Kevesebbet akarsz törleszteni? Újabb segítség a devizahiteleseknek

Négy heted maradt a rögzített árfolyamú hitel igénylésére.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Valószínűleg a legtöbben már éltek a rögzített árfolyamgáton törleszthető devizahitel lehetőségével, de aki még nem tette meg, jelezheti a bank felé.

Harmadszorra is módosította a parlament a határidejét a rögzített árfolyamon törleszthető hitelek igénylésének. Az első két időpont december 31., majd március 29., amit most tovább módosítottak május 31-ig. Tehát van még pár hét az igénylések leadásáig, ami 2017 júniusáig meghosszabbítja a rögzített árfolyamon való fizetést.

Mik a feltételek?

Ebben az esetben az árfolyam nagysága 180 svájci frank, 250 euró és 2,5 japán jen. Alapvető feltétele, hogy a devizaalapú hitel forintban legyen törlesztve, illetve a forintösszeg nem haladhatja meg a 20 millió forintot. A bankok és az állam a rögzített árfolyamon való kamattörlesztést teljesen elengedi, a tőketörlesztés pedig egy gyűjtőszámlán halmozódik. Továbbá feltétele, hogy az adós fizetési késedelme nem haladta meg a 90 napot, nem áll fizetéskönnyítő program alatt, valamint az ingatlan sem áll végrehajtás alatt.

Az időközben ki nem fizetett összegnek törleszteni később csak a tőkerészét kell, ami több 100 ezer forint megtakarítást is jelenthet. Március végéig a 452 ezer jogosultból 160 ezren vették igénybe a lehetőséget. A rögzített törlesztésű devizakölcsön összértéke február végéig 1152 milliárd forint volt, a bankok kamatbevétel-kiesése körülbelül 50 milliárd forint lehet.

A legmagasabb árfolyam fölött nem nő tovább a gyűjtőszámla-tartozás, azt az állam állja.

2013-ban ők lettek a leggazdagabb magyarok - Változott a helyzet a tavalyihoz képest?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Egy kedvező megoldás

A penzcentrum.hu írása szerint az egyik magyarországi bank elengedi adósai tartozásának egy részét, ha azok eladják a házukat vagy a lakásukat, és ezt az összeget a visszafizetésre fordítják. Amennyiben az adós a lakás összegéből nem tudja visszafizetni az egész tartozást, a bank a maradéktól eltekint.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Erre a lehetőségre nem lehet jelentkezni, mert itt a pénzintézet a kezdeményező, és elsősorban azokat keresi meg, akiknek már több mint 90 napos tartozásuk van. Több másik banknál is van lehetőség szociális alapon kedvezményt igényelni, ha az indokolt, de ennek is az ingatlanból való kiköltözés a feltétele.

Ezt is szeretjük