Ők irányítják valójában a fővárost

Íme, Tarlós emberei

Tarlós István főpolgármester öt helyetteséről vajmi keveset hallani. Utánajártunk, kik ők.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tarlós István 2010-es főpolgármesterré választása után kijelentette, hogy a városvezetésben kevesebb bizottság, összesen nyolc működik majd, mindegyik hét-hét taggal. Kifejtette továbbá azt, hogy a bizottságok felét az ellenzék képviseli majd, az ellenőrzési feladatokban pedig többségben szeretné látni őket. A főpolgármester nemrég eggyel növelte helyettesei számát, így mára már öt főpolgármester-helyettese is van Budapestnek, a helyettesek pedig különböző területekért felelősek.

Bagdy Gábor - pénzügyek

Bagdy Gábor, a pénzügyekért felelős helyettes a KDNP Fővárosi Közgyűlésének frakcióvezetője, aki dolgozott már a Népjóléti Minisztériumban is, 2002 óta pedig fővárosi képviselő. Banki, illetve ingatlanfejlesztői tapasztalatokat szerzett az évek során, ma már tagja az Okleveles Ingatlanszakértők Királyi Társaságának is. Mégis a nevéhez köthető a Közraktárak körül kialakult ingatlanbotrány egyik legnagyobb baklövése is.

A helyettes a közgyűlés beleegyezése nélkül hívott le egymilliárd forintnyi teljesítési garanciát a generálkivitelező és az alvállalkozók számlájáról - jogtalanul, ugyanis főpolgármester-helyettes nem dönthet kiemelt vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról.

A helyettes elmondása szerint a CET épületével az igazi probléma a műszaki minőség hiánya, a Porto beruházócég pedig nem tett eleget a szerződésben foglaltaknak. A cég állítása szerint a pótlólagos bankgaranciát bemutatták a fővárosnak, így indokolatlan és jogszerűtlen lépés született. De a helyettesek közül nem ő az egyetlen, akit Tarlósnak már figyelmeztetnie kellett.

Szentes Tamás - egészségpolitika, szociális kérdések

Szentes Tamás 2011-ben váltotta Pesti Imrét annak kormánytiszti megbízása miatt. Ő felelős az egészségpolitikai és szociális kérdésekben, végzettségét tekintve orvos-közgazdász, megválasztásáig a főváros egészségpolitikai és szociális bizottságának elnöke volt.

Vezető politikusaink - Tarlóstól Vonáig

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Fidesz képviselője helyettesi megválasztása után egy hónappal került célkeresztbe, amikor a két vagyonnyilatkozata közötti gyarapodás több mint 70 millió forint volt, továbbá nyilvántartásba került egy új lakás és egy telek is.

A helyettes elmondása szerint nyilatkozata valószínűleg összekeveredett a feleségéével, majd megjegyezte, vagyona nem gyarapodott.

Szentes neve sokaknak lehet ismerős a kórházigazgatók botrányos leépítésével kapcsolatban. Ő volt az, akinél állítólag "egymásnak adták a kilincset" a kórházak igazgatói, és mindannyian felmondással távoztak az irodájából. A főpolgármester leállítatta az elbocsátásokat, majd egy interjúban elmondta: gyengeségét bizonyította volna, ha egy ilyen "rutintalan, galamblelkű" embert bosszúból eltávolít a helyéről.

György István - városüzemeltetés

A sokáig független színekben politizáló György István a X. kerületi polgármesteri székből került a Fővárosi Közgyűlésbe, ahol az alakuló ülésen választották meg Tarlós István helyettesének. György István jelenleg a városüzemeltetésért felel, de ő volt a gyanús BKV-ügyek feltárására alakult bizottság elnöke is.

György István már többször megjegyezte, hogy az új városüzemeltetési modell több érdekcsoportnak, illetve üzleti körnek sértheti az érdekeit, így ezek mindent megtesznek azért, hogy a média segítségével több fővárosi vezetőt lejárassanak, ami egyértelműen hátráltatja a projektek megvalósulását.

Hutiray Gyula - beruházások

Az előző Fidesz-kormány idején alpolgármesterként, később önkormányzati főtanácsadóként dolgozó Hutiray kijelölése és megválasztása nem okozott nagy meglepetést.

Az előző Fidesz-kormány alatt alpolgármesterként tevékenykedő Hutiray Gyula fizikusként szerezte diplomáját, politikai szerepvállalása előtt több kutatócég igazgatósági tagja is volt. A helyettes a beruházások és a kiemelt fejlesztések lebonyolításáért, a városfejlesztés és a városrendezés szakmai irányításáért felelős.

Csomós Miklós - kultúra, oktatásügy

A kultúráért és oktatásért felelős helyettes, Csomós Miklós is a Fidesz színeiben vált önkormányzati képviselővé 1998-ban. A filozófia-matematika szakot végzett Csomós korábban tanárként dolgozott, a következő hetekben pedig 23 oktatási-nevelési intézmény új igazgatóját nevezi majd ki.

Az erre benyújtott pályázatok elbírálásában is fontos szerepe volt, csakúgy, mint a Centrál Színház igazgatójának kinevezésében. A kultúráért is felelős helyettes a Nemzeti Színház körüli botrányokra nem reagált, mindössze annyit mondott: Alföldi tehetséges művészember, tehetséges rendező. Május végén egy Brüsszelben tartott, a romakérdést vitató konferencia keretein belül elmondta: a híd szerepét szánja Budapestnek romaügyben, az EU-s és a helyi romapolitikát is figyelembe véve.

Ezt is szeretjük