300 forintos euró: 2009-ben Navracsics a kormányt okolta, ma már mást | femina.hu
2012. május 27. | Hella
Éden Hotel 2Gyerekszáj
rss
Címoldal   /   Hírháttér
kisebb normál nagyobb

300 forintos euró: 2009-ben Navracsics a kormányt okolta, ma már mást

Az elemzők szerint a végtörlesztés is lökött egyet a forinton.
Szerző: Oroszi Babett
Forrás: Femina.hu
2011.10.14.

Október elején elérte a 300 forintos határt a forint-euró árfolyam. Utoljára 2009 áprilisában, Gyurcsány lemondása után volt 300 forint felett az euró, az árfolyamhoz nagyban hozzájárult a kormányválság, amelyet Bajnai Gordon kinevezése szakított meg április közepén.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes 2009-ben a kormányt nevezte meg a 300 forintos euró felelőseként. Mint akkoriban fogalmazott, ez az egyetlen szám jól jelzi a kormányzati politikakudarcát.

- A kormány nem tudja kezelni a válságot, ezt láthatjuk a forint mélyrepülésében és a munkahelyek megszűnésében is - tette hozzá még ellenzékben Navracsics Tibor.

Az euró most is 300 forint körül jár, ám a miniszterelnök-helyettes ma már egészen másként gondolkodik a felelősök kérdéséről.

- 2009 márciusában Spanyolország, Portugália, Görögország nem volt gazdasági válságban, ellenben Magyarország elsőként kellett, hogy segítséget kérjen a Nemzetközi Valutaalaptól. 2006-ban világrekorderek voltunk költségvetési hiány tekintetében, 2007-ben pedig Európa-rekorderek - mondta el Navracsics Tibor parlamenti felszólalásában.

A miniszter szerint a különbség, hogy ma Nagy-Britanniától Görögországig minden ország válságban van. Az a magas államadóssági szint, amely ma is rontja Magyarország kockázati besorolását, nem az elmúlt egy évben alakult ki.

- Az elmúlt egy évben épp olyan lépéseket tett a kormány, amelyek csökkentik az államadósságot, egyúttal alacsonyan tartják a költségvetési hiányt, ezzel is elősegítve, hogy amikor majd Európa-szerte beindul a gazdaság növekedés, Magyarország az egyik legversenyképesebb gazdaság lehessen - tette hozzá.

Megkerestük a kormányt is, hogy mi az álláspontjuk az ügyben, ki a felelős a 300 forintos euróért, most is az áll-e a háttérben, hogy a kormány nem tudja kezelni a válságot, ám érdemi választ nem kaptunk.

A második Orbán-kormány tagjai
A második Orbán-kormány tagjai
Magyar politikusok egykor és mostEzért kell többet fizetned 2012-ben2011 őszének legizgalmasabb közéleti pillanatai képekbenVezető politikusaink - Tarlóstól VonáigOrbán Viktor cipő nélkül dekázgat a Parlament udvaránOrbán Viktor utazásaiMagyar miniszterelnökök a rendszerváltás ótaOrbán Viktor belföldi útjai képekbenPolitikusok válásaiNői képviselők a parlamentben

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője annyit mondott, Navracsics Tibor nyilatkozataival kapcsolatban nem ők az illetékesek. Ismételt kérdésünkre, miszerint a kérdés az volt, hogy most is kormány a felelős a 300-as euróért, Havasi Bertalan nem válaszolt.

A végtörlesztés is rátett azért

Navracsics Tibor válaszát egyébként elemzők csak részben osztják. Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője a Világgazdaságnak elmondta, a forint gyengülése és a bankrészvény értékének csökkenése elsősorban a végtörlesztés várható hatásaival magyarázható. Hozzátette ugyanakkor, hogy a folyamatokhoz hozzájárult a görög adósságválság és a világgazdaság lassulása miatti kedvezőtlen nemzetközi tőkepiaci hangulat is.

