
Szeptember óta esetenként közpénzből fizetik a kormányszóvivő fodrászát, Nagy Anna haja az adófizetőknek havonta 32 ezer forintba kerül - adta hírül korábban a Stop.hu.

A kormányszóvivő hajvágására vonatkozó megállapodás a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján az 5 millió forint alatti vállalkozói szerződések link alatt található.
Eszerint a minisztérium 128 ezer forintot fizet a V.N.A. 2008 Szolgáltató Kft.-nek Nagy Anna hajáért. A szerződést négy hónapra kötötték „a kormányszóvivő médiamegjelenéséhez kapcsolódó fodrászati szolgáltatások ellátására”. Vagyis Nagy Anna haját havonta 32 ezer forintért vágja a Club Forman CF szépségszalon, ahová a kormányszóvivő egyébként már húsz éve jár.
Heti kétszer jár
Nagy Anna lapunknak elmondta: mindenkinek - így neki is - van egy kerete, ami az olyan személyi költségeket fedezi, mint egy külföldi útnál a szálloda költsége, vagy egy ebéd egy újságíróval.
Ez a keret csak bizonyos dolgokra költhető el - ilyen a fodrász -, de nincs benne például a ruha, amit ebből nem vehet meg. Azt saját pénzből fizeti. Hozzátette, hetente kétszer jár fodrászhoz, így egy alkalom mintegy 4 ezer forintba kerül.
A kormányszóvivő egyébként nem tudta megmondani, hogy mennyi is az éves keret, amit a munkájához kapcsolódó kiadásokra elkölthet.
Cikkünk megjelenése után Nagy Anna titkársága közölte, a szerződés december 31-én lejárt, azóta Nagy Anna saját zsebből fizeti fodrászát.
Nemcsak a divat változik évről évre, hanem a frizuratrendek is. Nézd meg, hogy milyen frizurák lesznek a legdivatosabbak 2011-ben.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj 70 000 forint értékű, csúcsminőségű Gorenje terméket! |
| Nyerj szalon minőségű hajdúsító sampont és hővédő hajhabot! |