Végtörlesztés üdülőkre: nyaralótulajdonos MSZP-s képviselők harcolták ki | femina.hu
2012. május 27. | Hella
Éden Hotel 2Gyerekszáj
rss
Címoldal   /   Hírháttér
kisebb normál nagyobb

Végtörlesztés üdülőkre: nyaralótulajdonos MSZP-s képviselők harcolták ki

Összefogott az MSZP és a Fidesz. A nyolc szocialista kezdeményező közül háromnak van nyaralója.
Szerző: Oroszi Babett
Forrás: Femina.hu
2011.11.10.

Bár a Magyar Szocialista Párt kezdetben elutasította a végtörlesztést, sőt, indítványt is nyújtott be annak érdekében, hogy a képviselők ne élhessenek a lehetőséggel, hétfőn mégis előálltak egy olyan javaslattal, mely az igénybe vevők körét kiterjeszti.

Itt még azt kérte az MSZP, hogy a képviselőknek ne járjon, MTI Fotó: Kovács Attila

Az indítvány szerint végtörlesztést egyebek mellett a nyaralókra is lehet majd kérni.

A módosítót a Fidesz és a KDNP egyaránt támogatta, a Jobbik és az LMP pedig nemet mondott rá. Az indítványt Simon Gábor, Tóth Csaba, Kiss Péter, Pál Tibor, Garai István Levente, Gúr Nándor és Varga László jegyzi.

A 2010-es vagyonnyilatkozatok alapján az indítványt benyújtó nyolc képviselő közül háromnak van üdülője: Simon Gábornak Balatonszemesen, Kiss Péternek Fonyódon, Pál Tibornak pedig Tasson. Ezeknek a képviselőknek viszont - szintén a vagyonnyilatkozatuk alapján - devizahitelük nincs.

A módosító pontos szövege szerint az otthonvédelmi törvény azzal egészül ki, hogy lakóingatlannak minősül a lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóépület, lakóház vagy lakás, társas üdülő és üdülő megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró épület, továbbá építési engedéllyel épült, de még használatba vételi engedéllyel nem rendelkező lakóépület, lakóház vagy lakás, valamint az ingatlan-nyilvántartásban tanyahelyként, tanyaként feltüntetett lakás céljára szolgáló épület is.

Azért kell, mert vannak, akik a nyaralójukban laknak

Az indoklás szerint erre azért van szükség, mert olyan ingatlanok is szolgálnak lakás céljára, melyeket az ingatlan-nyilvántartásban az elhelyezkedésük miatt nem lakóházként tüntetnek fel.

Vezető politikusaink - Tarlóstól Vonáig
Vezető politikusaink - Tarlóstól Vonáig
Magyar miniszterelnökök a rendszerváltás óta2011 őszének legizgalmasabb közéleti pillanatai képekbenA második Orbán-kormány tagjaiOrbán Viktor belföldi útjai képekbenMagyar politikusok egykor és mostEzért kell többet fizetned 2012-benNői képviselők a parlamentbenVezető államtitkárainkKépgaléria! Stohl az ítélethirdetés előtt, közben és utánaAkiknek az élet maga a pokol

Kormos Kata, az MSZP szóvivője kérdésünkre, hogy mi történt, a végtörlesztést eddig nem támogató MSZP miért nyújt be ilyen jellegű módosítókat a törvényhez, közölte: a párt úgy vélekedik, hogy, ha már van a végtörlesztés, akkor igyekeznek olyan módosító indítványokat benyújtani, melyeknek hála minél többen igénybe tudják venni a lehetőséget.

Felvetésünkre, hogy eszükbe sem jutott, hogy ezzel a módosítóval egyebek mellett azokat a vagyonos embereket fogják támogatni, akik nem 100 ezer forintból élnek, hiszen akkor nem tudnak egy nyaralóra beruházni, a szóvivő kitérő választ adott. Mint mondta, céljuk immáron az, hogy módosító indítványaikkal minél több ember érhesse el a végtörlesztést.

9 hozzászólás
kisvakond       2011-12-28 15:57
10.
jó kis paradoxon...
válasz a 8. kommentre (emmersson - 11-14)
dido19       2011-12-28 14:23
9.
Az un. átkosban, nyaraló építésre nem adott az akkori egyedüli pénzintézet az OTP hitelt. A felfogás, ill. indoklás  a következő volt: A nyaraló luxusnak számít, ha valaki nyaralót akar kp. vegye meg, v. építesse föl. Hát kérem változnak az idők, vál... tovább »
emmersson       2011-11-14 01:56
8.
Csak én olvastam el a cikket?!   "A 2010-es vagyonnyilatkozatok alapján az indítványt benyújtó nyolc képviselő közül háromnak van üdülője: Simon Gábornak Balatonszemesen, Kiss Péternek Fonyódon, Pál Tibornak pedig Tasson. Ezeknek a képviselőknek vi... tovább »
Fel tudták dolgozni a devecseriek a katasztrófát?

A több halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa helyszínén jártunk. Fel tudták dolgozni a devecseriek a történteket? Épülnek már az új házak, vagy megrekedt az újjáépítés?

Dátum: 2011. február 22.
Készítette: Femina.hu

Mostanában olvasott cikkeim

Egy új Facebook-os közösségi alkalmazást ajánlunk neked, a Readert. Tovább az alkalmazás leírásához »

Ha engedélyezed a Facebookos alkalmazást, megnézheted, mit olvasnak a barátaid, és visszakeresheted a legutóbb olvasott cikkeidet.

Olvasott cikkeim
Olvasd el ezt is!

Top cikkek

hirdetés

Femina Fórum

Nézd meg, miről csevegnek a többiek!

Mai névnap Hella

Még több képeslap »

Népszerű videók

A terhesség első jelei
Korai jelek
hirdetés

Partnereink

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.