Minimum 15 ezer forintra bírságolhatnak emiatt: már él a jogszabály
Idén január 1-től már megbírságolhatnak, ha ezen a módon tartasz kutyát.
Tilos kutyát tartósan kikötve tartani január 1-jétől, ez azonban nem jelenti azt, hogy a kutyákat mostantól egyáltalán nem lehet láncon tartani.
Az, aki vét a rendelet ellen, állatvédelmi bírságot fizethet, de nem követ el bűncselekményt, mivel az előírás nem esik a Btk. hatály alá - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
Mire számíthat, aki így cselekszik?
A Nébih tájékoztatása szerint probléma esetén nem a rendőrséget, hanem a jegyzőt, illetve a hatósági állategészségügyi szolgálatot kell értesíteni. A kivizsgálást követően elsősorban a hibák, hiányosságok javítására kötelezhető az állat gazdája.
Amennyiben ennek nem tesz eleget, akkor állatvédelmi bírságot szabhatnak ki rá, melynek alapösszege 15 000 forint. Ez az összeg minősített esetekben - jogszabályban meghatározott mértékben - növelhető.
A jogszabály célja, hogy ezután egy kutya se kerüljön tartósan láncra. Az állattartók kötelessége, hogy - bármely tartási mód esetében - biztosítsák a kutyájuk egyedi igényeinek megfelelő életkörülményeket, beleértve a rendszeres és megfelelően szervezett szabad mozgás lehetőségét is.
Az állatvédelmi hatóság felhívja a figyelmet: ha valaki kutya tartására vállalkozik, tartsa szem előtt a felelős állattartás szabályait és mérlegelje, hogy meg tudja-e teremteni háziállata személyes szükségleteit és a saját környezetének jogos elvárásait kielégítő körülményeket.
Dilemma podcast
A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a nemi egyenlőtlenség és a toxikus maszkulinitás jelenségéről beszélgettünk. Mi a különbség a férfiség és a férfiasság között? Mi számít toxikus maszkulinitásnak, miért alakult ki, és vajon köze van-e a Metoo mozgalomhoz? Miért van annyira kevés női vezető, és miért csak férfias személyiségű nők kerülnek vezetői pozícióba? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat Szél Dávid pszichológus, Leszkovszki Máté újságíró, és Pintér Ada.
Promóció