Kötelező lehet az óvoda már 3 éves kortól | femina.hu
2012. május 27. | Hella
Éden Hotel 2Gyerekszáj
rss
Címoldal   /   Hírháttér
kisebb normál nagyobb

Kötelező lehet az óvoda már 3 éves kortól

A tanárok egy év szabadságot kaphatnak

Nyilvános a köznevelési törvény tervezete. Íme, a részletek.
Szerző: Oroszi Babett
Forrás: MTI
2011.11.08.

Szombaton nyújtotta be a nemzeti erőforrás miniszter az új köznevelési törvényről szóló javaslatot az Országgyűlésnek. A 104 oldalas dokumentum többek között rögzíti, hogy a tanév végén a szakiskoláknak harminc, a többieknek legalább hatvan napos nyári szünetet kell biztosítani, a tankötelezettség 16 éves korig tart, az óvoda pedig három éves kortól kezdődik. A törvény tartalmazza a pedagógus-életpályamodellben elérhető fokozatokat is, a modell 2013. szeptember 1-jén léphet életbe.

Az Országgyűlés honlapján közzétett dokumentumból kiderül, 2014 szeptemberétől már három éves kortól kötelező lehet az óvoda, a jelenlegi határ öt év. A javaslat alapján a gyermek abban az évben, melynek augusztus 31. napjáig a harmadik évét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.

Az óvodavezető a szülő kérelmére és a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete, családi körülményei ezt indokolják. Az óvodába járás kötelezettsége öt éves korig családi napköziben is teljesíthető lenne, ha a napköziben a szolgáltatást nyújtó személy szakképzett. Ez a rendelkezés az elégséges számú óvodai férőhely megteremtését követően kivezetésre kerül.

Az adatok szerint jelenleg mintegy 328 ezer óvodás gyermek van, a férőhelyek száma pedig meghaladja a 363 ezret. Az adat viszont csalóka, bizonyos területeken, főként a kistelepüléseken valóban nincs probléma a gyermekek elhelyezésével, ám például a fővárosban és környékén a jellemzőbb inkább az, hogy több a kicsi, mint a hely.

A problémát pedig várhatóan csak súlyosbítja majd, hogy még több gyereknek kell férőhelyet biztosítani ott, ahol már így sincs elég. Az Oktatási Államtitkárság korábban kérdésünkre közölte: a tervezetnek természetesen be kell várnia az óvodafejlesztési programokat, és három közvetlenül érintett szaktárca egyetértése mellett ezért most indulnak a tárgyalások az önkormányzatok ügyeiért felelős Belügyminisztériummal is a témában.

Vezető államtitkáraink
Vezető államtitkáraink
Magyar miniszterelnökök a rendszerváltás ótaPolitikusok válásaiNői képviselők a parlamentbenOrbán Viktor utazásaiOrbán Viktor belföldi útjai képekbenFirst ladyk a világbanMagyar politikusok egykor és mostEzért kell többet fizetned 2012-ben2011 őszének legizgalmasabb közéleti pillanatai képekbenKépgaléria! Stohl az ítélethirdetés előtt, közben és utána

- Másfelől építünk az európai uniós projektek legkülönbözőbb ágaiban az óvodaépítésre szánható összegek segítségére - tették hozzá.

Tankötelezettség 16 éves korig

A tankötelezettség hat éves kortól 16 éves korig tartana, a sajátos nevelési igényű tanuló tankötelezettsége pedig meghosszabbítható lenne legfeljebb 23. életévének betöltéséig. A tankötelezettség felső határa leszállításának legfőbb indoka a javaslat szerint, hogy a kötött iskolai rendszertől, a közismereti oktatástól elforduló, motiválatlan tanuló mielőbb átléphessen a munka világába. Bár a javaslat indoklásában ez szerepel, abban a "titkos" háttéranyagban, amit az FN24 hozott nyilvánosságra, a szerzők is elismerik, hogy az intézkedés pozitív munkaerő-piaci hatása kérdéses.

Ingyen tankönyv nyolcadikig

Az elsőtől a nyolcadik évfolyamig, továbbá a nemzetiségi nevelés-oktatásban és a gyógypedagógiai nevelés-oktatásban az állam biztosítaná, hogy a tanuló számára a tankönyvek térítésmentesen álljanak rendelkezésre. A térítésmentes tankönyvellátást első alkalommal a 2013/2014. tanévben az első évfolyamra beiratkozott tanulóknak, ezt követően felmenő rendszerben kell biztosítania az államnak.

