
A Pedagógusok Demokratikus Szervezetének elnöke és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egészen másként látja a nemrégiben nyilvánosságra hozott új köznevelési koncepció és a pedagógus-életpályamodell részleteit, holott ugyanarról a szövegről van szó.

Míg Mendrey László azt állítja, az életpályamodell az 50 év felettieknek már semmit nem nyújt, és a frissen végzetteknek is nehezen jelenthet perspektívát, hiszen akár tíz évnek is el kellene telnie, mire kinevezett állásba kerülhetnek, addig Hoffmann Rózsa közleményében leszögezte, ez nem igaz, hiszen az idősebbeket ugyanúgy besorolják majd a magasabb fizetési kategóriára, mint a fiatalabbakat.
Mendrey László elfogadhatatlannak nevezte, hogy az életpályamodell a gazdasági helyzet javulásával, leghamarabb 2014-15 táján léphetne életbe, egyben emlékeztetett, hogy a pedagógusbérek 2007 óta nem emelkedtek. Hoffmann viszont azt mondja, az életpályamodell bevezetésének legkorábbi várható ideje 2013 szeptembere, és az életbelépését követően valamennyi pedagógus számára jelentősen magasabb bért és kiszámítható életutat biztosít.
Nincs egyetértés a két fél között a nyári szabadságokkal kapcsolatban sem. Mendrey László szerint a koncepció alapján a szabadság két-három hétre csökkenne. Ezt abból következtette ki az érdekvédő, hogy a koncepcióban rögzítik: a diákok nyári szabadságát minimum 30 összefüggő napban kell kiadni. Az oktatási államtitkár ugyanakkor azt állítja, a nyári szabadságot illetően az új törvénykoncepció semmilyen változást sem hoz.
- Erről az 1993 óta hatályban lévő közoktatási törvény szóról szóra így rendelkezik, a PDSZ elnökének érdekvédőként ezt illene tudnia - jegyezte meg.
A szakszervezeti vezető a koncepcióból mindemellett a pedagógusok óraszámának brutális emelését olvasta ki. Kifejtette: a javaslat szerint a tantárgyfelosztással együtt minden év májusában kell megkapniuk a pedagógusoknak azt is, hogy milyen pedagógiai feladatot látnak el abban az időben, amit 32 óra erejéig a heti 22 kötelező óra felett töltenek az iskolában.
- Ez kőkemény pedagógiai feladatellátást jelent - mondta a szakszervezeti vezető, hozzátéve: ezután következik a családlátogatás, a kutatómunka, a felkészülés a következő napra.
Hoffmann erre azt mondta, a szakszervezetek előszeretettel riogatnak a pedagógusok óraszámának emelésével, ám ez megintcsak nem szerepel a koncepcióban.
Az viszont igen, hogy olyan új alapokra helyezi a pedagógusok bérének meghatározását, amely a törvényes heti munkaidőből, ezen belül a munkahelyen töltendő idő meghatározásából, és nem pusztán a megtartandó tanítási órák számából indul ki - fogalmazott.
Hoffmann egyben hangsúlyozta, a szakszervezeti vezető állításai "a szöveg meg nem értéséről vagy szándékos félremagyarázásáról tanúskodnak".
Kerestük Mendrey Lászlót, hogy megtudjuk: hogy lehet az, hogy ennyire mást olvastak ki a szövegből? A szakszervezeti vezető lapunknak tovább árnyalta a képet. Mint mondta, az államtitkár csak részben mond igazat.
Nevezheti például bárminek, a koncepció óraszámemelést tartalmaz. Hiszen eddig 22 órát kellett tartaniuk a pedagógusoknak, a jövőben pedig 32 órát kell bent lenniük, ami plusz tíz óra.
A szabadságról szólva közölte, lehet, hogy elméletben nem csökken, de a gyakorlat a következő: jelenleg a pedagógusok a nyári szünetben július elsejétől augusztus 20-áig vannak szabadságon. Ha a diákok nyári szünetére vonatkozóan a koncepcióban megjelölt legkisebb időtartamot vezetik be, ami 30 nap, akkor a pedagógusok nyári szabadsága is 30 napra csökken.
Arra pedig, hogy az 50 év felettieket is besorolják a megfelelő fokozatba, így nem lesz alacsonyabb a fizetésük, Mendrey László azt mondta: igen, ez így van, de ahhoz meg kell szerezniük a minősítést. Első körben pedig a fiatalokkal kezdik a minősítést az érdekvédő állítása szerint, így idő, amíg a besorolás megtörténik.
Hoffmann Rózsa szándékos félrevezetésről és félreértelmezésről szóló mondataira Mendrey azt mondta: egy államtitkártól elvárható, hogy egyértelműen fogalmazzon, az érdekvédőknek pedig az a dolga, hogy felhívják a figyelmet a veszélyekre.
Mendrey kitért az életpályamodell bevezetésének várható dátumára is. Mint mondta, valóban 2013-at fogalmaztak meg kezdésként, ám azt is hozzátették, hogy a bevezetés függ az ország gazdasági teljesítőképességétől. Vagyis lehet, hogy az oktatási államtitkárság elindítaná az életpályamodellt 2013-ban, a nemzetgazdasági tárca viszont erre majd azt mondja, az ország nem áll úgy, hogy ezt meg lehetne tenni ebben az időpontban.
Szerinted ki mond igazat?
14-ről 12 éves korra csökkentenék a büntethetőségi korhatárt a gyermekeknél. Az utca emberét kérdeztük arról, mit szólnak a módosításhoz.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Színesítsd meg az életed 100 000 forint költőpénzzel! |
| Nyerj 2 főre szóló négycsillagos élménypihenést! |



