Van autód? Érted harcol Lázár János Varga Mihállyal

Az autótulajdonosok is számíthatnak az őszi adósmentés során a kormány segítségére.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lázár János kijelentette, az autójukra hitelt felvevőket is be kell vonni a kormány ősszel esedékes adósmentési forgatókönyvébe. A kormány második embere elismerte, hogy forintra váltják a devizahiteleket, ám abba nem csak a jelzálogalapú kölcsönök tartoznának bele. Az autókölcsönt felvevők így is akár 1 millió forintos segítségre számíthatnak.

Közben a nemzetgazdasági miniszter jóval óvatosabban fogalmaz, ami miatt úgy fest, még kormányon belül is komoly viták folynak az adósmentés mikéntjéről. Varga Mihály egyvalamiben azonban nem óvatos, hanem egyszerűen téved.

Az autóhiteleseknek is segítség a Kúria döntése

"A társadalom álláspontja szerint az ingatlan-devizahitelesek ügye kell, hogy elsőbbséget élvezzen, mivel őket az otthonvesztés fenyegeti. De a Kúria kimondta, a bankok szerződései tisztességtelenek, így az autóhiteleseket éppen úgy meg kell menteni, mint az ingatlanhiteleseket" - mondta a Blikknek Lázár János.

Mint arról már korábban is többször írtunk, a Kúria július 4-i döntése alapján semmisnek tekintendő az árfolyamrés, és az egyoldalú kamatemelés jogosságát is a bankoknak kell bizonyítaniuk a bíróság előtt. A bírói testület döntése minden fogyasztói hitelre érvényes, tehát azok esetében is, akik devizában vettek fel hitelt autójukra.

Így tehát az árfolyamrésből fakadó különbözetet és - ha a bíróságon más eredményt nem ér el a bank - az egyoldalú kamatemelésből fakadó többletköltségeket is visszakapja minden devizaadós, ráadásul visszamenőleg. Ez alapján az autójuk miatt eladósodottaknak is több százezer forint járhat vissza, a Blikk számításai szerint 700 ezer és 1 millió forint közti összeg.

Ősszel jön az adósmentés, de Varga és Lázár nem ért egyet

Mint ahogy arra a kormány már korábban is utalt, ősszel érkezhet egy átfogó adósmentés. Lázár most a Blikknek elismerte azt, ami eddig is sejthető volt, a kormány forintra váltaná a devizahiteleket, így rögzített árfolyamon törleszthetnék azt az adósok.

A nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály még nem beszélt arról, hogyan képzelik el pontosan a devizahitelesek mentőcsomagját. Nem mindegy például, milyen árfolyamon rögzítenék az átváltást. Ettől függene ugyanis az, hogy a bankok mekkora veszteséget lesznek kénytelenek elkönyvelni. A terv lényege, hogy egy kedvező árfolyamon rögzítik a forint átszámolását a törlesztésnél, így csökkentve a devizahitelesek adósságát.

Már eddig is komoly veszteséget kellett a bankoknak elkönyvelniük. A Kúria döntése után milliárdos nagyságrendű kiesésre kell számítaniuk a pénzintézeteknek. A legfrissebb adatok szerint az OTP és az FHB is komoly veszteséggel zárta a második negyedévet. Az OTP az év első felében 153 milliárd forintot, az FHB 3,55 milliárd forintot bukott.

Varga megszólalt Lázár szavai után. A tárcavezető csütörtök reggel a Kossuth Rádióban azt mondta, szeptemberben alakítja ki a kormány a devizahitelezés kivezetésének kereteit. Ekkor fogják megvizsgálni, hogy az autókra felvett kölcsönökre is áll-e a tisztességtelen eljárás, mert azokra a Kúria ítélete nem vonatkozik. A miniszter szavai azért érdekesek, mert a bírósági döntés minden fogyasztói hitelre kiterjed, függetlenül attól, mire költötte azt el az adós.

Így már csak a kormány döntése, hogy az autóhitelekre is kiterjeszti-e az adósmentést, ami a jelek szerint forintosítás lesz. Varga és Lázár nyilatkozatait összevetve azonban úgy tűnik, ebben még nem sikerült dűlőre jutni a kormányon belül.

Egyes önkormányzatok hiteleit teljes egészében átvállalta a kormány. Nézd meg, mely városok halmozták fel a legnagyobb hitelt!

Nyilvános a meglepő lista: 5 magyar város, akik nyakig eladósodtak

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük