
A Magyar Nemzeti Bank jelentése szerint 16 éves csúcson járt az államadósság, amely 2011. szeptemberének végén a GDP 82,6%-át tette ki. A jelentésből kiderül, ennél magasabb szinten csak 1995-ben járt ez a mutató - legalábbis az a mutató, amit az MNB használ, a Nemzetgazdasági Minisztérium egymillió forintért fejlesztett mutatója egészen mást mutat: az adósságnyomás-mérő szerint tavaly február óta 5,08%-kal csökkent az államadósság, amely GDP-hez mért aránya 76,1%.

A különbség abból adódik, hogy az NGM "rendszeresen frissített adósságmutatója" 265,5 forintos euróval számol, amely szerintük az "eredeti" euróérték.
Az euró viszont már rég járt ezen a szinten, hétfő délután például 314 forintba került. Az MNB adatai szerint utoljára az április havi átlag volt 265,36 forint, novemberben már átlagosan 309,8 forintba kerül egy euró.
Mint az az MTI összeállításából kiderül, az elemzők egyetértettek abban, hogy a forint gyengülése okozhatta az államadósságra vonatkozó csúcsot. Az államadósságot ugyanis forintban számolják el, azonban az állomány csaknem fele devizában van.
Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő közölte, az előző kormányokat okolja a helyzetért. Selmeczi elmondta, Magyarország és a magyar gazdaság egyik legsúlyosabb problémáját az jelenti, hogy a Gyurcsány-korszak nyolc éve alatt a szocialista kormányok a végletekig eladósították hazánkat.
Hozzátette, az MNB-s "nyilatkozatokban" az almát a körtével akarják összehasonlítani, a bruttó hazai terméket ugyanis forintban mérik, az államadósság egy jelentős része pedig - "és ez a szocialista kormányok egyik nagy bűne" - devizában van.
A Világgazdaság viszont rávilágított arra is, hogy a forint gyengülését nem lehet a jelenlegi kormány működésétől függetlenül kezelni. A lap azt írja, a forint elmúlt hónapokban elszenvedett gyengülése két tényezőre vezethető vissza: egyrészt, érdemben romlott a nemzetközi befektetői környezet, másrészt a kormányzat gazdaságpolitikai lépései miatt - végtörlesztés, új MNB-törvény - is esett a forint.
- Két hitelminősítő is befektetésre nem ajánlott, vagyis bóvli kategóriába minősítette le Magyarországot, amely további leértékelődési nyomás alá helyezte a magyar eszközöket. A Standard & Poor's nagyrészt a kormányzat gazdaságpolitikájának kiszámíthatatlansága miatt lépett - írja a lap, hozzátéve, hogy az IMF-megállapodással kapcsolatos bizonytalanságok miatt pedig továbbra is leértékelődési nyomás alatt lehet a forint.
Az MSZP közölte, "felháborító és gyomorforgató", ahogy majd két év kormányzás után még mindig az előző ciklusra "mutogat" Selmeczi Gabriella. Hozzátették, az államadósság mértéke 8 év alatt jelentősen nőtt, ám a párt szerint ehhez nagymértékben hozzájárult a döntően fideszes önkormányzatok adósságállománya.
- A Bajnai-kormány felhalmozott tartalékait és a 3 millió ember megzsarolásából származó 3 ezer milliárdos magán-nyugdíjpénztári vagyont eltapsoló kormány semmilyen eredményt nem tud felmutatni az államadósság elleni harcban. Sőt! Számítások szerint a nyugdíjmegtakarítás nélkül a tavalyi államháztartási hiány 5,4 százalékos - tették hozzá.
A kormány plusz szavazati jogot adott volna a gyerekeseknek. Közben visszavonulót fújtak, és ez az emberek véleményét látva jó döntés volt.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj szalon minőségű hajdúsító sampont és hővédő hajhabot! |
| Nyerj 2 főre szóló négycsillagos élménypihenést! |