"Telefonáltak, hogy találtak még 30 millió forintot" | femina.hu
2012. május 27. | Hella
Éden Hotel 2Gyerekszáj
rss
Címoldal   /   Hírháttér
kisebb normál nagyobb

"Telefonáltak, hogy találtak még 30 millió forintot"

Furcsa minisztériumi történet

Mégis megkapták a hajléktalanellátók a pénzt.
Szerző: Oroszi Babett
Forrás: Femina.hu
2011.11.28.

A téli hajléktalanellátás november 1-jén kezdődik, innentől kapcsolnak turbó fokozatra az érintett szervezetek. Ehhez azonban pénz is kell, melynek egy részét az Összefogás Közalapítvány biztosítja. Vagyis csak biztosítaná, idén ugyanis csak több hónapos huzavona után kaptak pénzt a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól - ráadásul csak a tavalyi összeg töredékét.

- November 8-án úgy tűnt, hogy nem kapunk egy forintot sem. Hiába telefonáltunk, leveleztünk a minisztériummal, nem történt előrelépés, emiatt fordultunk a sajtóhoz. Miután ez megtörtént, meglett a pénz, mi pedig azonnal kiírtuk a pályázatot - mesélte Győri Péter, a közalapítvány szakembere, aki elmondta azt is: ezt követően, előző hét szerdán telefonáltak a minisztériumból, hogy találtak még 30 millió forintot, így valószínűleg a 70 millió forint mellett még ezt is szétoszthatják a szervezetek között.

Szavazz!
Börtön járjon a hajléktalannak?

- Azt, hogy találtak még 30 millió forintot, nem kívánom kommentálni - közölte Győri Péter, aki egyelőre nem bizakodik, mint mondja, várnak még egy megerősítésre, hogy ez a pénz valóban a rendelkezésükre áll.

A bizalmatlanság érthető. Amint arról beszámoltunk, az ügy tavasz óta húzódik. Először az volt a terv, hogy megszüntetik a közalapítványt, mert nincs pénz, amit szét lehet osztani, így működése feleslegessé vált.

Mivel az érintettek jelezték az ezzel járó veszélyeket, nevezetesen, hogy így ellehetetlenülhet a téli hajléktalanellátás, a kormány módosított álláspontján, és végül nem szüntette meg a közalapítványt.

A történet időrendben: nincs pénz, van pénz, van pénz, de nem annyi, mégsincs pénz, mégis van pénz

A minisztérium először Győri Péter elmondása szerint 230 millió forintot ígért, majd váratlanul ismét azt mondták, hogy nincs pénz. Aztán jött az újabb hír, hogy mégis van pénz, de csak 70 millió forint.

A történet utolsó fejezete itt kezdődik: a NEFMI, bár megígérte a 70 millió forintot, továbbra sem kötött szerződést a közalapítvánnyal, így az érintettek a médiához fordultak. Ezt követően rendeződött csak a helyzet, előkerült a 70 millió forint, sőt, még 30-at találtak pluszban.

Így élnek a hajléktalan nők
Így élnek a hajléktalan nők
Így nézett ki Devecser januárbanAkiknek az élet maga a pokolEzért kell többet fizetned 2012-ben2011 őszének legizgalmasabb közéleti pillanatai képekbenNői képviselők a parlamentbenVezető államtitkárainkKépgaléria! Stohl az ítélethirdetés előtt, közben és utánaVezető politikusaink - Tarlóstól VonáigÍme, a 6,8 milliárd forintból felújított Szent Imre Kórház belülrőlElkészült a mintaház Kolontáron

A gond, hogy a problémát csak november közepén sikerült lezárni, ami annyit jelent, hogy a pályázaton elnyert összegeket az ellátók legkorábban januárban kapják kézhez. Addig a szervezetek kvázi megelőlegezik a pénzt a minisztériumnak - annak érdekében, hogy ne álljon le az ellátás. Érdekesség, hogy a NEFMI lapunk kérdésére - amikor még arról volt szó, hogy 230 millió forintot kap az alapítvány -, azt közölte, hogy azért csúszik a szerződés megkötése, mert a közalapítvány a tavalyi elszámolást csak szeptember közepén nyújtotta be.

- Az elszámolás pénzügyi ellenőrzése még tart, a közalapítványtól hiánypótlást kellett kérnie a minisztériumnak - tették hozzá. Győri Péter erre úgy reagált, a közalapítvány július elsejével elszámolt, azóta egy tétel értelmezésén leveleznek.

A szakember elmondása szerint a NEFMI ezután zárolta az összeget, és ezt követően harcolták ki a 70 milliós támogatást. A minisztérium ekkor kérdésünkre, hogy mikorra várható a pályázatok kiírása, azt közölte, a tárca 70 millió forintot biztosít az Összefogás Közalapítvány számára, amely késve adta le elszámolását, és a szerződéshez szükséges mellékletek beadását is késve teljesítette. A minisztérium arra nem tért ki válaszában, hogy a 230 millió forintból hogy lett 70 millió forint, majd nulla forint, aztán megint 70 millió forint.

5 hozzászólás
ancsur       2011-11-30 10:07
6.
HÁt, nem lennék most csöves ebben a hidegben kint. Sajnálom Őket nagyon
Stalin       2011-11-28 17:38
5.
Jesszus!   És ezt, amit írtál, el is hiszed???!!!
válasz a 4. kommentre (Sierra - 11-28)
Sierra       2011-11-28 09:05
4.
Egy. Nem olvassák. Munkásszállót építeni kellene, mert ami volt, az szálló-da lett. A társbérletnek még a hangzása ia rossz. meg hol vannak akkora bérlakások. A vagyonvizsgálat renben van, de abból nem lesz munkahely! A munkanélküliség nem lett magya... tovább »
válasz a 2. kommentre (raffay - 11-28)
Csökken a gyerekek büntetésének korhatára

14-ről 12 éves korra csökkentenék a büntethetőségi korhatárt a gyermekeknél. Az utca emberét kérdeztük arról, mit szólnak a módosításhoz.

Dátum: 2011. március 19.
Készítette: Femina.hu

Mostanában olvasott cikkeim

Egy új Facebook-os közösségi alkalmazást ajánlunk neked, a Readert. Tovább az alkalmazás leírásához »

Ha engedélyezed a Facebookos alkalmazást, megnézheted, mit olvasnak a barátaid, és visszakeresheted a legutóbb olvasott cikkeidet.

Olvasott cikkeim
Olvasd el ezt is!

Top cikkek

hirdetés

Femina Fórum

Nézd meg, miről csevegnek a többiek!

Mai névnap Hella

Még több képeslap »

Népszerű videók

A terhesség első jelei
Korai jelek
hirdetés
Közérdekű telefonszámok

Partnereink

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.