
Az eddigi információk szerint 11 magyar turista vesztette életét vasárnap egy buszbalesetben Egyiptomban. A Best Reisen utazási iroda csoportja három autóbusszal tartott szállodáiktól a repülőtérre, amikor az egyik busz egyelőre ismeretlen okból felborult. A balesetet vélhetően gyorshajtás vagy műszaki hiba, esetleg a kettő együtt okozta.

Az MTI-nek egy szemtanú arról számolt be, az első busz borult fel abból a háromból, melyekkel a magyar turisták a repülőtérre tartottak a hurghadai szállodából vasárnap.
- Sokaknak tudtunk segíteni, volt, akinek nem - mondta Tóth Frank a hazaérkezése után. Hozzátette: arcról majdnem mindenkit ismertek, hiszen egy turistacsoporthoz tartoztak, és egy hétig ugyanabban a szállodában laktak. Gyerekek is voltak a buszon, volt, aki árva lett, egy fiút ők hoztak haza - nyilatkozta a magyar turistacsoport tagja az MTI Hírcentrumnak.
A súlyos sérültek között vannak gyerekek, hármójukat egy egyiptomi katonai repülőgéppel a kairói katonai kórházba szállították. Több órába telt, amíg a súlyos sérültek állapotát annyira tudták stabilizálni, hogy hozzáláthassanak a megműtésükhöz.
A sérültekkel együtt utazott a gépen az egyiptomi egészségügyi miniszter is, aki személyesen a legjobb egészségügyi csoportokkal gondoskodik a magyar állampolgárok ellátásáról, illetve arról, hogy az ország legkiválóbb specialistái végezzék el az operációkat a kairói kórházban - mondta az MTI-nek Kveck Péter kairói nagyövet.

A hurghadai kórházban is vannak súlyos állapotú sérültek, többeknek nyílt törése, többszörös törése van. Azonban mindegyikük képes kommunikálni. Két embert az intenzív osztályon ápolnak. A halálos áldozatok azonosítása még nem fejeződött be.
A külügyi tárca hétfőn veszi fel a kapcsolatot az utazásszervezővel és a csoport biztosítójával az egészségügyi ellátás és a betegszállítás érdekében, illetve a holttestek hazaszállítása ügyében, utóbbi időpontja egyelőre kérdéses.
Précsényi Árpád, a Külügyminisztérium konzuli főosztályának főosztályvezető-helyettese arról számolt be, összesen 47-en maradtak Egyiptomban, egyetlen sérült sem tért haza. A leszállók közül az MTI helyszínen lévő tudósítója sem látott egyetlen sérültet sem, bár mindenütt mentősök várakoztak.
A főosztályvezető-helyettes a könnyebb sérültek hazaszállításáról még nem tudott tájékoztatást adni. Ismertette, hogy a konzuli gyakorlatban ilyenkor az a szokás, hogy az Országos Mentőszolgálat és a magyar egészségügyi szolgálat idegen nyelvet beszélő szakorvosai felveszik a kapcsolatot a kezelőorvossal, és ezt követően lehet dönteni a hazatérésről. Szavai szerint jelenleg nem tudnak olyanról, aki már hétfőn hazatérne, de kizárni sem lehet.
Január elején megnyíltak a kormányablakok. Kipróbáltuk, mit lehet elintézni segítségükkel.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |
| Nyerj szalon minőségű hajdúsító sampont és hővédő hajhabot! |
