Most már biztos, hogy lesz Kormányváltás

A baloldal meghúzta a legbiztosabbat

Mesterházy Attila bejelentette, hogy más néven folytatják.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Összefogás nevét Kormányváltásra változtathatja a baloldali ellenzék. Az együttműködésben részt vevő pártok Facebook-oldalán is lecserélték a március 15-i közös rendezvényüket hírdető képeket, ezekről is eltűnt az Összefogás 2014 kifejezés.

Ezzel új szakaszába lép az MSZP, az Együtt, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért és a Magyar Liberális Párt kampánya - közölték az együttműködésben részt vevő pártok csütörtöki közleményükben, hangsúlyozva: nem a név, hanem a kampány üzenete változik. Az Orbán Viktor leváltását akarók már tudják, hogy létrejött a demokratikus ellenzéki erők szövetsége, a választók által összefogásnak elnevezett koalíció.

Mostantól Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölti kampánya és a 106 egyéni képviselőjelölt kampánya a már korábban kialakított stratégiát követve a kormányváltás esélyét fogja hangsúlyozni - olvasható a közleményben.

Persze ez nagyon szépen hangzik, de a lépésre nemcsak a kampány üzenete miatt van szükség, hanem azért, mert korábban már bejegyeztek egy másik Összefogást, akik egyrészt nem örültek a névhasználatnak, másrészt nem mindegy, hogy hány azonos név szerepel a szavazólapon.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Kép forrása: MTI/Varga György

Ezt is szeretjük