Kik járnak jól jövőre? 2,4 %-kal emelkedik a juttatás 2014-ben

3 millió embert érint

A nyugdíjak az infláció mértékével együtt emelkednek a jövő évtől.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kormány október 27-i közleménye szerint a költségvetési törvényben elfogadásra kerülő infláció mértékével, 2,4%-kal emelkednek a nyugdíjak.

Ez az intézkedés 2,8 millió embert fog érinteni Magyarországon, nagyjából kétmillió nyugdíjast, illetve korhatár előtti ellátásban vagy megváltozott munkaképességűek ellátásában részesülőket.

170 milliárddal több nyugdíjat kapnak

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága szerint a nyugdíjak az elmúlt három és fél évben hat alkalommal emelkedtek. Az első két évben még egy komplikáltabb számítás szerint kellett meghatározni az emelés mértékét. Ehhez képest a kormány tavaly óta az értékmegőrzésre koncentrálva emeli az idősek és más jogosultak járandóságát.

Ez azt jelenti, hogy amíg 2012-ben 0,2%-os vásárlóerő-növekedés valósult meg, idén várhatóan nagyobb, 3,2 és 3,4% körüli lenne ez a növekedés. Ez számokban kifejezve annyit jelent, hogy 2013-ban 170 milliárd forinttal több nyugdíjat kapnak kézhez az arra jogosultak. Így például egy 120 ezer forintos nyugdíj nagyjából 3 ezer forinttal lesz több az emelés után.

A rezsicsökkentés itt is közbeszól

A minisztérium továbbá hozzátette, hogy míg a nyugdíjak megemelésével növelik a nyugdíjak értékét, a rezsicsökkentés hozzájárul ahhoz, hogy a nyugdíjasok havi kiadásai csökkenjenek. Miután 2013-ban 20%-kal csökken a gáz, a villany és a távfűtés díja, a víz, a csatorna, a szippantás, a PB gáz, a hulladékszállítás és a kéményseprés díja pedig 10%-kal, egy egyedül élő fogyasztó éves szinten akár 45-60 ezer forintot is megspórolhat.

Gyurcsány Ferenc még az éjszaka közepén is nekiáll főzni

Nézegess képeket!

Elolvasom

A nyugdíjak változásait különböző társadalmi kérdések és a központi költségvetés helyzete alakította az elmúlt években, többek között a nyugdíjkorhatár megemelése, ami 2022-től 65 évre tolódik ki. Az idei évben az 1951-ben született - a 62. évüket betöltő - nők és férfiak érik el a nyugdíjkorhatárt. Amennyiben van rá igény, és valaki megfelel a feltételeknek, már a korhatár betöltése előtt nyugdíjba lehet menni.

Csökkentett előrehozott nyugdíj

Csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az a 60. életévét betöltött, 1950-ben született férfi, és az az 59. életévét betöltött 1952-ben vagy 1953-ban született nő, aki legalább 37 év szolgálati időt szerzett.- áll a kormányhivatal honlapján. A csökkentés mértéke a nyugdíj megállapításától az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig terjedő időtartamtól, és a 40 év szolgálati időből hiányzó időtartamtól függ. Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése a csökkentést nem érinti.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Előrehozott öregségi nyugdíjra – két évvel az öregségi nyugdíjkorhatárt megelőzően – jogosult az az 1950. december 31-ét követően született férfi, valamint az az 1958. december 31-ét követően született nő, aki legalább 37 év szolgálati időt szerzett. Az előrehozott öregségi nyugdíj összegét úgy kell meghatározni, hogy az öregségi nyugdíj összegét

A legalább 42 év szolgálati idővel rendelkező 1952-ben és 1953-ban született férfi a 60., az 1954-ben született férfi a 60 éves és 183 napos életkor betöltésétől, két és fél, illetőleg három évvel az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően jogosult előrehozott öregségi nyugdíjra. A csökkentés mértéke az esetükben sem haladhatja meg a 8,4 százalékot.

Ezt is szeretjük