
A Parlament elfogadta az új Munka Törvénykönyvét, ami 2012. júliusában lép életbe. Megmarad a kismamák védettsége, a szabadnapok száma sem változik. Van ugyanakkor több új elem, ezeket mutatjuk be.

Több országban már bevett szokás, és az új MT szerint hazánkban is bevezetésre kerül az ágazatonként eltérő minimálbér.
A jogszabály szerint a kormány a munkavállalók egyes csoportjaira eltérő összegű kötelező legkisebb munkabért állapíthat meg.
A törvény lehetővé teszi a regionális munkaerő-piaci helyzethez igazodó, földrajzi területenként eltérő minimálbér megállapítását, illetve azt a lehetőséget is fenntartja, hogy a kormány az egyes gazdasági ágazatok és alágazatok sajátosságaihoz igazodó minimálbért állapítson meg.
A kötelező legkisebb munkabér összegének és hatályának megállapításánál figyelembe kell venni a munkakör ellátásához szükséges követelményeket, a nemzeti munkaerőpiac jellemzőit, a nemzetgazdaság helyzetét, az egyes nemzetgazdasági ágazatok és az egyes földrajzi területek munkaerő-piaci sajátosságait.
A jövőben a munkaviszonyod fennállása alatt – kivéve, ha erre jogszabály feljogosít– nem tanúsíthatsz olyan magatartást, amellyel munkáltatód jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetnéd.
A munkavállaló a munkaidőn kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely – különösen a munkavállaló munkakörének jellege, a munkáltató szervezetében elfoglalt helye alapján – közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója helytelen megítélésére, jogos gazdasági érdekének, vagy a munkaviszony céljának veszélyeztetésére.
"A munkaviszony tartós, bizalmi kapcsolat, amelyben a felek egymás irányában tanúsított magatartása nem korlátozódik csak a munkaviszonyból származó jogok gyakorlása és a kötelességek teljesítésének idejére, hanem – ugyan korlátozottan – érinti a munkavállaló munkaidején kívüli magatartását, másképpen fogalmazva, magánéletét. A munkaviszony azonban nem befolyásolhatja korlátlanul a munkavállaló munkaidőn kívüli magatartását. A munkavállaló magatartását ebben a tekintetben két körülmény határozza meg. Az egyik a munkáltató szervezeti rendjében elfoglalt helye, illetve munkakörének jellege. A másik, a magatartás célhoz kötöttsége, amennyiben csak olyan magatartást nem tanúsíthat, amely közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója helytelen megítélésére, jogos gazdasági érdekének, illetve a munkaviszony céljának veszélyeztetésére" - áll az indoklásban.
A jövőben a véleménynyilvánítási szabadságod is korlátozhatják, ha a korlátozás a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges és a cél elérésével arányos.
Az új törvénykönyv kötelezi a munkáltatót arra, hogy a várandós kismamát olyan munkakörben foglalkoztassa, mely nem lesz veszélyes se rá, se a magzatra. Ez kötelező érvényű, egészen a gyermek egyéves koráig.
A probléma, hogy, míg az anya korábban - munkakörtől függetlenül - a korábbi átlagbérét kapta meg az áthelyezés után, a jövőben már csak a felajánlott munkakörnek megfelelő alapbérre lesz jogosult - bár ez a munkaszerződés szerinti alapbérénél kevesebb nem lehet, az alapbér és az átlagbér között még így is kialakulhatnak különbségek.
Az új törvénykönyv vitájában többször szó esett a kisgyerekes, várandós kismamák védelméről. Jó hír, hogy a lombikbébiprogramban részt vevők védettsége megmarad, azt viszont hat hónapban maximalizálták. Ez a védettség csak annak jár, aki elmondja, hogy ilyen jellegű programban vesz részt.
Kérdés, hogy a hat hónap mire elég? Ha a beültetéstől számoljuk a hat hónapot, akkor a törvény pozitív, hiszen a beültetés után egy hónap telik el, míg terhességi tesztet kell csinálnia a páciensnek. Ha nem sikerült a beültetés, akkor három hónapot kell várni. Vagyis a munkáltató nem küldheti el az illetőt azután, hogy megtudta, sikertelen volt a próbálkozás - ami az esetek többségében egyet jelent azzal, hogy a kezelést újrakezdik.
Felmérésünkre számtalan szavazat érkezett, hogy kit tartotok a leghitelesebb miniszterelnöknek a rendszerváltás óta. Mi azonban megkérdeztük az utca emberét is a témáról - meglepő módon nem szívesen nyilatkoztak.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Színesítsd meg az életed 100 000 forint költőpénzzel! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |


