kisebb normál nagyobb
Címoldal   /   Hírháttér   /  

EU-s ügyek: Gulyás Gergely elárulta, miért feszíti a kormány a húrt

EU-s ügyek: Gulyás Gergely elárulta, miért feszíti a kormány a húrt

Az EU többször kérte, hogy ne piszkálják a jegybankelnök fizetését. Semmibe vettük a kérést. Miért?

Szerző: Oroszi Babett
Forrás: Femina.hu
2012.04.22.

Matolcsy György a héten veszélybe sodorta az IMF-fel való megállapodást, mégpedig azzal, hogy egy olyan módosítást nyújtott be a jegybanktörvényhez, amit korábban az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság is kritizált. Még nagyobb baj, hogy ezzel semmibe vette az IMF kérését, hogy ne így módosítsák a törvényt, amely álláspontjuk szerint ilyen formában veszélyezteti a jegybank függetlenségét.

Gulyás Gergely

Ez azért probléma, mert ez lenne az egyik feltétele az IMF-fel való tárgyalások megkezdésének, később pedig a tőlük kért gigahitel felvételéhez. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában a fideszes Gulyás Gergelyt Kálmán Olga kérdezte arról, miért feszíti a kormány a húrt?

- Előző vendégemmel, Vértes Andrással azzal fejeztük be a beszélgetést, hogy ha a jegybank törvény módosítása úgy marad, ahogy Matolcsy György benyújtotta, akkor nem lesz IMF-megállapodás, hiszen a súlyosan kifogásolt tételek nagy részén nem változtatunk. Mi szükség van erre, miért nem változtatunk?

- Most abba a találgatásba ne menjünk bele, hogy ez a kifogások hány százaléka, nagy vagy kis része. Ezek a módosítások azok, amelyek a szükséges konzultáció miatt már egy hónapja az Európai Bizottságnál vannak. Ezt nyújtotta be a kormány. Eközben ugyanakkor folynak a tárgyalások. Szerintem ennek rövid időn belül lehet is eredménye.

Általános fizetési plafon

(..)

- A fizetés miért olyan kardinális kérdés az önök számára? Tehát miközben azt kérték, hogy időközben nem módosítható a jegybankelnök fizetése, miért hagyták mégis benne a törvényben?

- Azért, mert a magyar kormánynak az volt az álláspontja, hogy van egy általános fizetési plafon. Ez a 2 millió forint, ez mindenkire irányadó. Szerintem, ha a jegybankelnök másfélszer keres többet, mint a miniszterelnök, az nem feltétlenül baj, értjük ezt az érvet, csak szerintem már súlya nincs onnantól kezdve, hogy a jegybank elnöke megtette azt a gesztust, hogy lemondott a fizetéséről.

- Ettől még nem válik meg nem történtté az a tény, hogy az önök mandátuma ideje alatt csökkentették a jegybankelnök fizetését.

- Ahogy másoknak is a megbízatása alatt csökkent.

- Itt nem másokról van szó.

- Ez egy általános rendelkezés. Nem az történt, hogy valaki a jegybankelnökre speciálisan kidolgozott egy szabályt, és bosszút állt a jegybankelnökön.

- De a jegybank speciális.

- Szerintem ennek az országnak nagyon sok önálló államhatalmi ága van, és mindenkit érintett a 2 milliós plafon, aki állami cégnél vagy az állami szférában dolgozik. Minden ilyen kérdés egyébként a most folyó tárgyalások része.

- Ha a most folyó tárgyalások része, akkor miért nyújtotta be ma a módosítást Matolcsy György?

- Ez egy törvénymódosítás, amihez még módosító indítványokat be lehet nyújtani.

A második Orbán-kormány legmeghatározóbb döntései
A második Orbán-kormány legmeghatározóbb döntései
Fotók - Így focizik Orbán ViktorEzért kell többet fizetned 2012-től2011 őszének legizgalmasabb közéleti pillanatai képekbenA második Orbán-kormány tagjaiMagyar politikusok egykor és mostVezető politikusaink - Tarlóstól VonáigOrbán Viktor cipő nélkül dekázgat a Parlament udvaránÍme, a 6,8 milliárd forintból felújított Szent Imre Kórház belülrőlOrbán Viktor utazásaiMagyar miniszterelnökök a rendszerváltás óta

Viszont miután van egy eljárási rendje az Országgyűlésnek, ahhoz, hogy az attól való eltérés nélkül tudjuk tárgyalni az ügyet, az szükséges, hogy mielőbb az Országgyűlés elé kerüljön a törvényjavaslat.

Még módosulhat

- Tehát, amit ma Matolcsy György benyújtott, az még módosulhat.

