Összesen 7 adót szüntetett meg a kormány

Íme, a számok

Magyarországon 58 adónem volt a kormányváltás előtt, jövőre 51 lesz. Siker?

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 2010 májusában azt mondta, harmadával szeretnék csökkenteni a magyar adónemek számát.

Matolcsy hozzátette, július 1-jétől indul egy hároméves adócsökkentési program, amelyben nagyjából 12-16 adónem eltörléséről lesz szó.

58 címen fizettünk adót

Ekkor összesen 58 címen fizettünk adót, tehát 42-46 adót szerettek volna Matolcsyék akkor. Eltelt két év eltelt, a helyzet viszont nem sokat változott, még annak ellenére sem, hogy a ciklus elején sikerült 48-ra csökkenteni a számot.

A kormány ebben az évben összesen tíz úgynevezett kisadót szüntetett meg, köztük a bérfőzési szeszadót, a tévékészülékek üzembentartási díját, az üdülőépület utáni idegenforgalmi adót, a vállalkozók kommunális adóját, az öröklési illetéket, a vízgazdálkodási termelői érdekeltségi hozzájárulást és az ajándékozási illetéket.

2010 augusztusában megszűnt emellett a vagyonadó is, amit a nagy teljesítményű autók, a hajók és a repülőgépek után kellett megfizetni. Az adó nem hozta a várt eredményt, 50 milliárd forint bevételt kellett volna generálnia, ehhez képest 2,4 milliárdot produkált.

A tíz adó megszüntetésével párhuzamosan viszont új adók bevezetésére is sor került, ilyen volt például a "pofátlan végkielégítésekre" vonatkozó különadó, ami egyébként a mai napig része a rendszernek.

Felsorolni is nehéz

Ám ez az adónem csak a kezdet volt, 2011-ben hetente jöttek a hírek az újabb és újabb sarcokról, a kormány különadót vetett ki a bankokra, a kereskedelmi, energetikai, telekommunikációs, gyógyszeripari cégekre, bevezette a chipsadót, a baleseti adót, a játékadót, a pornóadót, és ha ez nem lenne elég, 25-ről 27%-ra emelte az általános forgalmi adót, és a dohánytermékek jövedéki adóját is feljebb vitte - háromszor.

Ezért kell többet fizetned 2012-től

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindezek hatására 2012-re 54-re nőtt az adók száma, és a lendület ezután se hagyott alább. Bevezették ugyanis a 2012 júliusától fizetendő telefonadót, az egységes biztosítási adót és a sárgacsekk-adót. Ezzel 2012 közepére sikerült majdnem elérni a kormányváltás előtti állapotot, 57-re nőtt ugyanis a szám, ami eggyel marad el attól, ami az adócsökkentési program kezdetekor volt, két évvel ezelőtt. A képet árnyalja, hogy közben a kormány ismét megszüntetett néhány adót, szám szerint hatot, köztük a biztosítási szférában jelenleg érvényes szektorális, baleseti és tűzvédelmi adót, a bankadót és a krízisadókat.

- A kormány döntései azt jelentik, hogy hárommal nő és hattal csökken az adónemek száma, így a magyar adórendszerben 2013. január 1. után 51 féle adónem lesz - közölte Matolcsy György.

20 milliárd vs. 400 milliárd

Ez héttel kevesebb adót jelent ahhoz képest, ahonnan indultunk, a látszat azonban csal, hiszen az átalakítások eredményeként mi nem kevesebbet, hanem többet fizetünk. A kivezetett adókból - nem számítva a szektorális különadókat, melyek összehasonlítási alapként nem állnák meg a helyüket, hiszen azokat a cégek fizették meg - befolyt pénz ugyanis csak töredéke annak, amit az új adóktól a kormány vár.

Hiszen míg például a 2010-ben kivezetett tíz kisadó összesen 10 milliárd forint kiesést okozott - vagy felfoghatjuk úgy, hogy annyit hagyott az emberek zsebében -, addig csak a telefonadóból 25 milliárd forintot vár még idén a kormány, a következő évben pedig 44 milliárd forintot.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

A chipsadóból a kormány tervei szerint 2012-ben és 2013-ban egyaránt 20 milliárd folyhat be, a sárgacsekk-adóból pedig újabb 283 milliárd forint. Ez két év alatt összesen 392 milliárd forint, ami viszont elég messze van az "ajándékba adott" évi 10 milliárd forinttól.

Ez egyébként maga a kormány is elismeri, a konvergenciaprogramokból kiderül: 2010-ben az állami adóelvonás a GDP 37,3%-át tette ki, ami az idei program alapján 38,2%-ra nő - derül ki az Origo korábbi cikkéből.

Ezt is szeretjük