Ezzel magyarázza a kormány a közel 310 forintos eurót | femina.hu
2012. május 27. | Hella
Éden Hotel 2Gyerekszáj
rss
Címoldal   /   Hírháttér
kisebb normál nagyobb

Ezzel magyarázza a kormány a közel 310 forintos eurót

Szijjártó a görögökre fogja, az elemzők mást mondanak. 2009-ben még a kormány volt a hibás.
Szerző: Oroszi Babett
Forrás: MTI
2011.11.04.

Az MTI tudósítása szerint Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a forinttal kapcsolatos gondokat az euróövezet problémáival, az euróválság újabb fejleményeivel, vagyis a görög népszavazási bejelentéssel és az abból fakadó heves európai reakciókkal magyarázta, mint mondta, az árfolyamot ezek a tényezők alakítják.

Forrás: MTI

Ez részben igaz, hiszen az euróválság természetesen hat a magyar valutára is, ám a forint hétfőn napközben érte el euróval szembeni két és fél éves mélypontját - a napközi csúcs 305,24 forint volt -, és Szijjártó magyarázatával ellentétben ekkor még nyoma sem volt a görög bejelentésnek.

A görög miniszterelnök a mélypont után, hétfő este jelentette be, hogy népszavazás lehet az EU-s segítség elfogadásáról. Ezért a csúcsért tehát aligha a népszavazás bejelentése a felelős. A másnapi, keddi, közel 310 forintos árfolyamban viszont szerepet játszott a bejelentés.

Hétfőn egyébként az APF hírügynökség is arról írt: a forint azért gyengült, mert a piacok nyugtalanok, hogy a hitelminősítők esetleg leértékelik a magyar kormányzati adósságot.

Ezzel kapcsolatban Szijjártó azt mondta: Magyarország jelenlegi gazdasági teljesítménye és a magyar gazdaságpolitikai döntések semmilyen módon nem indokolnak semmiféle leminősítést.

A szóvivő hozzátette, ismeretes, hogy a hitelminősítők döntéseiben nem kizárólag valós gazdasági folyamatok játszanak szerepet, mint ahogyan az is, hogy bizonyos pénzügyi körök érdekeit sérti a magyar gazdaságpolitika, miközben a valós gazdasági teljesítmény nem indokolja a leminősítést.

Két éve még a kormány volt a hibás

A forint történelmi mélypontja 2009. március 6-án volt, aznap egy euró 317,59 forintba került. Másnap Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz akkori alelnöke egy másik témában való felszólalásakor közölte: a magyar emberek veszélybe kerültek a kormány alkalmatlansága és a hatalomhoz való görcsös ragaszkodása miatt.

Orbán Viktor utazásai
Orbán Viktor utazásai
Magyar politikusok egykor és mostPolitikusok válásaiOrbán Viktor cipő nélkül dekázgat a Parlament udvaránMagyar miniszterelnökök a rendszerváltás ótaFirst ladyk a világbanPolitikusok és családjukVezető államtitkárainkObama élete képekben: vajon újraválasztják?A második Orbán-kormány tagjaiOrbán Viktor belföldi útjai képekben

- Az euró árfolyama negatív rekordokat döntöget, a budapesti tőzsde
mélyrepülésben van (…) Mindenkinek világosan kell látnia azt, hogy a kormány által
alkalmazott módszerekkel ebből a válságból nem lehet kijutni, Magyarországnak új irányra van szüksége, amely kivezeti a válságból - hangsúlyozta akkoriban az azóta EP-képviselővé vált Pelczné Gáll Ildikó.

Néhány nappal később megszólalt Varga Mihály egykori fideszes pénzügyminiszter is, aki akkor a hitelesség elvesztését emelte ki a magyarországi válság legfontosabb okaként.

- A gyengülő forint, a mélyrepülésben lévő BUX és a növekvő állampapírhozamok már csak tünetei a hitelesség elvesztésének - vélekedett akkoriban Varga Mihály.

6 hozzászólás
TothJani       2011-11-04 23:36
7.
Hát igen a forintott csaj az Euró huzza le, hiszen düdörög a gazdaság, nagy ajólét és jobban élünk mint 4 éve. De azért van egy olyan gyanum ha az Eurót nem fékezné a Görög probléma akkor a forint még a fasorban sem volna, csupán azért "erös" a fori... tovább »
laca58       2011-11-04 20:22
6.
Persze, hogy nem a fideSS a hibás. Hisz az elmerokkantakat nem lehet felelőségre vonni. A magyar nép a hibás mert rájuk szavazott.
holcsi       2011-11-04 17:37
5.
55 éve élek egy nyugat Europai országban, nem szégyellem a Magyarságom de most fáj!!!!
Mire jó a kormányablak?

Január elején megnyíltak a kormányablakok. Kipróbáltuk, mit lehet elintézni segítségükkel.

Dátum: 2011. február 23.
Készítette: Femina.hu

Mostanában olvasott cikkeim

Egy új Facebook-os közösségi alkalmazást ajánlunk neked, a Readert. Tovább az alkalmazás leírásához »

Ha engedélyezed a Facebookos alkalmazást, megnézheted, mit olvasnak a barátaid, és visszakeresheted a legutóbb olvasott cikkeidet.

Olvasott cikkeim
Olvasd el ezt is!

Top cikkek

hirdetés

Femina Fórum

Nézd meg, miről csevegnek a többiek!

Mai névnap Hella

Még több képeslap »

Népszerű videók

Gyerekszáj
Gyerekszáj -5. heti videó
hirdetés

Partnereink

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.