Képek! Schmitt is megjelent Áder megválasztásán

Íme, az új államfő és családja

262 szavazattal megválasztották Áder Jánost államfőnek. Schmitt is ott volt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Áder Jánost ma 262 szavazattal megválasztotta az országgyűlés új államfőnek. Áder a plágiumbotrányba belebukott Schmitt Pált követi a poszton. A Parlamentben a lemondott államfő is megjelent.

Áder beszédében elmondta, a magyar érdekek és értékek szószólója lesz. Hozzátette: Magyarország népe sikerre született, ahhoz viszont, hogy valóban siker koronázhassa a törekvéseinket, még el kell rendeznünk néhány dolgot, amit eddig elmulasztottunk.

József Attilát idézve úgy fogalmazott, a múltat be kell vallani, végre nekünk is helyre kell tennünk tévedéseinket, tanulnunk kell kudarcainkból.

- Egyszer az életben álljunk meg egy percre, és kérdezzük meg önmagunktól: vajon hova juthatunk egymás teljesítményének állandó semmibevételével, az igazság relativizálásával, egymás lekicsinylésével, vagy épp a kettős mérce állandó alkalmazásával? Csakis rajtunk áll, milyen sorsot választunk magunknak. Érdemes belátnunk: amit önmagunkról gondolunk, olyan lesz országunk - mondta az új államfő.

Áder beszédét az ellenzék is méltatta

Török Gábor politikai elemző Áder beszédéről azt írta a Facebookon: az utóbbi évek egyik legígéretesebb politikusi megnyilvánulása.

- Ha tényleg - a cselekvésben is - ez lesz a vezérfonal, akkor ma sokat nyert az ország - tette hozzá.

Áder beszédét Vágó Gábor LMP-s politikus is méltatta, ő azt írta: ha Áder János székfoglaló beszéde szellemében fogja a köztársasági elnöki feladatait is ellátni, akkor jó esély van rá, hogy megtestesítse a nemzet egységét. Áder János teljes beszédét a Madiner.hu-n, ezen a linken olvashatod el, érdemes.

Képek az új köztársasági elnök megválasztásáról.

Államfők Európában

Vajon csak Áder az, aki hivatásos politikus? Cikkünkből kiderül, kattints a válaszért.

Áder, a pártpolitikus államfő

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük