Őszinte vallomás: magyar politikus nem taníthatná a gyereked

Tudd meg, miért nem!

Vajon ki felelne meg a szigorú normáknak?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A napokban megjelent, és egyből óriási felháborodást váltott ki a pedagógusok etikai kódexének tervezete. A Nemzeti Pedagóguskar szövege szigorú szabályok közé szorítaná mintegy 150 ezer pedagógus munkáját, bár állítólag nem lenne kötelező a pontok betartása. De mi lenne, ha ezek a szabályok a politikusokra, kormánytagokra, parlamenti képviselőkre is érvényesek lennének? Nem is lenne rossz ötlet, mert, ha ez a mérce, akkor politikusaink tényleg nem tudnak viselkedni.

„… munkahelyünkön olyan módon viselkedünk, beszélünk és öltözködünk, hogy az erősítse munkahelyünk és a köznevelés intézményrendszerének megbecsültségét, ezáltal is javítva azok feladatellátási képességét.”

„Mit pofázol bele, kisanyám?” - 2011 tavaszán ezzel a kedvességgel erősítette a Ház megbecsültségét a fideszes Tasó László az akkor még LMP-s Szabó Tímea felé.

„Munkahelyünkön kívül is olyan magatartást tanúsítunk, hogy az erősítse a velünk érintkezőknek a köznevelés rendszerébe vetett bizalmát.”

Talán még mindenki emlékszik Balogh Józsefre, aki 2013-ban, képviselősége idején, egy lagziból hazaérve azzal szembesült, hogy a felesége átesett a vak komondorjukon. Balogh azóta már nem képviselő, de még mindig Fülöpháza polgármestere, súlyos testi sértés gyanújával áll bíróság előtt, ítélet szeptemberben várható.

„Feladatvégzésünk a társadalom számára átlátható: munkánkat úgy végezzük, hogy megfelelően dokumentált, könnyen áttekinthető és követhető, valamint munkatársaink számára a munkájukat segítő mértékben megismerhető legyen.”

Az irdatlan pénzbe és évtizedes eladósodásba kerülő Paks II. beruházás egyes részleteit harminc évre titkosította a kormány, ami ellen az ellenzék és civilek is hevesen tiltakoznak. Ráadásul most nyáron már az adatigénylés fizetőssé tétele is átment a törvényhozáson, így az állami szervek határozhatják meg, mennyit kérnek olyan adatok nyilvánosságra hozásáért, mint például ki és mit csinált a mi adóforintjainkból.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A HVG nemrég arról írt, hogy Lázár János tavalyi utazásairól sem tudhat semmit a közvélemény - mint ismert, az Origo korábban foglalkozott a miniszter titokzatos útjaival, a laptól azóta távozó Pethő András azóta is perel az adatokért. A miniszterelnökséget vezető miniszter saját költségén utazik, így titokban tartható minden részlet akkor is, ha épp az országot képviseli valahol.

„Szakmai döntéseink előkészítése során érdemi párbeszédet folytatunk minden érintett résztvevővel.”

Nemrég döntött a parlament arról, hogy Budapest megpályázza a 2024-es olimpiát. Bár csak a pályázat milliárdos költséget jelent majd, a megvalósítás pedig az 1000 milliárd forintot is túllépheti, nem tudni, milyen szakmai szervezetekkel történt egyeztetés. Sőt, a közel félmilliárd forintba kerülő hatástanulmányból a képviselők is csak egy száz oldalas kivonatot olvashattak el.

A kódex talán legfurcsább utasítása ez: a pedagógus „küzd az elszürkülés, az üres, rutinból végzett munka és a kiégés ellen”. Persze, majd, ha a tanár is tud utazgatni, és lesz pénze arra, hogy szabadidejében olyan hobbit űzzön, amilyet csak akar, majd ugyanolyan színes, ötlettel teli és elhivatott lesz, mint a képviselők és kormánytagok többsége.

Fotó: MTI/Soós Lajos.

Ezt is szeretjük