Pokoli forróság a kórházban, a kormány lépett: sohasem találnád ki, mit csinálnak

Erre senki sem számított, de legalább jó sokba kerül.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ismét nyakunkon a pokoli forróság, amit köztudottan nehezebben viselnek az idős és a beteg emberek. Ezért ezek a napok - mint az idei nyáron már sokszor - komoly kihívást jelentenek a kórházak számára, ahol csak alig van lehetőség a helyiségek hűtésére. Korábbi cikkünkben is foglalkoztunk már azzal, hogy kánikulában milyen állapotok vannak például egy belgyógyászaton, ahol a hőséget még redőnyök sem enyhíthetik, mivel nincsenek. Az emberi erőforrások minisztere a napokban intézkedésekbe kezdett egy 5,5 milliárd forintos felújítás érdekében, csakhogy tévedsz, ha azt hiszed, hogy egészségügyi intézmény kapja a busás összeget.

Nemhogy klíma, még redőnyök sincsenek a Szent János Kórház belgyógyászatán, így aztán csak az ott dolgozók plusz munkájával csillapíthatnak a betegek hőérzetén a kánikulai napokban.

Talán magyarázni sem kell, miért nem szerencsés, ha egy belgyógyászaton a lábadozó betegek 30 fok fölötti hőmérsékletben fekszenek. Pedig - ahogy arról korábbi cikkünkben már írtunk - egy műanyag redőny is sokat enyhíthetne a hőségen. Ennek négyzetméterenkénti ára 8 ezer forint körül van jelenleg, tehát nem egy komoly tétel, mégsem jut a Szent Jánosba, és még ki tudja, az ország hány kórházi osztályára, ahol szükség lenne rá.

Hétfőn Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is arról beszélt, hogy fel kel újítani a Szent Jánost. Ezt annak kapcsán mondta, hogy civilek kezdeményezik, hogy az új budapesti "szuperkórház" a budai intézmény legyen. Varga azonban még céldátumot sem tudott mondani a felújítással kapcsolatban.

Erre Balog Zoltán mit jelent be?

Mindeközben Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kedden bejárja a Budai Vigadót, aminek a felújítására a kormány bő 5 milliárd forintot szán. Az épület kívülről egyébként úgy néz ki, ahogy az a képeken látható, tehát teljesen friss és hibátlan állapotban van. Ennek oka, hogy előbb 2006-2007 folyamán a külsejét teljesen, majd 2012-2013-ban a belső részeit felújították az épületnek. A legutóbbi felújítás több mint 100 millió forintot emésztett fel. Utoljára 1000 négyzetméternyi teret hoztak rendbe, például akadálymentessé vált a színházterem megközelítése. Az alábbi képen látható, milyen állapotban van a vigadó belseje.

Kíváncsian várjuk a sajtótájékoztatót, hogy megtudjuk, mi értelme van milliárdokat költeni egy, a képek tanúsága alapján elég jó passzban lévő épületre. Talán a mai nap folyamán ez is kiderül.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotó: MTI/Bizományosi/Simó Endre; Wikipedia.org/Budai Vigadó, feltöltő: Thaler; kórház: MTI/Máthé Zoltán és MTI/Bizományosi/Simó Endre

Ezt is szeretjük