Videó: Mesterházy Attila idegesnek tűnt Bajnai miatt

Újabb részletek a szövetségről

Az LMP nem zárkózik el, az MSZP harcosabban áll a dologhoz.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bajnai Gordon az Együtt 2014 Mozgalom megalakításával felkavarta a politika állóvizét. A volt miniszterelnök október 23-i beszédében lefektette az ellenzéki pártok összefogásának alapjait, ám egyelőre sem az LMP, sem az MSZP nem akar választ adni arra, hogy hajlandóak lennének-e szövetkezni az Orbán-kormány leváltása és egy új politikai kultúra kialakítása érdekében.

Bajnaiék szerint a sikerhez két és fél millió szavazó szükséges, amit viszont elemzők szerint az MSZP nélkül nehezen lehet összeszedni. Az MSZP-nek jelenleg 1,3 millió szavazója van, a bizonytalanok közül pedig mintegy egymillió választó sorolható azok közé, akiket nem zavarna, ha korábbi arcokkal - például Kuncze Gáborral - szövetkezne az Együtt 2014. Tehát a cél, és így a kétharmados többség is elérhető, ám csak akkor, ha a szocialista párt is csatlakozik a mozgalomhoz.

Ebben az esetben viszont nagy valószínűséggel Mesterházy Attilának fel kellene adnia miniszterelnök-jelölti ambícióit, a jelek szerint ugyanis erre a posztra Bajnai jelentkezett be, bár ezt hivatalosan senki nem erősítette meg, maga Bajnai is azt mondta, hogy most nem a személyi kérdésekkel kell foglalkozni, ehelyett első lépésben le kell fektetni az együttműködés alapjait.

LMP: komolyan meg fogjuk fontolni a javaslatot, ha lesz

Az atv.hu Egyenes beszéd című műsorában az LMP részéről Karácsony Gergely, az MSZP részéről pedig Mesterházy Attila mondta el a véleményét Bajnaiék mozgalmáról. Az LMP nem zárt ki semmit, Karácsony Gergely azt mondta, ha érkezik hozzájuk hivatalos megkeresés, akkor el fognak gondolkodni.

Ha előállnak valamilyen javaslattal, és megkeresik az LMP-t, akkor az LMP komolyan meg fogja fontolni ezt a javaslatot, és komolyan mérlegelni fogja - közölte a frakcióvezető. Az LMP-nek nincs könnyű dolga, hiszen, mint Karácsony Gergely is emlékeztetett, a párt épp a Bajnai-kormány ellenzékeként jött létre.

Magyar miniszterelnökök a rendszerváltás óta

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az LMP épp a Bajnai-kormány ellenzékeként jött létre

- Én annak örülök, ha mások is elkezdik úgy szemlélni a politikai helyzetet, és olyan típusú diagnózist adnak, amit mi is mondtunk, csak, ugye, azért az más, hogy ha ezt egy olyan politikus szájából halljuk - és csak szeretném jelezni a helyzetet, és ez nem valami fajta visszalövés -, aki korábban mégis csak emblematikus szereplője volt azoknak a bizonyos mögöttünk hagyott évtizedeknek (...) És azért azt se felejtsük el, hogy az LMP 2009-ben éppen a Bajnai-kormány ellenzékeként jött létre, és én pontosan tudom, hogy az elmúlt két és fél évben mennyi minden történt ahhoz, hogy legalábbis elgondolkodjunk azon, hogy kit tekintünk lehetséges partnernek azért, hogy leváltsuk az Orbán-kormány, de azért azt is lássuk be, hogy szerintem sokan, és én is közéjük tartozom, Bajnai Gordon esetében egy kicsit önkritikusabb, önreflexívebb beszédet vártak volna el - közölte a frakcióvezető.

Míg Karácsony Gergely szinte végig ügyelt arra, hogy az új szövetséget ne illesse éles kritikával, és egyáltalán nem ütött meg támadó hangnemet, addig Mesterházy Attila meglehetősen idegesnek tűnt, amikor az együttműködésről kérdezték. Kálmán Olga kérdésére, hogy ha az Együtt 2014 választási párt lesz, abba beviszik-e az MSZP-t, közölte, ha választási párt lesz, akkor el fognak ezen gondolkodni.

"Nem vagyok feszült, mitől lennék feszült?"

- Eddig én azt hallottam Juhász Pétertől, hogy ők nem lesznek párt. Tegnapelőtt még arról beszélt, hogy nem lesznek párt, két nap eltelt, most meg arról beszél, hogy ők választási párttá fognak válni. Így nagyon nehéz követni. (...) Azt szokták mondani, hogy a hídon akkor kell átmenni, ha ott vagyunk. Jelenleg a szocialista pártnak van 1 millió 300, 1 millió 350 ezer szavazója. Mi hiszünk egy olyan baloldali politikában, ami az emberek életminőségét javítani tudja, foglalkoztatást teremt, fizetést ad, és a jólétet tudja fokozni. Ehhez készítettünk egy gazdaságpolitikai programot, egy Kelet-Magyarország programot. Szeretném látni, hogy más mit gondol erről - szögezte le, majd a műsorvezető felvetésére, hogy "esküszöm, önt most feszültnek" látom, közölte: istenem, én nem vagyok feszült, mitől lennék feszült?

Az újabb kérdésre, hogy nem arról szól-e az egész történet, hogy szeretne ő miniszterelnök-jelölt lenni, akkor meg miért támogassa azt, hogy Bajnai Gordon legyen, azt válaszolta: nem, tőlem olyan mondatot nem hallott.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- A szocialista pártnak az lesz a miniszterelnök-jelöltje, akivel meg lehet nyerni a 2014-es választásokat - közölte az MSZP elnöke.

Ezt is szeretjük