Ennyibe kerül neked Lázár János és a többiek

Nem magán spórol a kormány

Nem lett olcsóbb az államigazgatás, sőt. Jó fizetések, rengeteg ember.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Most, hogy kiderült, a kormány elég sokat tud majd spórolni a legszegényebbeken, érdemes megnézni, magán vajon mennyire spórol, vagy épp bánik nagyvonalúan magával a kabinet. Beváltotta-e a kormánypárt 2010-es ígéretét, amely egy olcsóbb államról szólt?

Tényleg kevesebben dolgoznak a kormánynak? Mennyit kap egy államtitkár? Elképesztő számok a kormány működése mögött.

165-en a kormány szolgálatában

A Bajnai-kormányban még 16 miniszter volt, illetve 20 államtitkárral és 49 helyettes államtitkárral oldották meg az ország vezetését. A 2010-ben megalakuló Orbán-kormány ennél hatékonyabb és olcsóbb apparátust ígért, ezért mindössze 10 miniszterrel kezdték meg a munkát.

Igen ám, de míg hattal csökkent a miniszterek száma, több mint duplájára, 42 főre duzzadt az államtitkároké. 2014 nyarán viszont sosem látott létszámot ért el a kormány, és bár a miniszterek száma csak eggyel nőtt - 11 -, államtitkárból már 55 van, helyettes államtitkárból pedig 99.

A legéhesebb kisgömböc az utóbbi években Lázár János miniszterelnöksége volt, amely közel a duplájára hízott, de a Szijjártó Péter által vezetett külgazdasági és külügyi tárca is csak nő. Ugyanakkor alsóbb szinteken is csak gyarapodik az állami apparátus. Öt éve még csak 78 ezren dolgoztak a közigazgatásban, ma már 86 ezren. Ehhez legnagyobb mértékben a kormánytisztviselők számának gyarapodása járult hozzá, ahol kétezerrel vannak többen.

Havi 190 millió forint fizetésre

Hogy mit jelent mindez a költségvetés számára? A miniszterek és államtitkárok, helyettes államtitkárok száma 165, ami az összes biztossal és megbízottal együtt már 200 fölé emeli az állami vezetők létszámát, akik nem keresnek rosszul. Csak ez az apparátus havonta 190 millió forint kiadást jelent csak a bérek kifizetéséhez. Ez éves szinten 2,3 milliárd forint.

A minisztereknek lehetőségük van arra, hogy államtitkáraik és helyettes államtitkáraik alapfizetését 30%-kal megtoldják. Így az államtitkári szinten dolgozók is közel 1 millió forintot keresnek, hiába csak 748 ezer forint az alapilletményük. A Blikk szerint főleg Balog Zoltán és Hende Csaba miniszter urak bánnak bőkezűen a beosztottaikkal - a központi költségvetés kontójára. Ez a kis kiegészítés évi 187 millió forintjába kerül az államnak.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A pénz nem számít?

A fent említettek csak a rendszeres költségek, ehhez persze hozzá kell venni az egyszeri kiadásokat. Ilyen volt a vidékfejlesztési államtitkárság Kecskemétre költöztetése, amely százmilliós nagyságrendű összegbe került. Egyes kormánytagoknak jár még szolgálati lakás, autó, utóbbi minden költségével együtt. De utazásra és bútorra is megy a pénz olykor. Ezek a költségek négy év alatt 163 milliárd forintot tettek ki.

Mindent összevetve tehát aligha sikerült olcsóbb, hatékonyabban működő államot kiépíteni.

Fotó: kormány - kormany.hu; Lázár - MTI/Szigetváry Zsolt.

Ezt is szeretjük