Ettől lendül fel a magyar gazdaság?

Majdnem 10 évet kell még rá várni

Barcelonában megszavazták, hogy 2021-ben Magyarország rendezheti a vizes világbajnokságot.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A magyar fővárosban rendezik meg 2021-ben az úszók, műugrók és vízilabdázók világbajnokságát, ezzel együtt Budapesten lesz a 2017-es junior vízi világbajnokság is.  A Dagály-komplexum 2017-re elkészül, így a félidőben fel lehet mérni, hogy hol tart a főváros.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Simicskó István elmondta, hogy a világbajnokságra épülő létesítmények a jövőnek is épülnek.

A magyar miniszterelnök a bejelentés után rövid interjút adott az MTVA-nak, amiben elmondta, hogy ez egy nagyon hosszú, hét-nyolc hónapos kemény munka eredménye. A szavazás alapján ki lehet jelenteni azt is, hogy a világ bizalmat szavazott Magyarországnak ezzel a döntéssel, hiszen 203 tagszervezet voksolt a magyarokra.

Ennek ellenére Budapesten rendkívül kevés, kicsivel több, mint tíz uszodát vehet igénybe a sportolni vágyó, de ezt is sokaknak megfizethetetlen áron, hiszen nagyjából 2 ezer forint körül alakul egy felnőttek belépésére szóló jegy, egyetlen napra vagy csak pár órára. Fel lehetne húzni nem kizárólag a Dagály mellé épített komplexumot, mert városszerte is lenne igény arra, hogy több lehetőség legyen a vizes sportokra. Nem beszélve arról, hogy az általános és középiskolásoknak sincs lehetősége kihasználni az úszás adta lehetőségeket. Talán ha stadionokra van pénz, akkor erre is kerítenek.

Orbán a horvát EU-csatlakozáson

Egy hétéves folyamat végeredményeként Horvátország 2013. július 1-én 28. tagállamként csatlakozott az Európai Unióhoz. A csatlakozási kérelmet Horvátország már 2003-ban beadta, amit az Európai Bizottság 2004-ben fogadott el, és egy évvel később kezdődtek el a csatlakozásról szóló tárgyalások. A csatlakozási ünnepségen Orbán Viktor is részt vett, és interjút is adott a horvát köztévének.

Orbán Viktor a kormányt fényezte a horvát köztévében

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük