Újra terítéken a Geréb-ügy, jön az IMF | femina.hu
2012. május 27. | Hella
Éden Hotel 2Gyerekszáj
rss
Címoldal   /   Hírháttér
kisebb normál nagyobb

Újra terítéken a Geréb-ügy, jön az IMF

Heti összefoglaló

Geréb Ágnes ismét bekerült a hírekbe, ahogy Matolcsy György is, aki bejelentette, jön az IMF. Összefoglaló.
Forrás: Femina.hu
2011.11.20.

Törvényhozási lázban ég a Parlament, Schmitt törököket tüntetett ki a két ország barátsága jegyében, Orbán Viktor pedig hallgatókkal beszélgetett.

Schmitt Pál Törökországban. Fotó: MTI, Soós Lajos

Miközben mindenki az új törvényekről mond véleményt pro és kontra, ismét megérkezett az IMF, mi pedig készen állunk az új megállapodásra. Heti összefoglaló.

Fizetünk a kutyákért, marad az eva

Hétfőn a kormány ötnapos ülést kezdett meg, ami alatt új törvényt alkottak az Alkotmánybíróságról, tárgyaltak a köznevelési törvényről és megvitatták a jövő évi költségvetést is.

Hétfőn döntött a Parlament arról is, hogy megmarad az egyszerűsített vállalkozói adó, de a korábbihoz képest emelkedik - ennek mértékét csütörtökön határozták meg, az eva a korábbi 30 helyett 37 százalék lesz.

Jövőre a zsebükbe kell nyúlniuk a kutyatartóknak is, bevezetik ugyanis az ebadót.

Bár az újabb adó sokakat felháborított, mondván, ezzel megnő az utcára dobott állatok száma, a törvény valójában a felelős kutyatartást hívatott szolgálni: aki ivartalanítja és chipezteti a kutyáját, az mentesül az adó terhe alól, éppúgy, mint azok, akik menhelyről vették magukhoz az állatot.

Jó hír, hogy jövőre nem emelkednek a jegy- és bérletárak a fővárosban, és az áfaemelés hatását sem hárítja át az utazókra a BKV, bliccelni azonban nem lesz érdemes, mert a pótdíjak várhatóan megemelkednek.

Vezető államtitkáraink
Vezető államtitkáraink
Magyar miniszterelnökök a rendszerváltás ótaOrbán Viktor utazásaiOrbán Viktor belföldi útjai képekbenMagyar politikusok egykor és mostPolitikusok válásaiNői képviselők a parlamentbenVezető politikusaink - Tarlóstól VonáigOrbán Viktor cipő nélkül dekázgat a Parlament udvaránA második Orbán-kormány tagjaiKépek Geréb Ágnes tárgyalásáról

Orbán és a hallgatók

Az új alaptörvény rendelkezéseihez igazodik az Alkotmánybíróságról szóló sarkalatos törvény, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés - számolt be róla az MTI. Az egyik leglényegesebb változás, hogy a jogszabályok utólagos vizsgálatára irányuló Ab-eljárások nagy része megszűnik január 1-jén.

Ugyanakkor az Alkotmánybíróság jogkörébe tartozik majd, hogy bírói kezdeményezésre megítélje az egyedi ügyben alkalmazandó jogszabály alkotmányosságát.

A héten tárgyaltak a köznevelési törvényről is. A felsőoktatással kapcsolatban tervezett változások ellen korábban Budapesten és Szegeden is tüntettek a hallgatók.

Mint Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője elmondta, pénteken "a felsőoktatási rendszer átszervezéséről szóló törvényjavaslat benyújtását megelőző – több mint száz megbeszélésből, értekezletből, konferenciából álló – hosszú konzultációsorozat lezárásaként" Orbán Viktor fogadja a felsőoktatási hallgatók képviselőit, Nagy Dávidot, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökét és Csiszár Imrét, a Doktoranduszok Országos Szövetségének főtitkárát.

Míg a hallgatók a felsőoktatási törvény ellen, a melegek a tervezett családvédelmi törvény ellen emelték fel a szavukat. A Magyar LMBT - melegeket, leszbikusokat, biszexuálisokat és transzneműeket összefogó ernyőszervezet - azt kifogásolja, hogy az új törvény a család alapjául a házastársakat ismerné el, az élettársi kapcsolatban élőket - függetlenül az ok nemétől - már nem.

Szerintük ezzel nem csak a homoszexuálisok, de a heteroszexuális kapcsolatban élő, de házasodni nem kívánó párok is hátrányba kerülnének - számolt be róla az Index.

Vádemelési javaslat Geréb ellen

A héten újabb fejlemény állt be a Geréb-ügyben. A jelenleg házi őrízetben lévő szülész-nőgyógyász ellen vádemelési javaslatot tesz a Budapesti Rendőr-főkapitányság az illetékes ügyészségen. Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője az MTI-nek elmondta: Gerébet két rendbeli, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével, egy rendbeli, szintén foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével, kuruzslás vétségével és - felbujtóként - közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsítják.

Törökországban a köztársasági elnök

Még hétfőn utazott négy napos hivatalos látogatásra Törökországba Schmitt Pál köztársasági elnök, ahol kitüntetéseket adott át három, a török-magyar kulturális és gazdasági kapcsolatok fejlesztésében jeleskedő török személyiségnek.

Itt az IMF

Alig másfél évvel az után, hogy a kormány nemet mondott az IMF ajánlatára, most újra itt a nemzetközi valutaalap, és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter péntek délelőtt jelezte is az IMF-nek, illetve az EU küldöttségének, hogy kész újabb megállapodást kötni a két szervezettel.

Az újabb hitel feltétele minden bizonnyal további megszorítás lesz, de a pénzügyi szakemberek szerint szükségünk van az IMF pénzére. Megállapodás várhatóan a jövő év első hónapjaiban születhet. Sokan már most arról beszélnek, hogy ezzel a lépéssel a Fidesz gyakorlatilag beismeri, elhibázta az elmúlt év gazdaságpolitikáját, az egyeszség megkötése pedig némelyek szerint - akárcsak Olaszországban a költségvetési törvény elfogadása Berlusconinak - az Orbán-kormány bukását jelentheti.

Még nincs hozzászólás
Ki hazánk leghitelesebb miniszterelnöke 89' óta?

Felmérésünkre számtalan szavazat érkezett, hogy kit tartotok a leghitelesebb miniszterelnöknek a rendszerváltás óta. Mi azonban megkérdeztük az utca emberét is a témáról - meglepő módon nem szívesen nyilatkoztak.
 

Dátum: 2011. március 18.
Készítette: Femina.hu

Mostanában olvasott cikkeim

Egy új Facebook-os közösségi alkalmazást ajánlunk neked, a Readert. Tovább az alkalmazás leírásához »

Ha engedélyezed a Facebookos alkalmazást, megnézheted, mit olvasnak a barátaid, és visszakeresheted a legutóbb olvasott cikkeidet.

Olvasott cikkeim
Olvasd el ezt is!

Top cikkek

hirdetés

Femina Fórum

Nézd meg, miről csevegnek a többiek!

Mai névnap Hella

Még több képeslap »

Népszerű videók

Gyerekszáj
Gyerekszáj -5. heti videó
hirdetés
Anya és gyerek

Partnereink

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.