- Mint bármelyik törvényjavaslat, ez is, és miután ezzel egyidejűleg folynak a tárgyalások, ennek megfelelően a törvényhozási eljárásban rendes szabályok szerint, ha az egyezség ezt megkívánja, akkor további módosításokat meg lehet tenni.

- Magát a filozófiáját nem értem ennek az egésznek. Miközben nagyon sok szervezettel vagyunk hétköznapi nyelven fasírtban, annyi mindent kifogásolnak a kormány döntéseivel kapcsolatban, akkor ilyen egyszerű kérdésekben, mint például a jegybankelnök fizetése, amiről egyébként már le is mondott, miért kell feszíteni a húrt?

- Ha az Európai Bizottság kritikája csak erre irányult volna, akkor valószínűleg már rég lenne megegyezés. Itt olyanokat is számon kértek ezen a kormányon, amelyeket a korábbi kormányoknak jóváhagytak.

2012 nagy pillanatai Hunvaldtól a magyar szabadságot ünneplő lengyelekig
2012 nagy pillanatai Hunvaldtól a magyar szabadságot ünneplő lengyelekig
Képek! Tüntetések országszerteOrbán Viktor belföldi útjai képekbenKépek Geréb Ágnes tárgyalásárólÍgy nézett ki Devecser a katasztrófa utánFotók! Áder János, ahogy csak ritkán láthatodKépviselő polgármesterekMilliókat kereső képviselőink - Havi 1,5-1,9 millió forintA családokat érintő új szabályokNői képviselők a parlamentbenVezető államtitkáraink

Ez az, amit szerintem egyetlen kormány sem fogadhat el, vagy legalábbis akkor olyan magyarázatot kell kapnia, ami ezt indokolttá teszi.

- A magyarázatot már most megadom önnek. Ne várjanak a magyarázatra. Az igaz, hogy a Gyurcsány-kormány is élt azzal a taktikával, hogy megemelte a monetáris tanács tagjainak számát, de akkor más fronton nem nyitott tüzet a Nemzeti Bankra, ezért aztán erre senki nem figyelt.

- Szerintem ez sincs így, hiszen Járai Zsigmond idején is lehetett hallani, hogy a kormány minősíti a jegybank döntéseit, és hogy ez milyen elfogadhatatlan gyakorlat. A 2002-es kormányváltás után Járai Zsigmondnak mit kellett hallgatnia azért, mert elmondta, hogy ezzel a gazdaságpolitikával a szocialisták tönkreteszik az országot, amiben igaza volt. Nagyon szégyellheti magát az, aki ezt úgy kéri számon ezt a kormányon, mintha ennek nem lett volna előzménye.

- És?

- Szerintem ez nem teljesen lényegtelen. Mérjünk egyenlő mércével. Tehát miután folyamatban van egy egyeztetés, ezért kár egyes elemeket kiemelni. A magyar kormány azon van, hogy az egyetértés létrejöjjön az Európai Unióval, az Európai Központi Bankkal és az IMF-fel, hogy a hitelszerződést meg lehessen kötni.

A beszélgetés további részét az ATV.hu oldalán, ezen a linken nézheted meg.

3 hozzászólás
PiszkosFred       2012-04-22 18:11
4.
Szia Babett! Amit benyújtott Matolcsy az itt olvasható: A javaslat hatályon kívül helyezi a jegybanktörvénynek azt a paragrafusát, amely szerint a Magyar Nemzeti Bank megküldi a monetáris tanács napirendjét a kormánynak, és a kormány képviselője szav... tovább »
oroszibabett       2012-04-22 16:18
3.
Szia!   De hisz éppen az a cél, hogy a másik oldal is kifejtse álláspontját. Többen álltak értetlenül az indítvány benyújtásához, és ennyire részletes magyarázatot egyik kormánypárti képviselő sem adott.   Ezért is tartottam fontosnak, hogy megje... tovább »
válasz a 2. kommentre (PiszkosFred - 04-22)
PiszkosFred       2012-04-22 13:21
2.
Ezt nem hiszem el !A femina is megmutatta hogy nem csak egy női oldal,hanem bizony politikai céljai is vannak az oldallal!!Ideidézni egy ATV-s "beszélgetést" amelyről köztudott hogy az előző kormány idején is csak az ellenzéket szapulta!Miközben gyur... tovább »
Plusz szavazat a családosoknak? Mi a véleményed?

A kormány plusz szavazati jogot adott volna a gyerekeseknek. Közben visszavonulót fújtak, és ez az emberek véleményét látva jó döntés volt.

Dátum: 2011. március 15.
Készítette: Femina.hu
hirdetés
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.