Brutálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Ennyivel drágultak

Minden alapvető élelmiszer drágább, mint egy éve, van, amelyiknél 37%-os a különbség.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokkal több pénzt fizetünk az ételért, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből.

A KSH adatai szerint a zöldségfélék termelői ára októberben 33,5, a gyümölcsöké pedig 18,5%-kal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

A gyümölcsök között az alma és a szőlő értékesítése jelentős ebben az időszakban. A burgonya termelői ára októberben 47,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, míg az első félévben még olcsóbb volt, mint tavaly.

A tájékoztatás szerint a vágóállatok termelői ára 10,4%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

A vágósertés felvásárlási ára továbbra is 400 forint felett volt kilogrammonként, ami 21,1%-kal magasabb, mint az előző évi októberi árszint. A vágóbaromfi ára ugyanezen időszak alatt 9,4%-kal növekedett.

A vágómarha ára a tavalyi jelentős emelkedés után az előző hónaphoz viszonyítva viszont 12%-kal csökkent, és 20,3%-kal az egy évvel korábbi szintje alá esett.

A tojás ára 37,7%-kal növekedett

Az idei év tizedik hónapjában az állati termékek ára 7,7%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A tej ára 1,1%-kal csökkent, a tojásé pedig 37,7%-kal növekedett.

A családokat érintő új szabályok

Nézegess képeket!

Elolvasom

A január-októberi időszakban összességében a gabonafélék ára 16,1%-kal, az olajos növényeké 16,7%-kal növekedett a múlt év azonos időszakához képest. A friss zöldségfélék és a gyümölcsök árai 22,3, illetve 10,2%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A burgonya ára átlagosan 15,9%-kal maradt az előző évi szint alatt, amit elsősorban az első féléves készletértékesítés okozott. Az élő állatok és állati termékek ára - a tavalyi 14,4%-os növekedés után - az idén további 12,1%-os emelkedést mutatott az előző év azonos időszakához mérten, ami főképpen a 42,3%-kal magasabb tojásár következménye - tartalmazza a KSH összegzése.

Ezt is szeretjük