2012. február 23. | Alfréd
rss
Címoldal   /   Kalkulátorok   /   Ilyen volt, ilyen lett
kisebb normál nagyobb

Will Smith

Forrás: Femina.hu
2008.04.28.

Will Smith

Will Smith 1968 szeptemberében született Philadelphiában, baptista szülők gyermekeként. Sármja és könnyed modora miatt már 13 évesen ráragasztották kortársai a Prince, vagyis a Herceg becenevet, melyet később rapperként a művésznevében is felhasznált.

Zenével a csúcsra

Először a zenei karrierje indult el gyermekkori barátjával a DJ Jazzy Jeff and The Fresh Prince elnevezésű duóban, mely később kiegészült egy harmadik taggal is. Az immáron trióvá bővült csapat szellemes szövegű számait rengeteg rádióadó játszotta, és 1988-ban meg is kapták rap kategóriában életük első Grammy díját.

Az akkor húsz éves zenész nem sokat törődött azzal, hogy pénzét befektesse: ami volt, annak nagy részét elszórta, a másik felét pedig az adóhivatal vette el tőle, mivel 2,8 millió dollár adótartozást halmozott fel.

Ennek következtében 1990-re anyagilag teljesen csődbe ment, ám szerencséjére éppen ekkor kapott egy szerepet egy induló sorozatban: ez volt a Bel Air hercege, mely hat évig volt műsoron, és ami meghozta neki a filmes hírnevet is, amire mindig is vágyott.

Rosszfiúként az élre

1995-ben ugyanis mindenki megismerte a bombasztikus sikerű Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? című akcióthriller kapcsán, ahol Martin Lawrence-szel parádézott. Rá egy évre pedig olyat tett, amelyre nem nagyon van példa a sztárvilágban: képes volt párhuzamosan futtatni mozis és zenés karrierjét, és mindkettőt remekül csinálta.

Ha a filmes pályafutást nézzük, ekkor készült a Függetlenség napja című nagy költségvetésű látványmozi és a Men in Black – Sötét zsaruk című sci-fi Tommy Lee Jones oldalán, mely utóbbit ugyan nem akarta elvállalni, de szakmabeli felesége, Jada Pinkett Smith, akivel még a Bel Air hercege forgatásán jött össze, rábeszélte J ügynök szerepére.

A két film megnyitotta számára az utat, dúskálhatott a jobbnál jobb ajánlatok között, így történhetett meg, hogy Keanu Reeves előtt neki ajánlották fel a Matrix Neójának karakterét, de ezt végül visszautasította a Wild Wild West kedvéért.


Bár a modern western nem ütött akkorát, mint tervezték, azért később ismét képes volt kasszasikereket termelni, például az Én, a robottal, vagy az Alival, melyért 2001-ben Oscarra is jelölték.

A zenés karrier állomásain számos toplistás szerzeményt és filmzenét találunk: ki ne emlékezne például a Men in Black videoklipjére, ahol a táncosok és a földönkívüliek egyaránt ropják, vagy a Just the Two of Us című dalra, melyben még a kisfia is felbukkan egy-két pillanatra?

A sikerszériának pedig még nincs vége – a Legenda vagyok című 2007-es filmje az USA-ban minden idők legnagyobb decemberi bevételét hozta, a hamarosan mozikba kerülő lecsúszott szuperhősös vígjáték, a Hancock, és a még forgatás alatt lévő dráma, a Seven Pounds, melyben a főszereplő hét idegen életén akar változtatni, remek szórakoztatást ígérnek a mozi- és főleg a Smith-rajongóknak.
Még nincs hozzászólás
Palcsó Tomi meglepő dolgokat árult el

Palcsó Tomival a Búsuló Juhász étteremben megrendezett farsangi bulin találkoztunk, ahol mindennapjairól és terveiről mesélt a Feminának.

Dátum: 2011. április 13.
Készítette: Femina.hu
hirdetés
hirdetés

Partnereink

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.