Rács mögé kerülnek Magyarországon ezek a gyerekek, de van, aki segít

Nem csak elutasítással találkoznak a hazánkba érkező menekültek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hetek óta a menekülthullám a hazai közélet legfelkapottabb témája. A kormány először csak nemzeti konzultációval és plakátokkal hangolt a menekültek ellen, de nemrég egy kerítés megépítéséről is döntöttek a szerb határon.

Néhány civil csoport azonban nem osztja a kormány vélekedését, hogy ezek az emberek veszélyt jelentenének Magyarországra, és elhatározta, segít a hazájukból menekülőknek.

A Nyugatinál lepték meg a menekülteket

Food not Bombs Budapest - ez a neve annak a kezdeményezésnek, amelynek tagjai múlt héten a Nyugati pályaudvaron látogattak meg néhány menekültet. A csoport tagjai egy fővárosi sörözőben főztek ételt, amit együtt vittek ki a pályaudvar környékén átmeneti menedékre lelt embereknek.

"A reakciók vegyesek voltak. Volt aki hatalmas mosollyal fogadott bennünket és volt aki nem tudta mire vélni, hogy meleg ételt kínálunk neki. Lehet hogy lesz folytatása az akciónknak, bár jobb lenne ha nem lenne, nyilván. Tudjuk azt is, hogy ezzel semmit sem oldunk meg, de néhány a hazájától távol lévő embernek, akik néhány nap múlva már ki tudja melyik országban lesznek, vacsorát tudtunk biztosítani, felhívva az emberek figyelmét, hogy szolidaritsunk és ne gyűlölködjünk!" - írták a Facebookon.

A WC-használatot is elintézték a Szegedre érkező menekülteknek

A legtöbb menekült Szerbia felől lép be az országba, ezért is ide tervezi a kormány a kerítést. Szeged környékén különösen sok határsértőt fogtak az utóbbi időben. A helyiek szerint egyre több a menekült, akik gyakran a város pályaudvarán gyülekeznek, innen szeretnének ugyanis továbbállni.

A Hvg.hu hétvégén riportban számolt be a MigSzol Szeged csoport tevékenységéről. A főként fiatalok által létrehozott szervezet a mindennapos dolgokban segít a menekülteknek. Segítenek a hivatalos ügyek intézésében, ami különösen nehezen megy az európai nyelveken alig beszélő iraki vagy szíriai menekülőknek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A szegedi csoport tagjai azt is elintézték a menekülteknek, hogy a pályaudvar mellékhelyisége ne zárjon be éjszakára. Sőt, ingyen használják a WC-ket, amiért cserébe minden éjszaka kitakarítják azokat.

De nem csak ők segítenek a hazánkba érkező menekülteknek. A Helsinki Bizottság jogsegélyt nyújt, az Age of Hope Alapítvány pedig például pelenkát, bébiételt és gyógyszert vesz a kisgyerekes menekültek számára.

Fotók: Facebook.com/Age of Hope Alapítvány és Facebook.com/Food not Bombs Budapest.

Ezt is szeretjük