Ez sokkal jobban fog fájni: tartozást tartozásból fizetett vissza Magyarország

Többet veszítünk, mint amennyit nyerünk a visszafizetéssel.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői közlése alapján az állam visszafizette az IMF-nek az ország hitelét. Az Államadósság Kezelő Központ augusztus 12-én átutalta az IMF-hitel fennmaradó részét a Nemzetközi Valutaalapnak, ami összesen 2,15 milliárd eurónyi tartozás volt.

A hitelt euróban, dollárban és angol fontban fizette vissza az állam. A kölcsönt előbb sikerült visszafizetni a kelleténél, így az állam közel 3,5 milliárd forint kamatköltséget takarított meg.

Orbán a végtörlesztésről

A hitelt az Államadósság Kezelő Központ a Prémium Euró Magyar Államkötvényéből és a februári dollárkötvény kibocsátását követően befolyt összegből fizette ki, 1,1 milliárdot dollárban, 500 milliót euróban és 260 milliót fontban utalt át a valutaalapnak, tehát nagyjából 2,2 milliárd eurót.

Tehát az állam 2013 elején a dollárkötvényekből nagyjából 2,4 milliárd eurót, az államkötvényekből pedig csak az első félévben 1,35 milliárd eurót szerzett. Ez már önmagában sokkal több a most visszafizetett tartozásnál. Ennek a két összegnek a kamata, a dollár kötvény euróra cserélésével 4 és 5,2 százalékos, az államkötvény esetében körülbelül 5,5 százalékos.

Így elmondható, hogy az állam a most kifizetett, sokkal alacsonyabb kamatozású IMF-hitelt egy magasabb forrásköltségű, piaci alapokra cseréli. Az IMF-hitel legalacsonyabb kamata 1,09 százalék, ami az összeg emelkedésével nőhet, de a maximum 4,09 százalékos kamattal együtt is olcsónak számít a felvett kötvényekhez képest.

A Magyar Államkötvény lejáratával és átruházásakor elért bevételből az árfolyamnyereségre vonatkozó szabályok szerint megállapított rész kamatjövedelemnek minősül és adóköteles.

Havi 9 millió megy el az Orbán-kasszából

Nézegess képeket!

Elolvasom

A miniszterelnök Orbán Viktor július 27-én a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban beszélt az állam végtörlesztéséről. A hitel visszafizetésére a kormányfő szerint azért van lehetőség, mert a magyarok az elmúlt három évben megtermelték azt. Szerinte Magyarország a rendszerváltás után is kiszolgáltatott ország maradt, tehát a bankok profitja, a magasan tartott alapkamat és a devizahitelek is hozzájárultak az ország kihasznált helyzetéhez.

Nem lesz sokkal jobb

Annak ellenére, hogy az állam most visszafizette tartozását a Nemzeti Valutaalapnak, az ország ugyanúgy eladósodott, csak másnak tartozik, egyéb hiteleket kell majd visszafizetni. A kérdés továbbra is az, hogy milyen hitelek ezek, milyen hiteleket kell majd felvenni, és ezek mennyivel fognak többe kerülni.

A kormány a visszafizetést különösen pozitívan kommunikálja, amiből politikai szempontból lesz előnye. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Magyarország 2008 őszén, az IMF-hitellel párhuzamosan, az Európai Bizottságtól is vett fel hitelt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

EU-hitel

Az Európai Bizottságnak 2014 negyedik negyedévében 2 milliárd eurót kell törleszteni, majd abban az évben, amikor lejár a hitel, tehát 2016 második negyedévében pedig további 1,5 milliárd eurót. Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese, Borbély László András az MTI-nek elmondta, hogy az Európai Bizottságtól felvett hitelt nem lehet előtörleszteni, és ennek visszafizetéséről nincs szó. Lényegében tehát csak rövid távon csökkenti a végtörlesztés 2,2 százalékponttal a GDP-arányos államadósságot, tehát közel 700 milliárd forinttal.

Ezt is szeretjük