A Bajor Imrét kezelő kamudoktor már nem sokáig működhet

Lecsap a kormány

Lépéseket fontolgat a kormány a kuruzslók ellen.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mint azt az Index.hu kiderítette, se doktori fokozata, sem pedig diplomája nincs annak a Vargha Zoltánnak, aki arról lett ismert, hogy az agydaganattal küzdő színészt, Bajor Imrét az utolsó hónapjaiban kezelte, jobban mondva kezelni próbálta. Bár kiderült, hogy nem tevékenykedhetne orvosként, a mai napig működik kezelőközpontja, és honlapján még mindig a Dr-előtagot használja aláírásában, teljesen jogosulatlanul. A szaktárcánál érdeklődtünk, kívánnak-e fellépni a hasonló kuruzslók ellen. A minisztérium a nyilvánosság erejével küzdene.

Papírok nélkül bűncselekmény a "gyógyítás"

Vargha Zoltán drága kezeléseket kínál kétségbeesett betegeknek, ám ezek hatása orvosilag nem alátámasztható. Bajor Imre agydaganatát is próbálta eltüntetni, de a színész később meghalt. A kezelésről Varghától nem lehetett semmit megtudni, az áldoktor egészen magas szintre feljesztette azt a képességét, hogy jó sok beszéddel se árruljon el semmilyen konkrétumot.

A magát doktornak hívó Vargha azonban az Index.hu cikke szerint nem orvos, sőt, még diplomája sincsen. Ennek ellenére a mai napig működik klinikája, drága és orvosilag nem igazolt kezeléseket nyújtva súlyos betegeknek.

Ezzel kapcsolatban kerestük az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságát, akik a következő választ adták: "A jogosultság nélkül végzett orvosi tevékenység a legsúlyosabb esetben kimerítheti a Btk. szerinti kuruzslás tényállását, de a Btk. több tényállása - például foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés - is megállapítható. Ezekben az esetekben természetesen az érintett személy a tevékenységét nem folytathatja."

Tehát amennyiben bárki feljelentést tesz hasonló szervezettel szemben, akár bűncselekménnyel is megvádolható a kuruzslást végző személy. Kerestük a rendőrséget is, érdekelt volna minket, hogy tett-e bárki feljelentést Vargha ellen, van-e folyamatban eljárás, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ kérdéseinkre.

Vargha Zoltán módszere nagyon ügyes, hiszen azt nem tiltja a törvény, hogy valaki fehér köpenyben fogadjon embereket egy rendelőre fazonírozott helyiségben, szintén fehér köpenyes asszisztensek társaságában. Ha nem orvost keres fel az ember, akkor érdemes minden esetben kikérni a természetgyógyásztól, reflexológustól a működési engedélyt.

Listát készít az államtitkárság

"Az egészségügyi szolgáltatók működési engedélyét kiadó hatóság - az Országos Tisztifőorvosi Hivatal vagy a kormányhivatal járási népegészségügyi intézete - visszavonja a szolgáltató működési engedélyét abban az esetben, ha a szolgáltatás személyi feltételrendszere nem áll fenn, például nincs olyan orvos alkalmazásban, aki rendelkezik az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges valamennyi feltétellel - azaz például szerepel a működési nyilvántartásban is" - közölte érdeklődésünkre az egészségügyi államtitkárság.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Az ATV Doku című műsorában elhangzott, az ÁNTSZ korábban már vizsgálta Vargha intézményeit, ahol találtak képesítéssel rendelkező dolgozókat is, ám Varghának nincs képesítése, így ő ezeken a klinikákon nem kezelhetne betegeket. A Cink.hu-n közölt beszámoló szerint azonban ezt mégis megteszi.

"Annak érdekében, hogy lakosság tájékozódását elősegítse, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal a jövő héten közzéteszi az érvényes működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltatók listáját. A folyamatos hatósági kontroll és minőségbiztosítás az engedélyezett szolgáltatók esetében biztosított, így a betegek könnyebben dönthetnek arról a jövőben, hogy valamely szolgáltatást hol vegyenek igénybe" - közölte az államtitkárság. 

Fotó: facebook.com

Ezt is szeretjük