
Manapság már régen nem csak a színésznők kiváltsága, hogy fedetlen bájaikkal növeljék sztárkultuszukat. Egyre több énekesnő dobja be a hangja mellett a testét is, természetesen a nagyobb siker érdekében.

Zséda azonban igyekszik megválogatni, kinek és milyen apropóból vetkőzik: bár legutóbbi albumának, a Rouge-nak a dalai egy érettebb és érzékibb nőként láttatják, a Tabu TV-nek elárulta, vannak határok, amiket nem szándékozik átlépni.
Egyebek közt ide tartozik az, hogy semmi pénzért nem vetkőzne le az olyan férfimagazinoknak, mint a Playboy vagy a CKM, mert úgy véli, az ezekben megjelenő fotók elsősorban nem a női szépségről szólnak.
Ellenben örömmel mondott igent az Elle felkérésére, amikor is egy szál fürdőbugyiban engedte magát fotózni egy pikáns, de igazából semmi intimet nem láttató címlap kedvéért. A női magazin ugyanis a Merj tetszeni! üzenetet kívánta közvetíteni általa az olvasóinak.
- A színpadon megmutatni magam, az is egy játék, persze azért én vagyok. De egy magazin, az sokkal őszintébb megnyilvánulás.
Egyébként a lemezkészítés közben többször éreztem azt, amit egy színésznő érezhet, amikor levetkőzik egy színdarabban, merthogy sokszor visznek mélyre ezek a dalok, és már-már olyan érzés, mintha az ember ruhátlanul állna a színpadon - nyilatkozta a Tabu TV riporterének.
Fotók: Europress, lightmedia.hu
Onyutha Judit, Lilu, Zséda és Ábel Anita: mi a közös bennük? Mindannyian boldog és büszke sztáranyukák, akik őszintén meséltek ezzel kapcsolatos érzéseikről a Femina riporterének.
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |