Hamarosan sokkal egyszerűbb lesz az életed

Nem kell majd órákat sorban állnod!

A kormány a papíralapú helyett bevezeti a digitális anyakönyvezést.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint 2014 júliusától a Magyary Zoltán egyszerűsítési program részeként elektronikussá válnak az anyakönyvi eljárások. Erről a kormány törvényjavaslatára május 27-én döntött az Országgyűlés. Az elektronikus anyakönyvezés egy teljesen új, az egész országra kiterjedő és egységes rendszert jelent az 1895. október 1-én kialakult struktúra helyett.

A rendszer működéséhez szükséges fejlesztéseket uniós pályázati forrás segítségével, közel 1 milliárd forintból finanszírozzák. Az anyakönyvvezetőknek pedig féléves képzésen kell részt venniük.

Mi lesz könnyebb?

A törvény megalkotásának célja egy olyan nyilvántartás létrejötte, ami megbízhatóságát és közhitelességét tekintve megfelel az elődjének, és a szakmai értékeket továbbra is megőrzi. Ugyanakkor a technikai fejlődés eredményeképpen gyorsabb, könnyebb és kényelmesebb ügyintézést biztosít a polgárok és a nyilvántartást vezető hatóságok számára.

Az új nyilvántartási rendszerben személyhez kötötten történik majd az adminisztráció és nem az anyakönyvi események alapján. Tehát a jelenlegi négyféle anyakönyvet - születési, házassági, bejegyzett élettársi és halotti - felváltja az egyféle anyakönyvi kivonat nyilvántartása.

Így adattakarékossági és célszerűségi okokból 2014-től minden egyes adatot csak egyszer kell felvinni, a következő esemény bejegyzésekor ezek már rendelkezésre fognak állni. A nyilvántartásban egy adott személy valamennyi anyakönyvi eseményéhez kapcsolódó adatait egy helyen fogják tárolni.

Felgyorsul az ügyintézés

A gyakorlatban ez úgy fog kinézni, hogy egy adott anyakönyvi esemény adatai, bárhol is rögzítették őket az országban, egyetlen gombnyomással elérhetőek lesznek, emiatt megspóroljuk az esetleges hosszú utazásokat és a sokszor hetekig, akár hónapokig húzódó várakozást a szükséges dokumentumokra.

Emellett az anyakönyvekből igényelhető kivonatok további példányainak kiállítására a külképviseleteken is lehetőség nyílik. Az is lényegesen leegyszerűsít sok folyamatot, hogy az apai elismerő nyilatkozatok nyilvántartása ugyancsak részévé válik az elektronikus anyakönyvi rendszernek.

Vezető politikusaink - Tarlóstól Vonáig

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mi lesz az eddigi adminisztrációval?

Ebben a formában szükségtelenné válik a házassági anyakönyv aláírása, aminek pótlására a házasságkötési lap bevezetését tervezik, amivel az aláírás ünnepélyes szertartása is megmarad. Az eddigi papíralapú anyakönyvek adatainak digitalizálása folyamatban van. A törvény meghatározza, hogy milyen esetekben szükséges a papíralapú anyakönyv adatait digitálisan rögzíteni. Ilyen például, ha a nyomtatott anyakönyvhöz képest az adatokban változás következik be, illetve házasságkötés esetén rögzíteni kell a házasulók papíralapú anyakönyvi bejegyzéseit.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Kutathatóság

A törvény egységes szabályokat állapít meg az 1980. december 31-ig vezetett anyakönyvek kutathatóságára vonatkozóan, amivel egyensúlyt teremt az érintettek jogainak védelme és a múlt megismerésére irányuló érdek között. Azonban az 1981. január 1. után vezetett anyakönyvek kutathatóságára nem lesz lehetőség. Ez azt jelenti, hogy bizonyos szempontból megnehezíti a családfaállítást, illetve egyéb politikai irányú kutatói tevékenységet. A rendszer működéséhez szükséges közel 1 milliárd forintos informatikai fejlesztéseket uniós pályázati forrásból finanszírozzák, az anyakönyvvezetők féléves képzésen vesznek majd részt.

OLVASD EL EZT IS!

  • főiskola
  • belföld

A kormány engedett

Ezt is szeretjük