Visszaadná a kormány, amit tavaly elvett, de csak kevesen járnak jól

Járna a fizetésemelés, csak nem tudni még, honnan fogják előteremteni a forrást rá.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tavaly alaposan lecsökkentette, idén viszont emelné a kormány a kistelepülések polgármestereinek fizetését. A 30%-os emelés azoknak a falvaknak a vezetőit érinti, ahol 1500 főnél kevesebben laknak.

Ezzel papíron valóra is válna a kistelepülések polgármestereinek egy éves vágya, mert sok helyen közmunkás bérért dolgozik a településvezető. A tavalyi csökkentés a 10 ezer fő alatti települések csaknem mindegyikét érintette, de legérzékenyebben éppen azokat, ahol 1500-an sem élnek.

Csakhogy a javaslattevők állami forrást nem biztosítanának az emeléshez: ezt a falvaknak maguknak kéne többletbevételekből kigazdálkodniuk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a települések egy részén például csak annak a kontójára lehetne emelni a polgármester fizetését, ha például leállítanak egy beruházást.

A polgármesterek szerint plusz forrás is kellene

A Sonline-nak nyilatkozó egyik érintett polgármester szerint az egész csak arra jó, hogy összeugrasszák a lakosságot a faluvezetővel. Mert, ha a falu lakói egyet is értenek abban, hogy megérdemel a polgármester valamennyivel több fizetést, cserébe mégsem mondanának le szívesen egy épülő járdáról. Nagyszakácsi vezetője szerint a döntés főleg azután arcpirító, hogy az állami cégek vezetőinek bérplafonját nemrég kettőről ötmillió forintra emelték. Kövér István úgy véli, az lenne a tisztességes, ha a plusz bérhez plusz forrást is biztosítana az állam.

Itt élnek a leggazdagabb magyarok: képeken 5 hely, ahová kirándulni is érdemes!

Nézegess képeket!

Elolvasom

A törvény szerint ugyanis tavaly október óta nem a mindenkori köztisztviselői bértáblához viszonyulnak a településvezetői bérek, hanem a helyettes államtitkári alap - jelenleg 748 ezer forint - szerint számolják ki a fizetéseket. Ötszáz lakosig ennek 20, 1500-ig 40%-át kapják a főállású polgármesterek. Miután az önkormányzati választásokig a 38 650 forintos illetményalapot szorozták fel arányosan a lakosság számával, előfordult, hogy egy kistelepülésen a polgármester tavaly novembertől feleannyi pénzért dolgozik, mint előtte.

Egy másik faluvezető, Reiz Tamás azt mondta: az önkormányzatisághoz ember is kell, akiket fizetni is kell. Úgy csinálnak, mintha ez szerelemből is menne, pedig a minisztériumban sem szerelemből dolgoznak.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Mobilon megjelenő kép (Kerekharaszt) - MTI/H.Szabó Sándor.

Ezt is szeretjük