A brutális gyilkos mindenképpen a börtönben fog meghalni

Halálbüntetést is kaphat

Még nem tűzték ki Carnajev tárgyalásának időpontját.

Az amerikai igazságügyi miniszter helyi idő szerint január 30-án, csütörtökön felhatalmazta a szövetségi ügyészeket, hogy halálbüntetést kérjenek a bostoni maraton elleni merénylet elkövetésével vádolt Dzsohar Carnajevre, ha a bírósági tárgyaláson bűnösnek találják.

A szövetségi ügyészek az illetékes bostoni bíróságoz benyújtott keresetükben Holder érvelését kibontva úgy fogalmaztak, hogy a vádlott előre megfontolt szándékkal és kegyetlenséggel követte el a gyilkosságokat, és nem tanúsított megbánást.

Még nincs meg a tárgyalás időpontja

"A szóban forgó magatartás természete és az abból eredő kár kényszeríti ki ezt a döntést" - írta indoklásában az igazságügyi tárca vezetője. A tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.

Dzsohar Carnajev ellen a tavaly április 15-i bostoni maraton finisében végrehajtott terrortámadás ügyében összesen 30 pontban, köztük négyrendbeli emberölés és tömeges halált okozó fegyver használata miatt emeltek vádat. A 20 éves, csecsen származású amerikai állampolgár július 10-én ártatlannak vallotta magát a bíróságon.

Sokan végtagjaikat vesztették

Carnajev a vád szerint bátyjával, a 26 éves Tamerlan Carnajevvel együtt követte el a kettős robbantást, amelynek következtében hárman - köztük egy nyolcéves kisfiú - meghaltak és 264-en megsebesültek, közülük sokan végtagjaikat vesztették. A terrortámadást két kuktafazékba szerelt, távirányítású pokolgéppel hajtották végre. A fivérek negyedik áldozata egy rendőr volt, akit négy nappal később lőttek agyon.

Az idősebb Carnajev április 19-re virradóra halt meg, végzetét lőtt sebek és belső sérülések okozták. Dzsohar Carnajevet ugyanazon a napon, súlyosan sebesülten fogták el.

Dzsohar Carnajev az állította, hogy a bostoni merénylet megtorlás volt az iraki és az afganisztáni muszlimok elleni amerikai támadásokért. Szerinte aki egy mohamedánt megtámad, az mindet megtámadja. 

3 embert megölt, szexi címlapot kapott

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindenképpen börtönben hal meg

"A bizonyítékok alapján, így vagy úgy, de Carnajev a börtönben fog meghalni" - jelentette ki csütörtökön Deval Patrick, Massachusetts állam kormányzója.
Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetségének massachusettsi szervezete viszont tiltakozott az igazságügyi miniszter döntése ellen, és rámutatott, hogy a pert egy olyan államban fogják lefolytatni, amelyben eltörölték a halálbüntetést.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A The Boston Globe egy múlt évben közölt közvélemény-kutatása szerint a bostoniak 57 %-a úgy vélekedett, hogy Carnajevet életfogytiglani szabadságvesztésre kell ítélni, ha bűnösnek találják, és csak 33 támogatta esetében a halálbüntetés kiszabását.

Az Egyesült Államokban 1988., a halálbüntetés szövetségi szintű visszaállítása óta mindössze három személyt végeztek ki főbenjáró ügyben lefolytatott szövetségi eljárás eredményeképpen. Egyikük Timothy McVeigh, az 1995-ös oklahomai bombamerénylet elkövetője volt. Eric Holder minisztersége előtt ellenezte a halálos ítéletet, de amióta 2009-ben átvette a tárca irányítását, 36 esetben hatalmazta fel az ügyészeket arra, hogy halálbüntetést kérjenek. 

Kép forrása: theguardian.com

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük