Többször megszökött a fogságból a köztársasági elnök

Göncz Árpád ma 92 éves

A harmadik magyar köztársaság első elnöke volt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Göncz Árpád gyermekei a volt államfő munkásságának tanulmányozására, az 1956-os forradalom emlékének és a magyar demokratikus és szabadelvű hagyományok ápolásának elősegítésére alapítványt hoztak létre.

A Göncz Árpád Alapítvány február 10-én, a volt államfő 92. születésnapján kezdte meg munkáját, aminek keretén belül előadásokat és kiállításokat szerveznek, valamint támogatják Göncz Árpád művei és a róla szóló publikációk megjelentetését.

Az író és államfő

A volt köztársasági elnök, politikus, író és műfordító Göncz Árpád ma, február 10-én ünnepli 92. születésnapját. A József Attila-díjas magyar író irodalmi munkássága elsősorban műfordítói tevékenysége miatt ismert.

Ő fordította magyarra a Tövismadarakat és a Gyűrűk Ura című J. R. R. Tolkien-regény jelentős részét. Göncz Árpádot az 1956-os forradalom után elítélték, majd 1963-ban szabadult.

Ezt követően kisgazda volt, majd a Szabad Demokraták Szövetségének politikusa, 1990-ben ő lett az országgyűlés elnöke, majd ugyanezen év augusztusában megválasztották a harmadik magyar köztársaság első elnökévé. Ezt a tisztséget 2000-ig viselte. Írói és fordítói munkássága miatt 2002 óta a Magyar Tolkien Társaság tiszteletbeli elnöke.

Gyermek- és fiatalkor

Gyermekkorában Göncz Árpád Budán lakott, a Bors utcában, nagyszüleivel. Az általános iskolát követően a Werbőczy gimnáziumba iratkozott be 1932-ben, érettségi után pedig az Országos Földhitelintézetben volt gyakornok, ami mellett a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán tanult egészen 1944-ig, a diploma megszerzéséig.

A II. világháborúba, miután egyetemi felmentéssel rendelkezett, csak a háború végén hívták be, így a 25. hegyivadász pótzászlóaljhoz vonult be, ahonnan 1945-ben megszökött. Ezt követően többször is szovjet fogságba került, de újra és újra sikerült elszöknie.

800 ezer forintot kap még mindig havonta Schmitt az adófizetőktől

Nézegess képeket!

Elolvasom

Politikai pályája

A Független Kisgazdapártba 1945-ben lépett be, a párt feloszlásáig parlamenti titkár, később főtitkár volt. A párt feloszlatása után segédmunkásként, hegesztőként és csőlakatosként dolgozott. 1952-től a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre járt.

Az 1956-os forradalom alatt a Magyar Parasztszövetségben dolgozott. 1957-ben segített Nagy Imre A magyar nép védelmében című kéziratát külföldre juttatni. 1958. augusztus 2-án a Bibó-per vádlottjaként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, ahonnan 1963-ban amnesztiával szabadult. 1965-től szabadfoglalkozású író, műfordító volt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A rendszerváltás, és ami utána jött

1988-ban alapító tagja volt a Szabad Demokraták Szövetségének, volt elnöke az Emberi Jogok Ligájának, egy évig a Magyar Írószövetségnek, majd 1990-től országgyűlési képviselő, országgyűlési elnök, 1990-ben megválasztották a Magyar Köztársaság elnökének, amely tisztet egészen 2000. augusztus 3-ig töltötte be.

Visszavonulása után Budapest és Százhalombatta díszpolgára lett, megkapta a Nagy Imre-érdemrendet, majd a Húszéves Köztársaság Díjat. Az első hivatalos életrajzi könyvet egy dél-koreai szerző, Kim Deszun írta.

Kép forrása: MTI

Ezt is szeretjük