kisebb normál nagyobb
Címoldal   /   Hírháttér   /  

Zsiga Marcell, Fidesz

Ki is az a Zsiga Marcell?
Havi másfél millió versus 47 ezer

Zsiga Marcell 34 éves kora ellenére már sokszor váltott ki ellenszenvet tetteivel az emberekből.

Forrás: Femina.hu
2013.03.03.

Az elmúlt időszakban rengeteget lehetett hallani a fideszes Zsiga Marcellről. A mindössze 34 éves képviselő nevéhez több botrány is fűződik.

Zsiga Marcell, fotó: MTI, Kovács Attila

De ki is pontosan Zsiga Marcell, és hogyan jutott oda, ahol most van?

A Fidelitasból a Fideszbe

Zsiga Marcell volt az egyik alapító tagja a miskolci Fidelitasnak 2002-ben. Hamarosan megyei elnök lett, majd miután 2005-ben jogi diplomát szerzett, ő lett a Fidelitas elnöke, amely a legnagyobb magyar ifjúságpolitikai szervezet - önéletrajzában ezt a dátumot jelölte meg politikai pályafutása kezdetének.

Szavazz!
Kedveled Orbán Viktort?

2009-ben Orbán Viktor személyesen tájékoztatta arról, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye kettes körzetének addigi képviselőjelöltje, Pelczné Gáll Ildikó helyett őt indítják a választásokon. Zsiga Marcell bekerült a parlamentbe.

Emellett az egyébként szerénynek mondott Zsiga más babérokra is tört: 2006-ban a miskolci közgyűlés tagja, 2010-ben pedig Miskolc alpolgármestere lett. Ez a tisztség és a parlamenti képviselőség több mint 1,7 millió forintot hoz neki havonta.

Ez a legkevésbé sem elhanyagolható összeg, valamint egy felháborodást keltő nyilatkozat tette országos hírűvé Zsiga Marcellt.

Költségtérítés két helyről

2011-ben volt az első nagyobb hangzavar Zsiga Marcell személye körül.

A Blikk ugyanis észrevette, hogy az alpolgármester mindkét munkahelye után bezsebeli a költségtérítést, pedig ez törvénytelen. A politikus persze meg tudta ezt magyarázni - arra hivatkozott, hogy kavarodás történt, miután jótékony célokra ajánlotta fel a képviselői költségtérítését. A kérdésre, hogy a vagyonnyilatkozatában miért szerepel az előző évinél közel 3 millióval több megtakarítás és egy autó, azt válaszolta, hogy szerény körülmények között él a családjával, és spórol.

Képviselő polgármesterek
Képviselő polgármesterek
Magyar politikusok egykor és mostMilliókat kereső képviselőink - Havi 1,5-1,9 millió forintFotók - Így focizik Orbán Viktor2011 őszének legizgalmasabb közéleti pillanatai képekbenNői képviselők a parlamentbenVezető államtitkárainkVezető politikusaink - Tarlóstól VonáigOrbán Viktor utazásaiMagyar miniszterelnökök a rendszerváltás ótaOrbán Viktor belföldi útjai képekben

Meg lehet élni 47 ezerből

Tavaly februárban nagy felháborodást keltett a nyilatkozat, amit a miskolci alpolgármester egy hírműsorban tett. A havi több mint 1,5 milliót kereső Zsiga ugyanis azt állította, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból, majd miután lement az adás, és mindenki dühöngött, kiadott egy közleményt, amiben próbálta megvédeni magát.

Szerinte a csatorna a nyilatkozatának csak egy részét adta le, és az ominózus mondatot eredeti szövegkörnyezetéből kiragadva teljesen máshogy lehetett értelmezni. Elmondta, ő arra célzott, hogy nagy előrelépés a közmunkásoknak, hogy a korábbi 28 500 forint helyett már 47 ezer forintot vihetnek haza havonta.

A vagyonnyilatkozat

A 2011-es eset nem az utolsó botrány volt, ami a vagyonnyilatkozatával kapcsolatban robbant ki. A közelmúltban Zsiga vásárolt egy 40 milliós házat feleségével közösen, pedig a nyilatkozat alapján erre nem lett volna lehetősége. Az ügyben végül nem indult vizsgálat, mert a képviselő állítólag hiteles és helytálló bizonyítékokkal tudta alátámasztani, hogy a szükséges összeg legálisan állt a rendelkezésére.

14 hozzászólás
pafranyka       2013-03-04 17:38
15.
Már ránézésre
válasz a 14. kommentre (pafranyka - 03-04)
pafranyka       2013-03-04 17:37
14.
Márránézésre is borzasztóan ellenszenves!  Ez is egy pökhendi tapló!!!
Talpig       2013-03-04 17:06
13.
Ja, szerény, mint a többi. Érdekes, ezeknek még az arckifejezésük  sem átlagos, sugallja az unszimpátiát, pfej.
Ki hazánk leghitelesebb miniszterelnöke '89 óta?

Felmérésünkre számtalan szavazat érkezett, hogy kit tartotok a leghitelesebb miniszterelnöknek a rendszerváltás óta. Mi azonban megkérdeztük az utca emberét is a témáról - meglepő módon nem szívesen nyilatkoztak.
 

Dátum: 2011. március 18.
Készítette: Femina.hu
hirdetés
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.