Hamarosan nem kell jegy a BKV-n: óriási változások jönnek

Aki ma elutazik, és jövőre visszatér Budapestre, rá sem ismer majd a BKV-ra.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy érintéssel fizethetnek az utasok a villamoson, és kapuk védik majd a metrót, ahol lehetetlen lesz bliccelni - mindezek a közeljövőben megvalósuló újítások a budapesti közösségi közlekedésben.

És ezek már nemcsak elnagyolt tervek, egész pontosan tudható, milyen rendszer épül majd ki nemsokára Budapesten. Így utazhatsz a fővárosban hamarosan.

Évek óta készülnek rá

Aki szemfüles volt, már tavaly láthatta, milyen beengedő kapuk lesznek a metrók bejáratainál. Egy ideig ugyanis a Corvin negyed metrómegállóban tesztelték az egyik mozgólépcsőnél a rendszert. Ehhez azonban szükség lesz egy teljesen újfajta jegyrendszerre, így hamarosan tesztelik a kártyás bérleteket és a bankkártyás fizetést a járműveken.

A rendszert a német Scheidt & Bachmann cég építheti ki Budapesten, a szerződést a céggel még Vitézy Dávid vezérigazgatósága alatt kötötte meg a BKK. A cégnek a szerződés szerint 2017-re kell teljes egészében felállítani az új jegyrendszert. Az egész beruházás 28 milliárd forintba kerül, de a BKK közlése szerint ezt nagyrészt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank - EBRD - finanszírozza hitelből.

A kivitelező az Origónak elmondta, hogy az átlagos 120 centiméteres magasságú kapuknál magasabb, 180 centis beléptetőkre kell számítani Budapesten. Ezek 20-26 embert eresztenek át percenként, és nemcsak a metró-, de hévmegállókba is ilyeneket fognak felszerelni.

A kerekesszékesek és a bőrönddel közlekedők számára szélesebb, az áthaladásra több időt hagyó kapukat terveznek.

Vége a lyukasztásnak

A felszíni járművek is megváltoznak, és ezeket is felszerelik olyan panelekkel, amik képesek lesznek leolvasni az újfajta jegyeket. Ezeken a chipes kártyákat lehet majd leolvasni, amiből a cég 1,5 millió darabot biztosít majd a szerződés szerint, de speciális papíralapú jeggyel is lehet majd használni a járműveket azoknak, akik nem akarnak kártyát kiváltani.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az Origo információ szerint lesz tetszőleges összeggel feltölthető, bankkártya méretű utazási kártya, amiből lehet névre szóló és anonim típust is igényelni. Utóbbi előnye, hogy bárkinek kölcsönadható. Szintén újdonság lesz, hogy PayPass-szal is lehet majd fizetni, tehát elég lesz a leolvasóhoz érinteni a bankkártyát, és máris levonja az utazás ellenértékét. A jegyek ezután nem egy járatra, hanem egy adott időre, korlátlan átszállással lesznek használhatóak 30, illetve 60 percig.

Már idén tesztelnek, de az ellenőrök maradnak

A metrókon kívül azonban maradnak az ellenőrök, akik szúrópróbaszerűen ellenőriznek egy speciális leolvasóval, így továbbra sem csak az utas becsületére lesz bízva, hogy odaérintette-e a kártyáját a terminálhoz.

Szintén az Origónak nyilatkozva a BKK azt ígérte, már idén kapnak kártyákat a BKK dolgozói, jövő tavasszal pedig a 65 év felettiek - ők amúgy is ingyen utaznak - tesztelhetik majd a rendszert. 2016 végén cserélik le a havi és éves bérlettel rendelkezők bérleteit, 2017-ben pedig a jeggyel utazóknál is várható a változás. Már 2016-ben elkezdik felszerelni a járműveket a megfelelő eszközökkel.

Fotók: MTI/Máthé Zoltán; mobilon: Facebook.com/BKK

Ezt is szeretjük