
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Parlamentben, a téma a nyugdíjrendszer átalakítása volt. A miniszterelnök kijelentette: ez a vita eldőlt, a nyugdíjrendszer kétpilléressé alakul át, lesz egy önkéntes és egy állami, szolidaritásalapú.

A miniszterelnök kiemelkedő és példátlan összefogásnak nevezte a kétpilléres nyugdíjrendszerre való áttérést, és szólt arról is, hogy az állami rendszerbe való áttérés mellett az emberek 97 százaléka döntött.
Az Országos Nyugdíjfolyósító Intézet kedden jelentette be, hogy mintegy 102 ezer ember nem lépett át az állami rendszerbe, ez a tagok 3,3 százalékát jelenti. Orbán Viktor szerint ez a számadat azt bizonyítja, hogy az emberek arra vágyódnak, hogy bizalmat szavazzanak ismét a saját államuknak.
Ugyanakkor tény, hogy a kormány a nem állami rendszert választók számára olyan feltételeket alkotott, amelyek nem sok jóval kecsegtették a magánnyugdíjrendszerben maradókat.
Eszerint aki nem lép át az állami rendszerbe, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíjjárulék utáni összegből már nem részesedik, csak az önmaga, azaz a munkavállalók által fizetendő 10 százalékos járulék lesz a számláján.
Mindezek fényében pedig a 97 százalékos arány elérése nem feltétlenül annak köszönhető, hogy bizalmat kapott az állam, sokkal inkább annak, hogy a munkavállalók nem akarták elveszíteni a munkáltatójuk által befizetett nyugdíjjárulékot.
Orbán Viktor viszont ettől függetlenül nem ismerte el, hogy nem volt valós választási lehetősége az embereknek, szerinte kétség kívül nehéz pozícióból, de felnőtt döntést hoztak a tagok.
A több halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa helyszínén jártunk. Fel tudták dolgozni a devecseriek a történteket? Épülnek már az új házak, vagy megrekedt az újjáépítés?
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj 70 000 forint értékű, csúcsminőségű Gorenje terméket! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |