Lesz vagy nem lesz megszorítás? Elfogytak a tartalékok a kormány terveihez

Úgy tűnik, idén nem lesz megszorítás, de marad a túlzottdeficit-eljárás is.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Varga Mihály benyújtotta a konvergenciaprogramot, mellyel kapcsolatban rögtön az első kérdés talán jogosan az lehet, hogy lesz-e megszorítás. A Policy Agenda korábban azt várta, nem lesz megszorítás, viszont az sem valószínű, hogy 2,7% alatt tartják a hiányt, tehát maradhat a túlzottdeficit-eljárás.

Az elemző cég átnézte a konvergenciaprogramot, és arra jutott: a kormány által elismert problémákkal együtt körülbelül 170 milliárd forint tartalék maradt a költségvetésben.

A kabinet sem a pénztárgépek online bekötése - 85 milliárd forint -, sem az e-útdíj-rendszer - 75 milliárd forint - kapcsán nem ismeri el, hogy problémák lennének a megvalósítással, viszont, ha ez a két tétel az elemzői várakozásoknak megfelelően alakul, akkor a kormány csupán mérsékelten számolhat az ebből származó bevétellel.

A tartalékok elfogynak...

- Ez pedig azt jelenti, hogy a tartalékok elfogytak, még az olyan elemek nélkül is, mint a kormány terveihez képest várhatóan alacsonyabb gazdasági növekedés. Így a hiány tarthatósága továbbra is kérdéses - szögezik le.

Az elemzés szerint a kormány nem tudta politikai szinten biztosítani annak a lehetőségét, hogy kikerüljön az ország a túlzottdeficit-eljárás alól, ezért azt a forgatókönyvet választotta, hogy továbbra is védi a mostani költségvetést.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Teszi ezt azért, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól, és ezért sem akar újabb megszorításokat bejelenteni. Ez azt jelenti, hogy miközben igyekszik megnyugtatni a nemzetközi pénzpiacokat arról, hogy kordában tartja a gazdaságot, a magyar közvélemény felé folytatott kommunikációjában azt erősíti, hogy Brüsszel kettős mércét alkalmaz Magyarországgal szemben.

Matolcsy György megszorításai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ez utóbbi azonban azért veszélyes taktika, mert tovább növelheti az Európai Unió iránti hazai elégedetlenséget, és csökkentheti az - ország gazdasági fejlődése alapjának tekinthető - integráció pártolóinak számát - áll az elemzésben.

Ezt is szeretjük