
Hazánkban már több mint húsz éve probléma az otthon szülés, pontosabban a kérdés jogi szabályozása. Kormányok jöttek-mentek, de nem változott semmi, az elmúlt két évtizedben a témában egyetlen jogszabály sem született, pedig egyre többen döntöttek úgy, hogy kórház helyett saját otthonukban hozzák világra gyermeküket.

A statisztikák szerint Magyarországon a rendszerváltás óta mintegy 3500 nő szült intézményi kereteken kívül, és a szám egyértelmű növekedést mutat: míg hat évvel ezelőtt 84-en választották tervezetten ezt a szülési formát, addig 2009-ben már 143-an döntöttek az otthon szülés mellett.
A szabályozás kialakítása ugyanakkor évről évre elmaradt, bár a kormányzat hosszas vajúdás után 2008-ban elkészített egy jogszabálytervezetet, ám az MSZP-SZDSZ koalíció felbomlása miatt az soha nem került a parlament elé. Így az otthon szülés továbbra is veszélyes terep maradt, különösen azoknak, akik segédkeztek a gyermekek világrahozatalában.
A bábák, dúlák a segédkezéssel szabálysértést követnek el, amely miatt szabálysértési bírságot kaphatnak. Ám ez még a jobbik eset, vannak ennél sokkal meredekebb vádak is. Ha probléma történik, akkor a szülés kimenetelétől függően a bábákat halált okozó gondatlan veszélyeztetés vagy maradandó fogyatékosságot eredményező, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt is bíróság elé állíthatják, ami miatt akár öt év börtönre is ítélhetik őket.
Mindezt úgy, hogy a kórházi szüléseknél fellépő komplikációk miatt még egyetlen orvost sem küldtek börtönbe, pedig a kórházakban is történnek hasonló esetek.
Egy ideig úgy tűnt, hogy a kormányváltás után sem lesz előrelépés a szabályozás ügyében, ám ekkor jött a hír, hogy Geréb Ágnest, az otthon szülés hazai úttörőjét őrizetbe vették, mert segédkezett egy olyan intézményen kívüli szülésnél, ahol a kiérkező mentőknek kellett újraéleszteni az újszülöttet.

Az eset után Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára közölte: megkezdik az egyeztetéseket az otthon szülés törvényi szabályozását illetően.

Az egyeztetésből egy tervezet született, amely végre jogszabályi keretet ad az otthon szüléshez, meghatározva azt: ki az, aki választhatja ezt a szülési módszert, illetve, hogy kik segédkezhetnek a gyermek világrahozatalában.
Az első és legfontosabb szabály, hogy csak bizonyos nők kerülhetik ki a kórházat. Nem hozhatja világra gyermekét otthon, aki elmúlt már negyvenéves, illetve, akinek a terhességgel összefüggő betegsége van. Elfelejtheti az otthon szülést, akinek nem szövődménymentes a terhessége vagy a magzata nem megfelelően helyezkedik el. Nem választhatja az otthon szülést, aki korábban császármetszésen esett át, és az erős dohányosok is lemondhatnak erről a lehetőségről.
A szülést a szülész-nőgyógyász szakorvosok mellett olyan, felsőfokú szülésznői képesítéssel és kétéves tapasztalattal rendelkező bábák vezethetik le, akik rendelkeznek újszülött- és felnőtt-újraélesztés tanfolyami bizonyítvánnyal. A szülésnél legalább két ilyen személynek kell jelen lennie.

Az otthon szüléshez mindemellett szükség lesz egy olyan úgynevezett háttérkórházra is, ahová komplikáció esetén húsz percen belül beszállítható az anya. A háttérkórházat előre értesíteni kell, és ha oda előre nem látható okokból nem tudják beszállítani a kismamát és az újszülöttet, akkor bármilyen más kórház köteles fogadni őket.
A kismamáknak a jövőben a 36. hétig kellene eldönteniük, hogy hol szeretnének szülni: otthon vagy intézményi keretek között. A tervezetben emellett az is szerepel, hogy az otthon szülés nem ingyenes, a költségeket az állam nem finanszírozza, kivételt ez alól a gyermekorvos, a védőnő és a háttérkórház szolgáltatásai képeznek.
A rendeletet elfogadták, ami április elején lép életbe, májustól kezdve pedig a szabályok betartása mellett legálisan szülhetnek otthon a nők.
A Dr. Geréb Ágnesről készült fotót Koós Tamás készítette és tette közzé a Wikipédia vonatkozó szócikkében. Köszönet érte!
Nemsokára világra jön a kisbaba. Amikor az anyuka a szülőszobába kerül, akkor döbben rá, eddig azt sem tudta, mi és hogyan fog valójában történni ebben a helyiségben. A femina.hu dúla szakértője elmondja, mire számíthatsz.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj 2 főre szóló négycsillagos élménypihenést! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |
