Gyurcsány hiába próbálkozik Orbánnál

Kormányfők egymás között

A volt kormányfő folyamatosan beszél a jelenlegihez. Hiába, Orbán Viktor csak kivételes esetben válaszol.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Facebook mára egyértelműen a politikusok és a szavazók közötti kommunikáció egyik legbefolyásosabb csatornájává vált. A két legaktívabb politikus a jelenlegi és a volt kormányfő, róluk, illetve tőlük naponta juthatunk új információhoz a közösségi portálon.

A tartalmat tekintve Orbán oldala inkább hivatalos, míg Gyurcsányé személyes - nagyon sok aktuális képpel, történettel, családi főzőcskézéssel.

Mindemellett Gyurcsány természetesen politikai platformként is használja a Facebookot. Posztol aktualitásokat, interjúkat, videókat, bejelentkezik a Parlamentből az ülés előtt, alatt, után, véleményezései pedig leginkább a jelenlegi kormány, a Fidesz és főleg Orbán Viktor személye körül forognak.

Levél, kérdéssor, vélemény

Orbán kapott már levelet, kérdéssort, véleményezést, de ezek egyikére sem válaszolt. Gyurcsány mégsem hagyta ennyiben a dolgot, továbbra is folytatta, folytatja a nyilvános levelezést - válasz nélkül.

Legutóbb megtört a jég, és, bár érkezett válasz a Facebookon is nyilvánossá tett kérdésre, a levélre nem a címzett, hanem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter reagált.

Gyurcsány a Fidesz és személyesen Orbán Viktor szerepét kérdőjelezte meg az Audi győri beruházásainak kapcsán, rákérdezett az ingatlanszakértői véleményekre, és feltételezte, hogy a kormány utasította a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt arra, hogy állami földterületeket biztosítson a beruházáshoz.

Matolcsy hivatalos levélben válaszolt, és, bár van olyan kérdés, melyet egyszerűen figyelmen kívül hagyott, a rendeletekre hivatkozva, a pályázat nyilvánosságát hangsúlyozva állította: a kormány vagy annak tagja az MNV Zrt.-t nem utasította állami földterület tulajdonba adására. Az eredeti válaszlevél már a Facebookon is megtekinthető, Gyurcsány ugyanis befotózta és feltöltötte saját oldalára, hozzátéve saját véleményét.

Magyar politikusok egykor és most

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fodornak válaszolt

Gyurcsány Facebookos ignorálása azért is feltűnő, mert Orbán nem mindenkit hagy válasz nélkül. Fodor Gábor volt SZDSZ-elnök is itt fordult hozzá azt kérve, gondolja át újra az új alaptörvénnyel kapcsolatosan felmerült aggályokat, és állítsa le az alkotmány elfogadásának folyamatát.

Fodor Gábor baráti hangvételben, egyes szám második személyben szólt a miniszterelnökhöz, akit emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás előtt együtt segítették elő a szabad és demokratikus Magyarország Alkotmányát, melynek csak nevében van köze a '49-es Alkotmányhoz.

A miniszterelnök hasonlóan baráti stílusban válaszolt a Facebookon. Orbán azt írta, az elfogadott új alaptörvény Magyarország alaptörvénye, minden magyar ember alaptörvénye. Jogi és politikai felhatalmazás alapján jogosan és helyesen alkotta meg az Országgyűlés. Áll szilárdan és megingathatatlanul a magyar népet képviselők több mint kétharmadának akaratából.

- Most ezekre az alapokra kell fölhúznunk 2012. január 1-jéig azt az építményt, mely boldogabb, elégedettebb, békésebb és szeretetteljesebb jövőt ad majd Magyarországnak - fogalmazott a miniszterelnök.

A Parlamentben kommunikáltak

Gyurcsány nemcsak a közösségi portálon, a Parlamentben is próbálkozott. Tavaly év végén, három hét várakozás után személyesen szólította meg a miniszterelnököt, bekiabálások és hangos morajlás kíséretében.

A volt miniszterelnök itt a kérdésekre szorítkozott, Magyarország jövője és az alkotmányozás jogköre foglalkoztatta leginkább, de mindenekelőtt Orbán Viktor. Felszólalásában végig személyesen szólt a miniszterelnökhöz, a kérdéseket egyértelműen neki célozta.

Gyurcsány azt kérdezte Orbántól, fél-e a saját népétől. A volt miniszterelnök azért érdeklődött erről, mert Orbán nem akart népszavazást az új alkotmányról.

A miniszterelnök válaszként azt mondta: félelemről az beszél, aki maga is fél. Hozzátette: a gyors és hatékony elszámoltatás tükrében jogosnak ítéli az MSZP félelmét.

Vezető politikusaink - Tarlóstól Vonáig

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem említi név szerint Gyurcsányt

A miniszterelnök válaszában egyszer sem hangzott el Gyurcsány Ferenc neve, Orbán az MSZP-hez intézte szavait, többes számban beszélt, majd felhívta a volt miniszterelnök figyelmét arra, hogy a Parlament a nép ügyeit szolgálja, a személyes sérelmeket nem kívánja megtárgyalni.

A két politikus között szinte pontosan ugyanilyen a viszony a Facebookon is. Gyurcsány Ferenc személyesen a miniszterelnöktől kérdez, Orbán azonban nem neki, mindenkinek válaszol.

Gyurcsány emellett Schmitt Pál kapcsán is megszólította Orbán Viktort. A volt miniszterelnök egy törvényjavaslatot nyújtott be, így kérve a legfőbb közjogi méltóságok, így Schmitt Pál múltjának megismerését. Orbán egy sajtótájékoztatón a törvényjavaslattal kapcsolatos újságírói kérdésre annyit mondott: ez méltatlan lenne.

Ennyi elég volt Gyurcsánynak ahhoz, hogy megfogalmazzon egy válaszlevelet, hosszan, minden részletre kitérően. Orbán válasza azonban ezúttal is elmaradt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Megvédte Orbánt

Legutóbb egyébként a volt miniszterelnök nyílt levélben, a Facebookon védte meg Orbán Viktort és családját a miniszterelnök háza elé szervezett tüntetésektől. Pár órával a közzéttétel után vagy Orbán Viktor személyesen, vagy a profil szerkesztője bejelentkezett a Facebookra, tehát így vagy úgy, de biztosan tudomást szerzett a levélről - de meglepő módon ezúttal sem válaszolt.

Ezt is szeretjük