Nehéz sorsú cicákból hajtanak hasznot? - Íme, a válaszok

Az érintett egyesület ügyintézője reagált megkeresésünkre. Válaszait betűről betűre közöljük.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2014. április 3-i cikkünkben foglalkoztunk a Gazdátlan Macskákért Civil Egyesület - GMCE - tevékenységével. Az egyesület a Cicamentő Angyalok - CA - nevű szervezet Facebook-posztja szerint a Nyugati téri aluljáróban adományokat gyűjt egyebek között a CA gondozásában lévő beteg cicák javára, sőt, a közeljövőben a CA-tól is fogad majd be cicát terápiás céllal.

Az egyesület aktivistái munkájukat cicákkal végzik, akiket némi anyagi ellenszolgáltatás ellenében lehet megsimogatni, illetve fotózkodni velük. Meglepő módon a cicák az izgalom vagy félelem legkisebb jelét sem mutatják, annak ellenére, hogy a forgalmas csomóponton egyre-másra érik őket az ingerek - nemcsak a nyunyorgatást tűrik mindenféle ellenállás nélkül, de lényegében bármikor és bárhol, akár egy táska tetején is képesek elaludni.

A CA posztja szerint mit sem tudott a GMCE-vel való úgymond együttműködéséről - még csak nem is tárgyaltak velük.

A fentiek felkeltették érdeklődésünket a GMCE iránt, ezért első körben ellátogattunk a honlapjukra, az ott fellelt információk kapcsán felmerült kérdéseinket pedig az egyesület elnökének, Titi Pálnak, illetve ügyintézőjének, Hajdu Gabriellának is eljuttattuk. Utóbbi válaszolt, hozzátéve, hogy az elnök hajlandó személyesen találkozni a Femina munkatársával.

Időközben kiderült, hogy a GMCE nem szerepel az Országos Bírósági Hivatal civil szervezeteket nyilvántartó névjegyzékében. Válaszaikat ettől függetlenül - ígéretünkhöz híven - mindenféle változtatás nélkül, betűről betűre közöljük.

Kérdések és válaszok

1. Milyen együttműködés van, és mióta Önök és a Cicamentő Angyalok között?

Semmiféle kapcsolat nincs közöttünk és a cicamentő angyalok között.Nem is volt soha és nem is lesz. semmilyen más állatvédő egyesülettel, vagy alapítvánnyal nincs kapcsolatunk.

2. A honlapon a gazdira váró cicák menüpont alatt egyetlen cica képe látható - de nem ismerni korát, nemét, természetét, esetleges különös szokását, viselkedését vagy betegségét. Mennyire hatékony ilyen módon a gazdakeresés? Voltaképpen hány cicának keresnek gazdát?

Több cicánk van jelenleg is akinek gazdit keresünk.Azért nincs naprakészen feltöltve a kép róluk, mert 1., leejtettem a galériáról a köre a telefonomat, így most nem tudok róluk képet készíteni. Mindkét számítógépem elromlott. Az egyik nem kapcsol be, a másik sokszor nyitja meg ugyanazt az oldalt.

3. Az oldaluk szerint céljuk egy állatotthon létrehozása a nehezen örökbe adható cicák számára. Történt már valamiféle lépés az Önök részéről ez ügyben - az adományok gyűjtésén kívül? Mennyi pénz érkezett be erre a célra?

Történt előre lépés. Kibéreltünk a kapott adományokból a macskaotthon számára egy telket, ahol összefogással a saját munkánk által és az adományokból felépül a cicaotthon.A kapott adományokról este urnanyitáskor urnanyitási jegyzőkönyvet készítünk.Az összeg nem a nyilvánosság elé kívánkozik, erről pontos elszámolást vezetünk, banki bizonylatokkal, az említett urnanyitási jegyzőkönyvekkel és számlákkal.

Képek! Kecskeölelgetés, kutyacsókolgatás politikus módra - Vona, Vadai, Szél

Nézegess képeket!

Elolvasom

Itt megjegyezném, hogy 23 éve vagyok vállalkozó, jelenleg webáruházakat üzemeltetek és nem az egyesület pénzéből élek meg. A cicákon segítek minden szabadidőmben, mert megszállottan rajongok a cicákért. 4 saját cicám van .2 éves korom óta folyamatosan cicák vesznek körül.

4. Az állítólagosan örökbe adott cicák és az újdonsült gazdik képei kivétel nélkül a Nyugati téri aluljáróban készültek. Hogyan adják örökbe az állatokat - van például szerződés, utókövetés?

Minden cicát kizárólag örökbe adási nyilatkozattal adunk az új gazdihoz. Ez tartalmazza a gazdit adatait és elérhetőségeit,kitér az ivartalanítási kötelezettségre, a megfelelő tartási körülményekre, orvosi ellátásra és minden egyébre.

Jelenleg netkávézóból írok, ezért nem áll módomban csatolni egy ilyen üres dokumentumot. Ilyen szerződésből annyi van ahány cicát már gazdihoz juttattunk. kb. 40-50 db. a tevékenységünket egyébként csak 1 éve végezzük.

5. Állatterápiás programjuk keretében idősotthonokat látogatnak, ily módon egyfajta lelki segítséget nyújtva az ott élőknek. Melyek ezek az idősotthonok?

