"Ne ordítsál már!" A kamerák előtt veszett össze Alföldi Róbert kollégájával

Kialakult a 2014-es X-Faktor versenyének mezőnye.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Idegtépő pillanatokat okoztak a mentorok az X-Faktor versenyzőinek a vasárnapi Mentorházas kiválasztásnál. Mivel szombaton Szikora Róbert és Little G már elárulta, kiket visz magával az élő show-ra, így Alföldi Róbert és Tóth Gabi maradt hátra.

A verseny egyetlen női zsűritagja egy belvárosi kávézóba hívta a csapatokat, ahol nem volt lehetőségük a teljes felszerelésükkel beállni, ezért legtöbben csak akusztikus hangszereléssel készültek. Tóth Gabi segítője a Belmondo együttes énekese, Czutor Zoltán volt, akivel megbeszélhette döntését.

Megvannak a csapatok

A műsort a Pálinka Republic kezdte, aki most azonban nem volt annyira átütő, mint az eddigi szerepléseiknél, a tagok be is vallották, hogy nem sok idejük volt próbálni. Viszont amiatt, hogy örömzenét játszanak, Tóth Gabi úgy döntött, viszi magával a nemzetközi csapatot.

Az X-Faktor történetében még nem fordult elő olyan, hogy egy Mentorházas jelölt ne jelent volna meg, most azonban ezen is átesett a műsor. A Phoenix Rt. dobosa ugyanis annyira lebetegedett, hogy nem bírt elmenni a meghallgatásra, ezért a fiúk egy beugró emberrel léptek fel.

Már most lehet tudni, hogy a tinilányok kedvencei lesznek a One Directionre hajazó Spoon tagjai, Tóth Gabi mégis hezitált a sorsukon, mert mint mondta, koruk és stílusuk miatt a fiúknak hamar a fejébe szállhat a dicsőség, ami egy idő után a munkára is kihatna, ezért kemény kihívás elé állítja a mentorukat - mégis amellett voksolt, hogy viszi őket tovább.

A Rock-Inger is fejtörést okozott neki, a tapolcai banda Rihanna egyik számával lépett fel, melyet saját stílusukra alakítottak, ám ez sem volt elég a továbbjutáshoz.

A csapatok közül a harmadik továbbjutó a fura maszkokban színpadra álló Tha Shudras volt, akik kapcsán Tóth Gabi azt említette meg, hogy a maszkok miatt úgy érzi, távolság van a csapat és a közönség között, nem tudja, mennyire tudnak majd érzelmeket kifejezni. A tiszta lapot pedig a verseny szerelmespárja, a Rosewood kapta.

A fiúkkal nehezebb volt

Lényegesen nehezebb dolga volt Alföldi Róbertnek a fiúk mezőnyével, ugyanis mind a hat versenyző megérdemelte volna a továbbjutást, ahogy ezt maga a rendező is elmondta.

Neki Stohl András segített a döntésben, nem egyszer keményen össze is szólalkoztak. A végső döntés meghozatalakor Stohl úgy vélte, Alföldit talán meg fogják kövezni, ám szerinte ezek a fiúk lesznek a nyerők.

Benji - azaz Le Quang Huy - előadása közben Alföldi Róbert könnyezni kezdett, mire Stohl András szolidan lehűtötte lelkesedését: "csak azért könnyezel, mert szemből fúj a szél". Azt ugyanakkor ő sem tagadta, hogy a 16 éves fiú kivételes tehetség. Alföldi szerint annyi a hibája, hogy mindig csukott szemmel énekel, sosem néz a hallgatóságra, de a színművész szerint ezzel nincs baj, hiszen látszik a fiún, hogy ha énekel, akkor van otthon.

- Ha hat rám, hasson így, kit érdekel, hogy látom-e a szemét vagy sem - mondta.

Szabó Richárd a táborbeli kudarc után felszívta magát és talán az egyik legerősebb szereplését nyújtotta. Alföldi a döntés közlésekor elmondta a tanítóbácsinak, hogy finoman fogalmazva sem sztáralkat - Stohl úgy fogalmazott, Shrek, de mégis egy angyal - és bár a világ nem afelé halad, hogy a nagyobb darab embereket is értékeikhez híven elismerje, ő mégis viszi magával az élő show-ba.

Hihetetlenül dögös az X-Faktor énekesnője! Plus size modellként is büszke lehet magára

Nézegess képeket!

Elolvasom

Borbély Richárd okozta a mentor és segítője között a legnagyobb feszültséget, Stohl szerint ugyanis túlságosan is tudatos a színészként dolgozó fiú, Alföldi viszont épp úgy látta, hogy egyenesen énekel. Még rendre is utasította Stohlt, aki egyre hevesebben magyarázott, hogy ne ordítson.

A fiúk mezőnyének harmadik Richárdja, a visszatérő Nagy Ricsi is könnyeket csalt a mentor és Stohl szemébe is, és ami még meglepőbb volt: a sajátjába is, ugyanis teljesen meghatódott a saját előadásától. Ő volt az egyedüli, aki mert magyarul énekelni, és mint mondta, régóta szerette volna már előadni ezt a számot "olyanoknak, akik tudják értékelni a jó zenét".

Este Alföldi és Stohl egy nagyon hosszú beszélgetés után jutott csak döntésre, ráadásul nem is volt hatalmas egyetértés a két színész között. Egy adott ponton a mentor lefordított egy képet, amire Stohl úgy reagált, hogy akkor bizony ő innentől nem segít barátjának, így végül sikerült megmentenie a végső búcsútól egyik kedvencét.

Sok vita után végül azért sikerült dűlőre jutnia Alföldinek és Stohlnak, a döntést pedig másnap a versenyzőknek is meg kellett tudniuk. Karacs Balázs és Sallai Laci számára rossz híreket tartogatott mentoruk, ők kiestek a versenyből, Borbély Ricsi, Nagy Ricsi, és Szabó Ricsi azonban nagyon jó híreket kapott, ők biztosan ott lesznek az élő show-ban. Benjinek jutott a tiszta lap, így még bízhat a nézőkben, akik beszavazhatják tizenharmadik versenyzőként.

Ahogy azt már megszokhattuk, a verseny hivatalos Facebook-oldalán szétszedik a mentorokat a rajongók, legtöbben Benji mellett kardoskodnak és mindennek elhordják Alföldit. Többen hangot adtak annak, hogy mennyire csalódtak benne, valaki egyenesen halláskárosultnak titulálta. Legtöbben azt nem értik, ha annyira meghatódott az előadásán, és úgy véli, a legnagyobb tehetség, akkor miért csak vigaszágra juttatta. Bár van olyan hozzászóló, aki erre is magyarázatot tudott adni: az RTL Klub szerinte ugyanis nyerészkedni akar és Benji az, akire a legtöbb SMS érkezhet.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük