Botrány az ELTE gimnáziumában: kitálal a szülő

Íme, a levél

Pénz vontak el a Radnótitól, az igazgató segítséget kért, állítólag ezért ki akarják rúgni. Az ELTE cáfol.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

El akarják távolítani a Radnóti Miklós Gyakorlóiskola igazgatóját, mert az intézmény vezetője tavasszal nyílt levélben kért pénzügyi segítséget a szülőktől - adta hírül az Index.

A lap információi szerint Tomcsányi Péter igazgatói pályázatát a fenntartó Eötvös Loránd Tudományegyetem azért nyilvánította eredménytelennek, mert az év elején nyilvánosságra hozta, hogy az intézménynek 22 millió forintra lenne szüksége.

Egy kétségbeesett levél

Mint megtudtuk, az igazgató valóban így járt el, egy meglehetősen kétségbeesett hangú levélben azt írta, segítséget kérnek, mivel intézményük "most igazán nagy bajba került", mivel az állami költségvetés 2,7 milliárd forintot vont el fenntartójuktól, az Eötvös Loránd Tudományegyetemtől, melynek következtében az egyetem 2012 januárjától az iskolára terhelte közüzemi díjaik felét, 22 millió forintot.

- Az állami költségvetésből a hosszú ideje igen sikeresen működő oktatás alapjául szolgáló iskolaszerkezetet eddig is csak szűkösen tudtuk fenntartani. A tantestület sok különmunkával, továbbképzésekkel, szaktudása más iskoláknak történő értékesítésével, a felnőttoktatásban való közvetlen szerepvállalással, pályázatokon való részvétellel sokat tett azért, hogy bevétellel pótolja a hiányokat. A mostani 22 milliós újabb teher azonban képtelen helyzetbe hozta intézményünket - áll a márciusi levélben, ami inkább felhívásnak tekinthető, hiszen az igazgató ezután arra kéri a szülőket, az öregdiákokat, és ismerőseiket, hogy közösen oldják meg a problémát.

- Úgy gondoljuk, lehetnek ismerősei, akik helyzetüknél fogva megtehetik, hogy az ország második legeredményesebb tehetséggondozó iskolájának egyszeri, nagyobb összegű támogatást adjanak. Kérjük, keresse meg azon ismerőseit, akiknek cégükön, vállalatukon keresztül lehetőségük van támogatást adni, és kérje segítségüket. Ez biztosíthatná, hogy diákjaink ne szakadjanak el a minőségi oktatástól addig se, amíg a 2013-tól érvényes finanszírozási módok és keretek tisztázódnak - folytatta az igazgató.

A családokat érintő új szabályok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Pólókat, kitűzőket árultak, újságpapírokat gyűjtöttek a gyerekek, hogy legyen pénz

Lapunk beszélt az egyik szülővel, aki elmondta, tavasszal ezresével gyűjtötték össze azt a bizonyos 22 millió forintot, és az akció igazi összefogással lett sikeres. A gyűjtéshez mindenki csatlakozott, a szülők, az öregdiákok, és a tanulók is. A diákok pólókat, kitűzőket árultak, újságpapírt gyűjtöttek, koncerteket szerveztek, hogy befolyjon némi pénz.

- Közel hatszáz ember adta össze anno azt a 22 millió forintot, átlag 5-10 ezres utalásokkal - avatott be a szülő.

- Elvonták a pénzt az ELTE-től, az meg elvonta az általa fenntartott suliktól. Ezért a Radnóti, hogy ne boruljon a tanterv, és tudja a számlákat fizetni, a szülőkhöz fordult. Villanyszámlára kellett a pénz, és hogy év közben ne kelljen már tanárt kirúgni, mert akkor nem tudták volna tartani a tantervet. Mert az anyagi elvonást nem a tanév előtt, hanem a tanév közben hajtották végre, amikor még nehezebb áttervezni egy intézmény költségvetését - mesélte.

Hoffmann Rózsa alkotott...

- Hoffman Rózsa alkotott, a Randóti - is - szívott, a szülők segítettek, pedig sok gyerek a Radnótiban dolgozik gimi mellett, annyira nincs pénze a családok javarészének, most meg az igazgató szív, mert elküldik. Gondolom, kell a hely egy jó elvtársnak, ugye, a Radnótit is államosították. Az a szomorú, hogy elitiskolának mondják, de nem azért az, mert gazdag. Ha megnézed, vagy 20 éve állványok tartják az épületet, viszont az ország második legjobb gimnáziuma a tanulmányi eredményeket tekintve. Miért kell szétbarmolni, ami jó? Olyan kevés nívós iskola van, ami ráadásul nem fizetős, egyszerűen csak szigorú és jó - szomorkodott interjúalanyunk.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A szülő egyébként átküldte a gyűjtés Facebook-csoportját is, amin végig lehetett követni az események alakulását, és amelyen az igazgató teljes levele is elolvasható.

Az ELTE Rektori Titkársága azt közölte az Indexnek azt mondta: az egyetem vezetésének nincs tudomása arról, hogy azért nyilvánították volna eredménytelennek az igazgató pályázatát, mert nyilvánossághoz fordult az intézmény pénzügyi problémái miatt.

- Mi több, Rektor Úr többször is kinyilvánította, hogy pozitívnak tekintjük a társadalom megszólítását intézményeink finanszírozása érdekében, a mi ismereteink szerint állítása teljesen alaptalan – tették hozzá.

Ezt is szeretjük