A hét sztárja egyértelműen Zsiga Marcell | femina.hu
2012. május 27. | Hella
GyerekszájÉden Hotel 2
rss
Címoldal   /   Hírháttér   /   Képes cikkek
kisebb normál nagyobb

A hét sztárja egyértelműen Zsiga Marcell

Meg lehet élni...

Zsiga a riportert hibáztatta azért, mert azt mondta, ennyi elég a megélhetéshez. Heti összefoglaló.
Szerző: Oroszi Babett
Forrás: Femina.hu
2012.02.19.

Zsiga Marcell, a milliós fizetésből élő fideszes alpolgármester és országgyűlési képviselő a héten kijelentette, szerinte meg lehet élni 47 ezer forintból, majd megpróbálta kimosni magát a botrányból, a magyarázkodással viszont még kínosabb helyzetbe hozta magát.

Zsiga ugyanis provokatívnak ítélte meg az egyébként teljesen adott kérdést, és név szerint bírálta a riportert, aki szerinte provokálta a kérdéssel. 

Zsiga kijelentésének egyfajta megkoronázásaként a szintén nem havi 100 ezer forintból élő Pintér Sándor is megerősítette, amit Zsiga mondott, szerinte is meg lehet élni havi 47 ezer forintból, bár szerinte ehhez kellenek kecskék is, amik adják a tejet.

Mindeközben az EP-től újabb pofont kaptunk, négypárti határozatot fogadtak el arról, hogy Magyarországon nagyon nem jó irányba mennek a dolgok.

Míg a képviselők azon vitáztak, tényleg van-e demokrácia Magyarországon, illetve, hogy meg lehet-e élni 47 ezer forintból, addig a görög felgyújtották fél Athént, reagálva az újabb IMF-hitelre és a megszorításokra, a szintén a megszorítások ellen tüntető magyar diákok pedig behatoltak az ELTE épületébe. Heti összefoglalónk.

Hétfőn Zsiga Marcell kijelenti: meg lehet élni a közmunkáért kapott 47 ezer forintból, majd azt mondja, a riporter provokálta kérdésével, és mondatát egyébként is "kiragadták a szövegkörnyezetből".

Kattints a képre a nagyításhoz!
Kattints a képre a nagyításhoz!
Kattints a képre a nagyításhoz!
Kattints a képre a nagyításhoz!
Kattints a képre a nagyításhoz!
Kattints a képre a nagyításhoz!
Kattints a képre a nagyításhoz!
1 / 6

Nem csak a görögök tüntettek

Romániában, Portugáliában is utcára vonultak az emberek, Romániában a tüntetések hatására lemondott a kormány.

9 hozzászólás
begala       2012-02-20 19:53
10.
Á a két köpés nem elég a régi fajta bili tartalmának kéne rájuk ömleni.
csopimama       2012-02-20 15:10
9.
Az a nagy szégyen, hogy dicső vezérük nem teszi őket helyre. Ő is igy gondolja. Olyanok, mint egy szekta tagjai, mind egyvéleményen vannak.
samsem       2012-02-20 10:27
8.
Marcika és Sanyika! Szerintem köpjetek fel az ég felé aztán álljatok alá.

Mostanában olvasott cikkeim

Egy új Facebook-os közösségi alkalmazást ajánlunk neked, a Readert. Tovább az alkalmazás leírásához »

Ha engedélyezed a Facebookos alkalmazást, megnézheted, mit olvasnak a barátaid, és visszakeresheted a legutóbb olvasott cikkeidet.

Olvasott cikkeim
Olvasd el ezt is!

Top cikkek

hirdetés

Femina Fórum

Nézd meg, miről csevegnek a többiek!

Mai névnap Hella

Még több képeslap »
hirdetés

Partnereink

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.