kisebb normál nagyobb
Címoldal   /   Hírháttér   /  

Erre mit lép Matolcsy? Hivatalos: nem lehet 47 ezer forintból megélni

Erre mit lép Matolcsy? Hivatalos: nem lehet 47 ezer forintból megélni

A létminimum havi 84 ezer forint. Erősen csökkent az életszínvonal a KSH szerint.

Szerző: Oroszi Babett
Forrás: Portfolio.hu
2012.06.05.

2011-ben a létminimum egy fogyasztási egységre számított átlagos értéke havonta 83 941 forint volt, az egy évvel korábbinál 6,6%-kal magasabb. A tipikusnak tekinthető, két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztartás létminimumértéke pedig 243 429 forintnak felelt meg, míg az egytagú nyugdíjas háztartásoké 75 547 forint volt. 2010-ről 2011-re létminimum alapján csökkent az életszínvonal - írja a portfolio.hu a KSH friss jelentésére hivatkozva.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter korábban azt mondta, meg lehet élni a közmunkásbérként járó 47 ezer forintból. Ilyen alacsony összeget sehol nem találunk, inkább a 47 ezer forint többszöröse a jellemző, ha a létminimumokat nézzük.

A minisztérium egyelőre nem reagált a KSH megállapításaira, pedig a számukra pozitív eredményekkor gyakorlatilag szinte azonnal küldik a közleményt az ország egyre jobb állapotáról.

Szerény megélhetéshez elég a 84 ezer forint

A létminimum mint küszöbérték olyan értékösszeg, amely biztosítja a magánháztartásokban élők számára a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény - a társadalom adott fejlettségi szintjén konvencionálisan alapvetőnek minősülő - szükségletek kielégítését - derül ki a lap cikkéből.

A létminimumérték mögötti fogyasztás összetevőire a társadalmilag még elfogadható szükségletkielégítési szint a jellemző, nem pedig az alultápláltság, vagy az egészségtelen, túlzsúfolt lakásviszonyok, illetve a társadalmi elvárástól teljesen elmaradó ruházkodási, kulturális körülmények.

A létminimum a nyugdíjaskorúaknál a legalacsonyabb - 75 ezer forint -, őket követik a nem nyugdíjas felnőttek - 84 ezer forint. Egy felnőttnél egy gyerekkel a létminimum 138 ezer forint, egy felnőttnél két gyerekkel az összeg már 180 ezer forintra nő.

Két felnőtt négy gyerekkel: 310 ezer forint

A legmagasabb összeg értelemszerűen a többgyermekeseket jellemzi, két felnőtt négy gyerekkel 310 ezer forintból tud szerényen megélni, három felnőtt négy gyerekkel 373 ezer forintból.

A háztartástípusonkénti létminimumértékeket a fogyasztási egységek háztartástípusonkénti száma és az egy fogyasztási egységre számított átlagos érték szorzata adja.

A tipikusnak tekinthető, két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztartás létminimumértéke 2,90 x 83 941 forint = 243 429 forintnak felelt meg. E háztartásban az egy főre jutó átlagos létminimumérték 60 857 forint volt. A különböző háztartástípusokra érvényes egy főre számított értékek 2011-ben a 68 ezer forintos átlag körül, az 51 ezer és 84 ezer forint közötti sávban szóródtak - írja a lap.

29 hozzászólás
Mariann70       2012-06-10 21:59
30.
bocs. folytatom, hogy GYÓGYSZERRE költsék, bár ezt a sok vagyont, amit összecsaltak egyik sem fogja a sirba vinni, ugyanannyit kapnak mint a CSÓRÓ csak 2 métert, na ebben az egyben legalább van IGAZSÁG!!!
válasz a 29. kommentre (Mariann70 - 06-10)
Mariann70       2012-06-10 21:55
29.
Ja és azt a nagy "bért" a  majmok szerint ráadásul nem egyben hanem hetente fizetik.   Hogy a fene enné meg ezt a sok mocskot most már, szivből kivánom Mindnek, hogy GYÓGYSZERRE
válasz a 28. kommentre (Ficanka - 06-07)
Ficanka       2012-06-07 14:44
28.
Nah, akkor egyeztessünk, mert úgy látom sokan nem tudják miről beszélnek. Oskar!   Ami 2008-ban 28500 ft volt, az ma nem a 47ezer, hanem 22.800 ft. A 47 ezer az az, ha elküldenek közmunkába, ennyit kapsz egy havi munkádért, ha nem küldenek el, ak... tovább »
Első gurulások - A kerekesszék használata

Türelem és kitartás! A látszólag könnyűnek tűnő eszköz használata embert próbáló feladat az első időszakban. 

Dátum: 2012. szeptember 2.
Készítette: Femina.hu
hirdetés
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.