Kuti Ákos hasonlókat fogalmazott meg a lapnak, bár az Equilor elemzője szerint döntően globális tényezők okozzák, és csak kisebb részben a végtörlesztés a régiós valuták és az OTP-részvények gyengülését.

Az Orbán-kormány első éve képekben
Az Orbán-kormány első éve képekben
Vezető államtitkárainkKépgaléria! Stohl az ítélethirdetés előtt, közben és utánaAkiknek az élet maga a pokolÍme, a 6,8 milliárd forintból felújított Szent Imre Kórház belülrőlElkészült a mintaház KolontáronKépek Geréb Ágnes tárgyalásárólÍgy élnek a hajléktalan nőkPolitikusok és családjukÍgy nézett ki Devecser januárbanKépek! Uniós országok, ahol még mindig tiltott az abortusz

Misik Sándor, a Solar Capital devizapiaci elemzője egy harmadik okra hívta fel a figyelmet. Az elemző szerint október elején a magyar adósság leminősítésének a megnövekedett esélye miatt lépte át a 300-as határt az euró.

Misik Sándor úgy fogalmazott, a leminősítésnek inkább politikai, mint fundamentális okai vannak. Az ugyanis már korábban is ismert volt, hogy lassabb lesz a magyar gazdaság növekedése a korábban vártnál, és nehezebben lesznek megvalósíthatóak a pénzügyi egyensúlyi célok. A leminősítést sokkal nagyobb eséllyel az válthatja ki, hogy a befektetők szempontjait képviselő hitelminősítő cégek nem tartják elfogadhatónak a bankoknak komoly veszteséget okozó végtörlesztést.

3 hozzászólás
laca58       2011-10-14 20:45
4.
Drága "elvtársam" . Mi köze bármely kormánynak is az én álltalam felvett hitelhez? Ez egy szerződés a bank és én közöttem. És nem igaz , hogy nem figyelmeztettek a veszélyekre. Bizony elmondták mindenkinek , hogy a kamatok nagy mértékben emelkédhetne... tovább »
válasz a 2. kommentre (alex2000 - 10-14)
bara52       2011-10-14 12:25
3.
alex2000 Nem a hitel felvételével van a baj. Egész addig minden gond nélkűl tudtam fizetni, még az Orbán kormány nem volt hatalmon. Azóta bármit tesz a svájci kormány a chf árfolyam lenyomására. megszólal ov és már is a cillagokba ugrik az árfolyam... tovább »
válasz a 2. kommentre (alex2000 - 10-14)
alex2000       2011-10-14 09:13
2.
Elvtársak! Ki miatt van szükség a végtörlesztésekre? Talán a FIDESZ miatt ? Az MSZP-SZDSZ kormányokat folyamatosan figyelmeztették számos helyről (Pl. osztrák bankszövetség, svájci nemzeti bank, magyar nemzeti bank, IMF, stb.), hogy veszélyes helyzet... tovább »
Plusz szavazat a családosoknak? Mi a véleményed?

A kormány plusz szavazati jogot adott volna a gyerekeseknek. Közben visszavonulót fújtak, és ez az emberek véleményét látva jó döntés volt.

Dátum: 2011. március 15.
Készítette: Femina.hu

Mostanában olvasott cikkeim

Egy új Facebook-os közösségi alkalmazást ajánlunk neked, a Readert. Tovább az alkalmazás leírásához »

Ha engedélyezed a Facebookos alkalmazást, megnézheted, mit olvasnak a barátaid, és visszakeresheted a legutóbb olvasott cikkeidet.

Olvasott cikkeim
Olvasd el ezt is!

Top cikkek

hirdetés

Femina Fórum

Nézd meg, miről csevegnek a többiek!

Mai névnap Hella

Még több képeslap »

Népszerű videók

Gyerekszáj
Gyerekszáj -5. heti videó
hirdetés

Fizetnél ebadót?

Partnereink

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.