A szakképző iskolákban harminc napos nyári szünet az elvárás

Az anyag szerint a tanítási év utolsó napját követően pedig legalább hatvan - szakképző iskolában legalább harminc - összefüggő napból álló nyári szünetet kell biztosítani.

Testnevelés mindennap

A dokumentum szerint az iskola a nappali rendszerű iskolai oktatásban megszervezi a mindennapos testnevelést heti öt óra keretében, melyből legfeljebb heti két óra a kerettanterv testnevelés tantárgyra vonatkozó rendelkezéseiben meghatározott oktatásszervezési formákkal, műveltségterületi oktatással, iskolai sportkörrel vagy versenyszerű sporttal kiváltható. Új elemként a jövőben az érettségi vizsga megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása lenne.

A javaslat kitér arra, hogy az iskolák a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok kapcsolatainak kialakításáról és erősítéséről, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról szóló országgyűlési határozat alapján a 9-11. évfolyamok valamelyikén határon túli kirándulásokat szerveznek.

Délután négyig lehet oktatás

A javaslat szerint az általános iskolában a nevelés-oktatást a délelőtti és délutáni tanítási időszakban olyan módon kell megszervezni, hogy a foglalkozások legalább 16 óráig tartsanak, továbbá 17 óráig - vagy addig, amíg a tanulók jogszerűen tartózkodnak az intézményben - gondoskodni kell a tanulók felügyeletéről.

A megszervezés az iskolára ró kötelezettséget, a tanuló számára lehetőségként jelenik meg a délutánra szervezett nem kötelező foglalkozások és a felkészüléshez nyújtott segítség formájában. Az iskola nevelés tekintetében nem válhat a család vetélytársává, hanem annak segítő partnere kell, hogy legyen - áll a javaslatban.

Pedagógus-életpályamodell

A pedagógusok a gyakornok, pedagógus I., pedagógus II., mesterpedagógus, kutatótanár fokozatokat érhetik el. A pedagógusbérek értékállóságának megőrzése érdekében az illetményalap főiskolai végzettség esetén a mindenkori minimálbér 180, egyetemi végzettség esetén 200%-a. A pedagógusok kiégésének megakadályozására és az önfejlesztést segítendő, meghatározott feltételek teljesítése esetén a pedagógus tízévenként legfeljebb egyéves alkotói szabadságot vehet igénybe.

45 hozzászólás
varazsko       2012-01-03 12:23
46.
Ezt egyszerűen megoldod :) Gyermekorvos ír egy igazolást arról, hogy a gyerek nem óvodaérett, vagy lebeszéled a védőnővel. 
válasz a 45. kommentre (ilab3 - 11-19)
ilab3       2011-11-19 19:08
45.
Általában 2-3 éves a gyerek, amikor jön a kis testvér. Az én fiam júliusban lett 3 éves, és nem adtam be óvodába, mert októberre vártuk a tesókát. Ne kényszerítsen rá az állam, hogy megútálja a babát, mert őt elviszem a háztól, miközben a baba velem... tovább »
Anettkamilla       2011-11-09 23:30
44.
Hát én nem tartom magam kevésbé értelmes szülőnek, mint más  mert elengedem a gyerekem bölcsibe...mondjuk nálunk itt nincs is ebből gond, kisebbség nincs....nyilván azokra gondoltál... 6 éves koráig maradjon otthon ,persze aki meg tudja oldani, de k... tovább »
válasz a 43. kommentre (macskanadrag - 11-09)
Plusz szavazat a családosoknak? Mi a véleményed?

A kormány plusz szavazati jogot adott volna a gyerekeseknek. Közben visszavonulót fújtak, és ez az emberek véleményét látva jó döntés volt.

Dátum: 2011. március 15.
Készítette: Femina.hu

Mostanában olvasott cikkeim

Egy új Facebook-os közösségi alkalmazást ajánlunk neked, a Readert. Tovább az alkalmazás leírásához »

Ha engedélyezed a Facebookos alkalmazást, megnézheted, mit olvasnak a barátaid, és visszakeresheted a legutóbb olvasott cikkeidet.

Olvasott cikkeim
Olvasd el ezt is!

Top cikkek

hirdetés

Femina Fórum

Nézd meg, miről csevegnek a többiek!

Mai névnap Hella

Még több képeslap »

Népszerű videók

Gyerekszáj
Gyerekszáj -5. heti videó
hirdetés

Partnereink

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.