Száz kismama kaphat legalább fél évre munkát. Az Új Széchenyi Terven keresztül szereztek pénzt.
Az Új Széchenyi Tervből nyert 187 millió forintos támogatással májusban indult és két évig tart a kisgyermekes szülők munkába állítására eszközöket kidolgozó Munka kisgyermekkel program - jelentette be Bárdos Krisztina, az Iparfejlesztési Közalapítvány ügyvezető igazgatója.

A programot megvalósító konzorcium gesztora az Iparfejlesztési Közalapítvány, tagjai a Victum Képzési Központ és az Artima Kft.
Száz kisgyerekes anyuka kaphat fél évre munkát
A Közép-Magyarország területére korlátozódó projekt keretében legalább száz kisgyermekes szülő - a többségük anya - kaphat legalább féléves munkát. A programhoz eddig nagy multi cégek - energetikai és távközlési szolgáltatók, elektronikai cégek, illetve bankok - csatlakoztak.
A kisgyermekes nők munkából való távolmaradására három okot sorolt fel Kálmán Edina, az Iparfejlesztési Közalapítvány projektmenedzsere. Ezek a foglalkoztatásukra alkalmas rugalmas eszköztár hiánya, a hagyományos egykeresős családmodell és a családtámogatási rendszer.
A hagyományos családmodell alapján még mindig általában a férfi dolgozik, és a nő van otthon a gyerekekkel, a családtámogatási rendszer pedig az egyre későbbi munkahelyi visszatérésre ösztönöz.
Atipikus munkavállalási formákra lenne szükség
A rugalmas eszköztár fő tételét az atipikus - részmunkaidős, illetve távmunkában végzett - foglalkoztatási formák jelentik. Ezek elterjedtsége Magyarországon elhanyagolható, miközben Hollandiában a teljes munkaadói kínálat kétharmadát, uniós átlagban egyharmadát adják ezek a formák - mondta a szakember.
Nagy Andrea, a Magyar Telekom HR kompetencia központjának vezetője ezzel kapcsolatban elmondta: a kisgyermekes anyák 20%-át veszik vissza munkaadóik országos átlagban, míg náluk ez az aránynál 74%, ami annak tudható be, hogy a munkakörök 22%-a atipikus.










