
A Népszabadság információi szerint szigorítások várhatók a képviselők fizetését illetően. A tervek szerint a bért bruttó 600 ezer forintban maximalizálnák, megszűnne a költségtérítés, és a politikusok benzinkártyát kapnának helyette. A lakhatási támogatás ugyanígy megszűnne, helyette lakást vagy szállodai szobát bérelnének a vidéki képviselőknek.

A bruttó 600 ezer forintos bér több képviselőnek is nagy visszaesés lenne. Orbán Viktor például havi bruttó 1,7 millió forintot keres, Lázár János képviselői bére pedig több mint egymillió forint. Mesterházy Attila bruttó 1,2 millió forintot keres.
Mint megtudtuk, az MSZP egyetért a döntéssel, Kormos Kata, a párt szóvivője ugyanakkor lapunknak hangsúlyozta azt is: véleményük szerint ez egy újabb, olyan "látványpolitikai elem", amit a Fidesz előszeretettel alkalmaz a negatív következményekkel járó döntések - mint például a korengedményes nyugdíjak elvétele - elfedésére.
- A Fidesz gyakran használja az ilyen jellegű kommunikációs trükköket, de ettől nem megy előre az ország. Ehelyett egyeztetni kellene például a rendvédelmi dolgozókkal a korengedményes nyugdíjuk elvételéről, vagy a nagycsaládosokkal a családtámogatási törvény jövőbeni módosításáról - tette hozzá a szóvivő.
Az LMP az MSZP-hez hasonlóan üdvözölte a döntést, viszont már most javasolnának néhány módosítást a kérdést illetően. Szilágyi Péter, a párt országgyűlési képviselője lapunknak elmondta, az LMP a fix fizetés helyett egyfajta teljesítményarányos bért vezetne be a képviselők körében.
A párt a nemzetgazdaságban jellemző átlagbérhez kötné a honatyák jövedelmét, és ezt szoroznák fel egy adott szorzóval. Ez azért lenne teljesítményarányos, mert ha a honatyák jól dolgoznak, akkor a gazdaság jól működik, ami által nő az átlagbér - és így nőne a képviselők fizetése is.
Ha viszont a gazdaság megtorpan, akkor csökken az átlagfizetés - az LMP által felvázolt koncepció szerint pedig ezáltal csökkenne a képviselők bére is.
Szilágyi Péter emellett felhívta a figyelmet arra is: szembetűnő, hogy a tervet készítők benzinkártyát javasolnak, és az fel sem merült, hogy valaki BKV-val vagy vonattal közlekedik. A képviselő elmondta, kezdeményezni fogják, hogy aki így akar utazni, azt is támogassák.
Próbáltuk elérni a Jobbik szóvivőjét, Mirkóczi Ádámot is, ám a szóvivő nem reagált megkeresésünkre.
Az országgyűlési képviselők bére több részből tevődik össze: egyrészt a bruttó tiszteletdíjból, másrészt a választókerületi pótlékból, harmadrészt pedig a lakhatási támogatásból. Lakhatási támogatásra azok a vidéki képviselők jogosultak, akiknek - saját bevallásuk szerint - nincs lakása Budapesten, a választókerületi pótlékot pedig az alapján számolják ki, hogy ki hol szerezte meg képviselői mandátumát. Az összeg a fővárostól számított távolsággal arányosan nő: egy budapesti képviselő kevesebbet, egy borsodi többet kap pótlékként.
Felmérésünkre számtalan szavazat érkezett, hogy kit tartotok a leghitelesebb miniszterelnöknek a rendszerváltás óta. Mi azonban megkérdeztük az utca emberét is a témáról - meglepő módon nem szívesen nyilatkoztak.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Színesítsd meg az életed 100 000 forint költőpénzzel! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |
