A kormány megint ködösít?

Botrányos a Városliget beépítésének hivatalos terve

Itt vannak a Városliget átépítésének tervei.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Fővárosi Önkormányzat múlt hét csütörtökön hozta nyilvánosságra a Városliget tervezett felújításának helyszínrajzát. A Napi.hu információi szerint a kormány 1,2 milliárd forintot csoportosított át az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2013-as maradványaiból a Liget projektre.

A tervezésre vonatkozóan március 19-től április 16-ig bárki elküldheti a javaslatait, észrevételeit, de szimplán véleményt is nyilváníthat. A korábbi tervekhez képest a Fővárosi Nagycirkusz nem költözik, hanem a jelenlegi helyén kerül bővítésre, az ifjúsági élményközpont pedig a Stefánia mellé, a Királydomb helyére épül.

Részletes tervek

A bajor sörsátor helyén a Vidámparkból áthozott Lézerdodgem épülete áll majd, ami pajtaszínházként fog működni - áll a Városliget honlapján. Az Ajtósi Dürer sor és Stefánia sarkára kerül majd a Nebbien-féle diadalkapu. Ezt ott szeretnék elhelyezni, ahol 1945 januárjában a szovjet és román csapatok a Liget területére léptek. Az 1885-ben épült Olof Palme-ház vendéglátóhely, valószínűleg kávéház lesz.

A Városligetben Építészeti és Fotográfiai Múzeumot és Néprajzi Múzeumot is terveznek építeni, ez utóbbi a Dózsa György út és Ajtósi Dürer sor sarkán kapna helyet. Mélygarázst alakítanának ki a volt Felvonulási tér alatt és a lebontott Petőfi Csarnok helyén is. A csarnok felső emeletén lévő Repüléstörténeti Kiállítást elköltöztetnék, a Közlekedési Múzeumot pedig az Ajtósi Dürer sor felé bővítenék, nagyjából háromezer négyzetméter területen, térszín alatt. A Hermina út és a Petőfi csarnok területén épülne az Új Nemzeti Galéria és Ludwig Múzeum.

Képek! Így újul meg a Belváros 2014-ben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mi lesz a zöldterületekkel?

A terveket elnézve a jelenlegi Városliget hamarosan egy középületekkel teli területté válna, ahonnan a fákat kivágnák, hogy helyet csináljanak a tervezett épületeknek. A végleges tervek megjelenése után Baán László kormánybiztos közleményben reagált a felmerülő kérdésekre, mondván, hogy azért nem minden úgy van, ahogy a végleges terveken látható.

Szerinte az ott látható pirossal jelölt építési helyek nagyjából egyharmadán áll majd valójában épület, kivéve a Magyar Zene Háza területét, ahol ennél kisebb lesz a beépített rész - ez a terület hibásan került fel a térképre. Továbbá Baán nyilatkozata szerint nem kell majd számolni a zöldterület megvonásával a Királydombon, a térszín alatt épülő Gyermek és Ifjúsági Tudás- és Élményközpont építése miatt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Miután a főváros hárít, illetve összevissza beszél a tervekről, amelyek állítólag nem is olyanok, mint amilyennek látszanak, elég nehéz lesz mindezt véleményezni. Csak reménykedni lehet, hogy a terveket érő kritikák megmentik ezt a gyönyörű parkot.

Képek forrása: varosliget.info, orszagalbum.hu/M. Attila

Ezt is szeretjük