Az általunk felkeresett idős otthonok és fogyatékos intézetek közük egyik sem adott felhatalmazást, hogy nyilvánosságra hozzunk őket. A honlapra sem engedtek anyagot feltenni. Egy két kerekes székes fogyatékkal élő megengedte, hogy legalább lefotózzuk a cicákkal.

6. A Szponzorokat keresünk menüpont alatt a következőt olvashatjuk: "Macskáinknak azonban nehéz anyagi helyzetünk miatt nem tudunk megfelelő elhelyezést és kiemelt ellátást biztosítani. Nincs egy erre alkalmas helyiségünk. Ideiglenes befogadóknál vannak elhelyezve, ami megzavarja nyugodt, segítségre kész természetüket."

Az Adományok felhasználása menüpont alatt viszont az állítják, hogy havi 70 ezer forintért bérelnek egy helyiséget az önök által gondozott árva cicák számára.

A kettő közül melyik állítás igaz?

Ez egy régi szöveg, ez azért maradt fent, mert mivel önerőből újítjuk fel a leendő adományboltunkat és építjük a cicaotthont,ezért nem volt időm és gépem sem, hogy megfelelően kezeljem a honlapot, ami saját készítésű, és semmiféle számítás technikai végzettségem nincs.

A szövegben azért olvasható, hogy nem tudjuk megfelelően ellátni a behozott vagy befogott cicákat, mert ezt még a tevékenységünk elején írtam és ténylegesen nem volt pénz etetni őket a saját magán keresetünkből tettük ezt meg és vittük orvoshoz is őket.

70 000 ft-ért bérelünk egy helyiséget,amit most felújítunk és adományboltot hozunk benne létre. Ahol a bevétel a cicák javára lesz fordítva.Ez az én régi boltom volt. Ez a helyiség hitelből meg lesz vásárolva, a napokban intézzük a hitelt.

7. Mennyi adományt gyűjtöttek össze eddig? A vonatkozó menüpont "feltöltés alatt" áll.

A kapott pénzbeni adományok valóban feltöltés alatt áll, de el is írtam, mert 2013 febr. óta akartam írni. Ide akarom felvezetni, az urnanyitási jegyzőkönyvekben szereplő összegeket, erre még sajnos nem volt időm. Többek között azért, mert van két web áruházam, ahonnan jönnek a rendeléseim, ezeket aznap megveszem és kiszállítom a címekre. Festem az adományboltot. a kertet építem a cicaotthon telkén,van egy 16 éves fiam akit születése óta egyedül nevelek, emellett 81%-os rokkant vagyok, a betegségem is hátráltat. Macskát megyek élve fogó csapdával befogni, macskát viszek orvoshoz.A lakásomban mosok főzök takarítok és a nap csak 24 órából áll, bár néha 5 órakkor fekszem és már 8 kor kelek.

8. Az aluljáróban való gyűjtést - a cicák közreműködésével - kívánják-e folytatni a jövőben?

Az adománygyűjtést cicákkal csak addig folytatjuk, amíg a cicaotthon fel nem épül és az adománybolt felújítása be nem fejeződik.

9. Miként sikerül elérni, hogy abban a környezetben annyira nyugodtak a cicák, hogy nemcsak tűrik a simogatást-fotózkodást, de akár el is alszanak?

A perzsa cicák alap természete sokkal nyugodtabb, mint általában a cicáké.Például sziámi cicával, vagy vérmesebb természetű házi cicával ezt nem lehetne megtenni.A cicák alvásigénye 18- 20 óra/nap. a cicáink fiatalok, ezért ez náluk mindenképpen be is tartódik. Mindig képesek szundítani. A zaj és a tömeg, mert azért nem zavarja őket, mert egyrészt hozzászoktak, másrészt annyi simogatást, szeretgetést kapnak ott, hogy azt hiszik a sok jó együttjár a tömegel és zajjal.Ők akkor rosszkedvűek, ha huzamosabb ideig nem jönnek, ezért arányosan felváltva visszük ki cicáinkat.

Ezt tette még hozzá Hajdu Gabriella

A GMCE ügyintézője válaszaihoz a következőket tette még hozzá:

Elolvasva az átküldött linket eszembe jutott, hogy miből adódhatott a félreértés, legalábbis ha jól emlékszem.

Volt egy hölgy érdeklődő, akinek említettem, hogy amikor nem hoznak be hozzánk sok cicát és van szabad helyünk el szoktunk hozni az Illatos útról altatás előtt álló cicákat. Ez a hölgy távozásakor említette, hogy a cicamentő angyalokat ismeri.Mondtam neki, hogy a facebookon nekem is be vannak jelölve több hasonló szervezettel együtt.(gazdira váró cicáinkat szoktam feltenni). Lehet, hogy félreértette,hogy honnan hozunk el cicákat, úgy érthette, hogy a cicamentő angyaloktól hozzuk el. Esetleg így lehetett.

Mindenesetre azt kijelentem bármilyen fórumon, hogy olyat sem az adománygyűjtő tagok sem az önkéntesek soha nem mondtak senkinek, miszerint mi bárki más nevében gyűjtenénk. Ami egyesületünk elég biztosíték az adományozóknak, hogy jó helyre kerül a pénzük. Bármikor megtekinthetik a munkálatokat és a cicákat.Egy középtermetű, hosszú, barna hajú fiatalabb hölgyvolt.

Ezt is szeretjük