Mit keresett a bíróságon Balog Zoltán miniszter?

Fotókon a hét legfontosabb eseményei

Trafikügy, bíróság, búcsúztatás és egy kisvombat.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hét elején nyilvánosságra hozták a 20 évre szóló dohánykoncessziók nyerteseit, lett is botrány belőle, hiszen kiderült, hogy rengeteg helyen egy-egy politikus rokona, barátja, üzlettársa nyert, vagy ő maga, miközben a tizenéve trafikozók állás nélkül maradtak.

Mindeközben az Alkotmánybíróság több alkotmányjogi panasz miatt meghallgatta Szájer József fideszes EP-képviselő feleségét, egyben az Országos Bírói Hivatal fejét, Handó Tündét. Az indítványozók - főszerepben Hagyó Miklóssal - azt kifogásolják, hogy az elnök jelölte ki, mely bíróság járjon el ügyükben, a Hagyó-pert például Kecskemétre tették át. Míg Handót az Alkotmánybíróság, addig Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert a Nyíregyházi Törvényszék hallgatta meg, bár őt csak tanúként kérdezték arról, mint gondol a szegregációról.

A héten utolsó útjára kísérték Szalai Annamáriát, az NMHH és a Médiatanács egykori elnökét, aki 51 éves korában, április 12-én hunyt el. Bajnai országjárásra indult, és jogerős döntést hoztak a csepeli kettős gyilkosság ügyében is - nem is akármilyet. A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában az intézmény igazgatóját és helyettesét 2009. január 7-én ölték meg az elítéltek, akiknek igen komoly következményekkel kell szembenézniük. És még vombatkölykök is születtek a héten az állatkertben.

További cikkeink a héten

Családon belüli erőszak - Ezt bírta válaszolni az államtitkár »

Így győzte le Bajnai Gordon Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet »

Trafikügy: elképesztő történetek, és Lázár még rátesz egy lapáttal »

Így mosta el az országot az árvíz

A tavaszi tél után húsvétra megérkezett az árvíz, ami elmosta a fél országot: több mint kétezer hektáron volt árvízvédelmi készültség a folyók magyarországi szakaszain. Az árvíznek vége, fotókon idézzük fel, hogy tarolta le Magyarországot a víz.

Fotók: így mosta el az országot az árvíz

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük